Német vadászbarátom T. immár vagy a negyedik évben jött azért november végén, hogy az ilyen tájt hozzánk visszataláló dámbikák között kicsit elválogasson.
Barcogásra a dámbikák jobbára elpártolnak tőlünk, golyóérett bika elejtésére a november második felében van reális lehetőségünk (utána már tilos is lesz).
Ma délután volt az első kimenetelünk, az autóban épp arról beszélgettünk, hogy igazán jó bikát utoljára még Gyulajon sikerült kettesben elejtenünk,
jó lenne, ha változna ez az állapot.
Két hete láttam egy igen jónak tűnő bikát, amin minden volt, mi szem-szájnak ingere lehet egy dámbika esetében.
Feltűnően rossz kondiban volt, fényes nappal tollászkodott egy villanypásztorral bekerített búzavetésen, de mire jobban megnézhettem volna, elkocogott.
Kb. egy hete kollégám látott egy jobbacska dámbikát, az elbeszéléséből arra következtettem, hogy ugyan az a bika lehetett.
Ma célirányosan azt a területrészt terveztem megvallatni.
Az éjszakai eső miatt hezitáltam, hogy melyik úton induljunk, a hosszabb és probléma mentesebben, vagy a rövidebben, aminél ha nagy a sár, akkor lehetnek problémák.
Végül valami kényszeres belső hang hatására ez utóbbinál maradtam, mondván, ha nem tudunk autóval menni, akkor cserkelünk egy jót.
Milyen jó volt a megérzésem.....
Az út elég meredeken vezet két telepített, rudas korú soros-akácos között, nem akartam nekikergetni az autót, ezért megálltam és lassan ballagtunk felfelé, jobbra-balra lesve az erdő alját.
Talán 50 métert mehettünk, mikor egy sötét folton akadt meg a szemem, tőlünk kb. 70-80 méterre, egy fagyal bokrocska mellett.
Kukker fel.....te jó ég! A keresett bika fekszik előttünk, nekünk kissé féloldalasan tartva a fejét, de majd teljesen szüggyel felénk.
A szelünk jó volt, meg is beszéltük, hogy próbáljunk meg kicsit rámenni, jobb pozíciót keresve, mert a terep alakulása miatt innen lőni nem lehetett volna.
A lőbot otthon maradt a másik kocsiban, de az egymástól 2-4 méterre álló akácok mindenütt remek támasztási lehetőséget kínáltak.
Léptünk párat, T. lába alatt hangosan reccsenve tört ketté egy száraz ág...hogyazaaaaa....
A bika felénk fordult, de valami érdekes volt a tekintetében...aztán forgatta még kicsit a fejét és lenyugodott.
Párat léptünk tovább, megint felénk nézett, aztán megint másfelé fordult....továbbra is valami érdekeset véltem felfedezni az arcán, de nem igazán jöttem még rá, hogy mit is.
A következő ág az én lábam alatt pattant el...erre a bika már igen nyugtalanul fordult felénk, de nem kelt fel, csak próbálta a szagunkat venni, de a szél iránya kitartott.
T. elkezdett topogni egy fa mellett, hogy lőpozíciót keressen magának, ami még nagyobb zajjal járt, mint amit addig csaptunk.
Erre a bika már elvesztette a türelmét, meg is próbált felkelni, de nem akart neki sikerülni. Próbálta még pár alkalommal, de mindig visszahuppant a földre.
Így kénytelen-kelletlen a fekvő bikára ment a szügylövés, a 13 grammos Accubond a 8x68-ból azonnal letaglózta.
Mikor odaértünk mellé, akkor láttuk, hogy szerencsétlent a vetélytársak igen csak helyben hagyták a párzási küzdelmek alatt.
Nem volt rajta egy tenyérnyi sérülésmentes felület. Az oldalán hatalmas gennyes duzzanat éktelenkedett, a szagát hál'Istennek nem lehet leírni....
nem vagyok gyenge gyomrú, de majdnem
lett belőle.
Minden csontja a bőrén át látszott, ráadásul (és ez volt a különös tekintet oka) mindkét szeme betegen, mélyen ült a gödrében,
hályogos pupilláin keresztül valószínűleg csak a fényt és a sötétséget tudta megkülönböztetni egymástól, ezért nem akarózott neki menekülni miattunk.
Gyakorlatilag a vaksága miatt a harcos ellenfelek rommá verték, enni sem hagyhatták, ezért lehetett ilyen erősen leromlott állapotban.
Na de az agancsa!
Azon tényleg van minden, mint egy jó falusi búcsúban.
Gyönyörű, hosszan ívelő szemágak, jégág kezdemények, osztott sarkantyúk, cápafog, borda a lapát belső felén, hatalmas csipke a lapátélen.
És a kora sem okozott csalódást, mélyen ülő, szétálló rózsák, erősen kopott fogazat, legalább 12-13 éves életkor
Mondanom sem kell, hogy hatalmas volt az örömünk....jó 25 éve vadászunk együtt, de ilyen vadászlázat még nem láttam a barátomnál.
Lőtt ő már közel 6 kg-os dámbikát is, meg nem egy aranyérmest, nagyon sok kisebb-nagyobb, de többségében átlagos dámtrófeához jutott már,
de azonnal azt mondta, hogy élete legjobb dámtrófeáját kapta ma ajándékba a sorstól.
Messzemenően osztom a véleményét, a kíséretemben elejtett igen nagy számú dámbika között mindenképp az első öt közé tenném ezt a bikát.
Sajnos a teste csak sakálcsaliként használható, a bőre is olyan sebes és hiányos volt, hogy nyakpreparátum sem készülhet belőle, de az élmény
és az érzés, hogy feltehetőleg egy hosszan elnyúló, egy-esélyes végkimenetelű szenvedéstől váltottuk meg szerencsétlen lapátost, mindet felül ír.
A trófea tömegét valahová 4,5 kg köré tenném, a pontszámát pedig 185-190 IP közé taksálom....a többi majd kiderül a bírálaton.
Nagyon örülök, hogy barátom ejtette el ezt a csodálatos bikát, megérdemli, remek ember és igaz vadász
