A képen a szomorú magyar valóság ott van a "pógárok" arcán: Lesütött fejek, a távolba révedező tekintetek. Ők soha nem ejthetnek el ilyen kapitális példányt, keserédesen veszik tudomásul, hogy szolgák a "saját" vadászterületükön. " Érzik titkon, hogy az övék e bús élet s a kalász."
Semelyikük sem tud osztozni az osztrák örömében. Sajnos ez van!
Márpedig vadásztatni jó. Mert nem elég kinézni/megtalálni az alkalmatos vadat, hanem teljes ziccerbe kell hozni az embert.
Mert amilyen szituációban te vagy én, vagy bármely -a területet ismerő- vadász gond nélkül oldalba suppantaná a bikát, ott még a vendég szöszmötöl, gondolkodik hogy tetszik-e neki, távolságot méricskéli stb stb... szóval a megszokottnál sokkal jobb helyzetet kell teremteni neki. Van kisérő, aki ezt úgy értelmezi, hogy a vendége egy béna p.cs, -és ezt nem késik hangoztatni is- de ez tévút.
Figyelembe kell venni, hogy a vendég nem ismeri a területet, számára ismeretlen környezetben nem tudja jól megbecsülni a távolságot. Mielőtt meglő valamit, szeretné látni hogy pontosan mire is ad ki egy szatyor pénzt, és nem utolsósorban a sebzésért is fizetnie kell. Ezért aztán jó részük tényleg csak akkor süti el a puskát, ha olyan helyzetbe hoztad, ami szinte 100%-os. Szóval sokkal nehezebb egy vadat meglövetni, mint magadnak meglőni.
Ezért ha sikerül a vendégnek tetsző, és amúgy is "jó" trófeás vadat lövetned, az azt jelenti hogy a vadászatban igen jó vagy. (vagy szerencsés vagy, de az sem rossz
) Amelyik kisérő nem örül a jól sikerült vadászatnak, az nyugodtan váltson szakmát. Menjen pl sírásónak, ott lehet szomorkodni naphosszat... vagy mittudomén.
