|
St.Girgesz
|
 |
« Új üzenet #23 Dátum: 2010. Február 25. - 12:25:26 » |
|
A következő eset a múlthéten történt velem és bár nem vagyok rá büszke, gondoltam megosztom veletek, hátha másnak segít elkerülni egy hasonló baklövést.
Az egész úgy indult, hogy egyik ismerősöm megkért, hogy lőjem ki két gidáját és ha esetleg sikerül, akkor közben lőhetek rókát, vagy disznót is(koca kivételével mindent).
Lázba is jöttem és rendszeresen nyaggattam a helyi vadőrt, hogy minél sűrűbben juthassak ki. Talán még az Ünnepek tájékán történt az első eset, amire fel kellett volna figyelnem, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.
Hajnalban cserkeltünk, és sikerült is egy kisebb őzrudlit belopnunk olyan 150-180méterre. Ennél közelebb azonban nem jutottunk, mert véget ért a takarás. Mivel korábban már tettem ilyen távolságból sikeres lövést, megbeszéltünk a kísérőmmel, hogy most is megpróbálom. Támaszt kerestem, és DURRR! Az őzek, pedig riadtan el... Még az is, amelyikre lőttem. Béla(a kísérőm, helyi vadőr) közölte, hogy a távcsőben lehetett látni, hogy alálőttem.Előfordul az ilyen.
A következő eset január közepén történt. Ekkor egy hajnali lessel egybekötött egész napos mászkálás után ültem ki lesre egy fenyves mellé. Az esélyeim jók voltak, időben ültem fel, jó volt a szelem, mi kell még?
Alig vártam egy órát, jött is balról egy suta a gidájával. A váltó kb. 30-40m-re lehetett tőlem. Nézegettem a gidát a távcsőben, de szépnek tűnt, így nem akaródzott lövést tenni. Jól is tettem, mert nem sokkal később megjelent egy magányos gida is. Elég rossz bőrben volt, így nem gondolkodtam tovább. Céloztam és DURRR! A gida megállt és felém nézett, majd... mintha semmi nem történt volna, lassan elballagott. (Ezek után még kint ültem egy darabig, körülöttem ugattak a rókák és a távolban -akkor már holdvilágnál- láttam két süldőt is. De szép is volt a fenyves a holdvilágban!
Később leszálltam a lesről és csak úgy kíváncsiságból megnéztem a rálövés helyét. Ahogy belőttem, pár centin múlott, de alá. Azt hittem, a fáradtság miatt...
Ezután már csak a múlt héten sikerült megint próbát tennem ezen a területen gidára, így meg is örültem neki, mikor végre múlt hét szerdán összejött a dolog.
Leálltunk az egyik földút mellett, és 300m-es cserkelés után Béla intett, hogy álljak meg. Távcső fel!-négy őz van előttünk a triticálén olyan 150m-re. A középső egy gida, lőhető. Letérdelek. DURRR! és megint csak semmi. Őzek el, mi meg megpróbálunk eléjük vágni. 50m futás után látjuk,hogy sikerült, előttünk fognak eljönni. Leállunk, és mikor az őzek átfutnak az előttünk lévő nyiladékon, Kísérőm füttyent egyet. Megállnak és én megint lövök. Szép jelzés, a gida 10m után orra bukik az egyik akácfolt szélén. Megyünk közelebb, a gida sehol, csak bő vér, csontszilánk nincs, csak két kis darab -körömnyi- bőr. Megbeszéljük, hogy közelebb hozzuk az autót, hátha addig elfekszik valahol a gidám. Visszafelé lelépem a távolságot: 179 lépés.
Ezek után elindulunk a nyomon. Lelkesebb vagyok mint a kísérőm, izgulok. Megyek a nyomon, találok egy helyet, ahol elfeküdt a vad, de továbbállt. Követem. Több fekvőhely és két nagy hurok után visszajutunk oda, ahol beváltott. Párlépéssel odébb megtalálom a friss nyomot, amit követünk. Átváltott egy szomszédos akác-kökény foltba Béla kint marad, hátha megint kivált az őz, én meg megyek utána. háromnegyed 5-kor lőttem rá, és követtem a nyomát egészen addig, amíg csak láttam valamit, de 4-5 kör után mindig ugyanoda jutottam (az egész erdőfolt talán ha lehetett egy hold! De nagyon sűrű ...)Végül feladtam. A ruhám és a csizmám kiszakadt, az arcom összehorzsolva. Bélával megbeszéltük, hogy a hajnal már kint talál majd minket és hozunk kutyákat is. Így is történt -de nem kívánom senkinek azt az éjszakát.
Ő hozta az ő 3évesmagyar vizsla kanját, én meg Artúrt. Persze a kutyák sem találják, csak rohangálnak az előző este már általam lekövetett nyomon. Már-már majdnem feladjuk, mikor Béla mondja, hogy nézzük végig az erdő szélét. 5 perc múlva Artúr nyomon van...a gida átváltott a műúton. Követjük. Egyre kevesebb a vér, de azért szépen látszik a nyom a hóban. Artúr végig előttünk megy.(Többször is rászóltam hogy jöjjön vissza, mert olyan volt, mintha csak össze-vissza futkározna, de aztán rájöttem, hogy végül is végig a nyom közelében halad.) Először akkor ijedtünk meg, amikor egy rókanyomot láttunk csatlakozni a gidáéhoz. Sietősre fogtam a lépést, mert nagyon izgultam. Később a rókanyom eltűnt, de jött helyette egy tenyérnyi disznónyom. Összenéztünk Bélával... pedig tiszta sor volt, hogy a disznó is a nyomon haladt. Megtettünk már vagy jó másfél km-t, kanyarogtunk mindenfelé, aztán egyszer csak felugrik előlünk a gida. Béla kutyája csak áll és néz, Artúr meg zsupsz, utána. 50m alatt lefogta és tartotta, amíg oda nem értünk és végre Béla megváltotta a szenvedéstől. Ekkor derült, hogy hol is találtam el. Lapocka mögé céloztam, de a bal hátsó csánkját találtam el. Ráadásul valami ki is kezdte a combját: tenyérnyi foltban hiányzott róla a bőr. A tiszteletet persze megadtuk a vadnak, de igen nyomorultul éreztem magam a töret átadásakor.
Szóval a gida meglett, de nagyon nem voltam megelégedve! Az előző esetekből pontosan látnom kellett volna, hogy elállítódott a puskám és ahelyett, hogy mindenféle magyarázatot keresek a tévesztésekre, ki kellett volna próbálnom lőtéren a fegyvert. Szóval, ha kétszer-háromszor is hibáztok egymás után, akkor ne próbálkozzatok! Három lövésből kiderül, hogy hol a hiba...
|
