Előre bocsátom, hogy egyik lapnak sem vagyok semmi egyebe, mint „mezté’lábas” olvasó.
A júniusi lapszámokat olvasgatva jött a gondolat, hogy egy kicsit belemélyedjek, megnézzem mit is mondanak a számok, mert a különbség „ránézésre” is ordított…
Az alábbiakat számoltam össze:
Vadászlap Nimród
Össz oldalszám 84 76
Ebből reklám 12,5 27,5 (fontosnak tartom megjegyezni, hogy a Vadászlap 12,5 oldalából négy a könyves lista)
ebből éjjellátó, hőkamera 0 1,75
reklámízű cikk 8,5 9
vadásznapok/kitűntetések 0 0 (úgy látszik nincs szezonja...
)
érdemleges olvasnivaló 63 39,5
Persze a fenti kategorizálás csak a saját szubjektív besorolásom alapján született, de attól még szerintem sokatmondó…
Mindezeken túl a Nimródban még három-négy olyan dolgot találtam, amitől – melyiknél mennyire – emelgette a hajam a kalapot:
Nem hinném, hogy szabad lenne szinte használhatatlanul életlen fényképeket megjelentetni egy ilyen múltú/szintű újságban. Még akkor sem, ha azok történetesen Hidvégi Béla vagy Sárkány Árpád urak vadászatait/terítékeit örökítik is meg.
Rögtön hozzáteszem, hogy minden tiszteletem az említett uraké, hiszen nem keveset tettek le a magyar vadászat asztalára.
Nem derült ki számomra, hogy Dr. Czerny Róbert úr cikkével milyen információt akart megosztani. Azon túl, hogy „egyeztetünk”.
Meg hogy milyen fontos ő ebben a folyamatban…
A képen látható Nagy vadászkönyv szakirodalomként való említése kissé talán meredek.
Értetlenkedve olvastam Balog Klaudia kisasszony cikkét. Szép (pláne a hölgyről készült fotó) és jó, de egy vadászújságban talán nem túlzás azt mondani, hogy érdektelen egy OTDK rendészeti szekciójáról szóló tudósítás.
A csúcs számomra Szoboszlai úr cikke a Browning fegyverről.
Értem én, hogy dicsérni kell, hiszen ezért íródik a cikk, de – nem tehetek róla – ezektől a nasonaldzseografikos lózungoktól mindig felszisszenek:
- „Az új fegyver … megkoronázva a … céltávcsövével. Maga ez a párosítás már első látásra lenyűgözött.”
- „Az éjfekete kompozittusba beágyazott, ezüstszínű, rozsdamentes acélcső akár az éjszakában futó tejútrendszer.”
- „Az előagy szinte beleül az ember kezébe … A titok nyitja a … speciális bevonatú kezelés, amit az amerikaiak is nagyon dícsérnek.” – Akkor biztos nagyon jó is… Hisz ők jobban tudják…
- „… lőterén, padból gyakorlatilag öt lőszerből produkálta a fegyver a kiváló 2 centiméteres szórásképet. Nyilván ez az én egyéni teljesítményem, és jólesett, hogy megerősíthettem magamban az egykori bronzszintes sportlövőt.” – Itt akkor most a fegyvert, vagy magát dícséri az író?...
- „Nagyon tetszett a fegyverben, hogy vállhoz kapva, azonnal célra állt, nem kellett igazgatni sem vállban sem kézben.” – Ez szerintem agyazás és alkat kérdése. Nem tudjuk, hogy Szoboszlai úr milyen termetű, tehát ezt általános szentenciaként leírni… – fene tudja!
- „Az X-Bolt zárdugattyúja könnyen és magabiztosan jár.” – Ezen úgy elgondolkodtam, hogy milyen is lehet az a magabiztosan járó zárdugattyú?
- „A tusanyakon található a biztosítótolóka … Halkan és határozottan működik” – Detto. A biztosítónak az a lényege, hogy határozottan működjön, különben sz@rt se ér. Milyen lehet a határozatlanul működő biztosító?
- „Amelyik vadat jó helyen lövik, az meglesz.”
Mondjuk, hogy Guth egy jó hely. Ezt talán kijelenthetjük (Edmond Blanc díj, világrekordok, stb.). Akkor az ott lőtt vad meglesz, ezek szerint.
Viszont a – mondjuk – Homokfüttyösberéndi Kolbásztöltő Természetvédelmi Vadásztársaság , ahol napirenden vannak a veszekedések, a széthúzás, a följelentgetések, az meg bizonyára nem jó hely. Ezek szerint itt nem is lesz meg a vad. De legalább a Vt. nevéből rögtön kiderül, hogy miért nem…
Szóval tudom én, hogy mire gondolt az író, de akkor sem célszerű a megfogalmazás.
Arról nem is beszélve, hogy mindnyájan láttunk már jól meglőtt vadat, ami nem, vagy csak hosszas keresés után lett meg.
A fentieken túl számomra nagyon visszás, hogy a szerző a fatushoz ragaszkodó, a fegyverben az esztétikumot is kereső vadászokat (magam is ilyen volnék) éppen hogy csak le nem hülyézi. „Szép fegyvereket az interneten is lehet nézegetni.” Igen, ez igaz. Én mégis jobban szeretem, ha a vállamon lóg.
Szóval nem áldoznám fel a használhatóság/strapabíróság oltárán az esztétikumot. Pedig talán mondhatom magam aktív vadásznak.
A vadászattörténetben kutakodva jogosan felmerülő ellentmondás a József Főhercegi ezredik szarvasbika – fővad kérdése, de azért a Börzsönyi talány című egyoldalnyi cikk – azon túl, hogy felhívja a figyelmet ezen vadászattörténeti emlékhelyekre – nekem eléggé fingfűrészelésnek tűnik.
A fentieken túl még szót érdemel, hogy az eddig megszokottakhoz képest jelentősen megnőtt az itt-ott fellelhető nyomdahibák száma.
Szóval olvasóként (fogyasztóként) az a véleményem, hogy Cseke úr sajnálatos halála utáni átrendeződés nyomán (nem biztos, hogy pont ehhez köthető, vagy ez az oka, de laikusként nekem így „állt össze”) a Nimród színvonala látványosat zuhant, a Vadászlapé pedig minimum stagnál, de inkább emelkedik.
Fentiek a nyomtatott lapokra vonatkoznak.
A weblapokon fordított képet látok. A Nimródét gyakrabban frissítik, több naprakész újdonságot tartalmaz, míg a Vadászlapnál sokszor napok telnek el különösebb frissítés, hozzányúlás nélkül.
