Igen, ez elég utópisztikus, de lehetne rá törekedni. Elég jellemző manapság, hogy mindenki leszar mindenkit. Még ha hülyeséget is csinál, inkább nem szólnak bele, "ő dolga". Nem sokkal kerülne többe, ha odajönnének az emberhez és elmondanák, mit miért csinált rosszul, stb.
Ezek ilyen pár perces dolgok. Ha nem mindenki csak rohanna egyik helyről a másikra, hanem beszélgetnének is, abból is sokat lehet tanulni. Ha jól emlékszem Balázs blogján volt egy cikk erről, hogy elindulna egy kezdeményezés, a gyerekek tapasztalatszerzését segítve. Ilyesmire gondolok.
Szia András!
Ez a segítés, nevelés nagyon jól működött egy időben a vadásztársaságok nagy részénél, amikor még volt az un. tagjelöltség. Hogy máshol hogyan történt, azt nem tudom, de nálunk nagyon jól. Mi tagjelöltet csak akkor fogadtunk, ha volt üres hely, és nem áltattuk hosszú évekig. Egyetlen igaz feltétele volt a tagfelvételnek, hogy illeszkedjen be a vadásztársaság életébe, érje el, hogy a tagság nagyrésze elfogadja, és megszavazza felvételét. Ha valaki láthatóan "nemvált be" azt nem hitegettük, hanem eltanácsoltuk.
Mind ehhez azért egy nagyon lényeges dolog is tartozott. Akkor csak annak lehetett fegyvere aki tagja volt egy társaságnak. (A bérkilövők csak késöbb alakultak!) Mindenkinek érdeke volt, hogy jó vadász váljon a tagjelöltünkből. Személyszerint én is sok fiatal, vagy kezdő vadászt irányítottam a vadászat ösvényére, lett közöttük jópár elismert jó vadász, volt aki gyengébb lett, de a normális elvárásnak mindegyik megfelelt. Aztán eljött az az idő, mikor a tagság már nem volt alapfeltétel, bárki tehetett vadászvizsgát, vehetett fegyvert tagság nélkül.
A hivatalos tagjelöltséget központilag eltörölték. Attól kezdve igen csak más lett a "leányzó fekvése"!
Rövid időn belül vadásztársaságok a tagfelvételeket nem az elvárható viselkedéshez, vagy a vadászati tájékozottsághoz kötötték, hanem a belépési díjhoz, ami azért elenyésző töredéke sem volt a maiaknak. Egyre több új belépő kérte ki magának, hogy őt ne tagítgassa, ne magyarázzon neki senki, ő ugyan olyan vadász mint bár ki a társaságban! Igazából ettől kezdve már én is csak akkor segítettem valakinek, ha megkért, és valóban láttam az érdeklődést, a tanulni vágyást benne. Ma, amikor nagyon sok ember alső vadja a bika, vagy más trófeás vad, amikor évek telnek el anélkül, hogy egy vadász akár egyetlen dúvadat, vagy más apróvadat is lőjön, már nagyon kevés embernek van igazi igénye valamit is elsajátítani ebből az életformából. Itt már kő keményen a pénz dominál, nem a vadászat igazi öröme, a lényeg, hanem a dicsekvés a minnél több és nagyobb trófeával. Sokakat nem érdekel, hogy pár hektáros vadaskertben vadászik, hogy úgy vezetik rá a "kikötött" vadra, hogy a vadászatról sz@rt sem tud, mert a falon lévő trófea nem beszél a származási helyéről.
Andris!
Azt hiszem, aki valóban többet igényel, aki ténylegesen tanulni akar a vadászatról, az eddig is, ezután is megtalálja a módját, hogy egy mentor szárnyai alá fogadja. Az tény, hogy ez tagsági viszony nélkül igen nehéz, mert a vendéghívás már a legtöbb helyen keményen korlátozott!
Sok évtizednyi vadászmúlt, sok olvasás, tanulás ( nem utolsó sorban szakmai végzettség) után is elmondhatom, hogy nekem a klf. vadászati portálok, fórumok, maga az internet nagyon nagyon sok új ismeretet adtak/adnak, olyan naprakész információkat szerezhetek amit másképen sehogy.
