Sziasztok!
Tegnap este a (ha jól számolom, legalább a huszadik eredménytelen kiülés után) rám mosolygott a szerencse. Jól felöltöztem. Háromrétegű nadrág, alatta futónadrág és térdmelegítő. Felül három aláöltözet, két kötött pulóver és dzseki, három zokni a bundás csizmába, maszk és kötött sapka, vastag kesztyű. Még egy pokróc is volt nálam. Mondtam a kísérő vadásznak, hogy ha lövök valamit, ráér értem akkor jönni, amikor a többieket is össze szedi. Nem akarok senkit akadályozni a vadászatban. 16 órakor jött ki elém ez a csapos bika. Havas a táj, a kifli hold épp felettem világított. Csodálatos látási viszonyok voltak. Egy fenyves szélén ültem a mászólessel az egyik fenyőn. Szemközt egy másik fenyves, és a kettő között a vadföld, felszántva. Vártam, míg kb 20 méterre bejött és keresztbe fordult előttem. Akkor húztam rá az íjat. Bal felé nézett éppen. Jól alá céloztam a 20-as irányzékkal, mert elég magasan ültem. Jó becsapódási hang volt. A dám megfordult, és elindult a szemközti fenyves felé jobbra a váltón. Futott kb. 50-60 métert, aztán kitakarták a lombok. Ilyenkor fülelni szoktam, hogy mi történik. Hallottam, hogy a másik fenyves szélén elesik. Lenéztem távcsővel, de nem láttam a nyílvesszőt.
Lövés után szoktam várni fél órát. Általában megvárom a kísérő vadászt a kereséssel, de most kivételt tettem, mert hallottam elesni. A rálövés helyén nem volt semmi, mivel vitte a vesszőt. 5 méter után találtam az első vércseppet. Szépen követhető vérnyom volt, végig a váltón. A nyílvesszőt kb 50 méter után találtam meg, akkor törte ki magából, amikor a szántásból beugrott a fenyők közé. Nem volt rajta hegy. Habos vér borította, de a toll nem volt véres, mutatva, hogy nem ütötte át teljesen. Két méterrel arrébb ott feküdt a zsákmányom. Törtem egy ágacskát a szájába, és rátettem a kezemet a nyakára, hogy elbúcsúztassam. A nyílvessző átütötte mindkét tüdőt, a túloldali bordákat, és a lapockán elcsúszva megakadt, de nem állt bele.
Ezután visszamentem a lesemhez, és küldtem sms-t hogy megvan. A lesem 100 méterre volt a bikától. Féltem, hogy ha ott zsigerelem ki, felfedezik a disznók, és megeszik addig, mire jönnek értem. Azon az oldalon meg nincs út. Mindenképpen át kellett hozni az úthoz. Nekiláttam hát átvonszolni a szántáson. Nehéz volt, de valahogy átcibáltam, fújtatva közben, mint a gőzmozdony. Ott aztán inkább kizsigereltem időnyerés miatt, mint hogy várni kelljen rám. Mivel még nem zsigereltem szarvast, ügyeskedni kellett, hogy egyedül meg tudjam tartani a testet, és ne kenjem magam teljesen össze. Fűrészem sem volt, késsel kellett megoldani a dolgot. Végül is sikerült. Ezután felültem a lesemre, amit a fa alján hagytam, és megvártam, míg jönnek értem. Olyan hideg volt, hogy belefagyott a víz az üvegembe. Fényképezőgép nem volt nálam, ezért másnap készítettünk képet az udvaron. A nyílhegyet kimentettük. Még csak ki sem csorbult.
