Üdv Kedves Fórumtársak!
Ezúton szeretném megosztani Veletek első sakálom elejtésének történetét, amelyet, tegnap hajnalban, a saját vadászterületünkön ejtettem el (az egyik szemem sír, a másik nevet).
Kedvesem unszolására már néhány nappal korábban elhatároztam, hogy vasárnap hajnalban szerencsét próbálok egy általam kedvelt területrészen (patakpart fasorral, akácos fiatalosok és rudasok, némi fenyővel és más fafajokkal, amelyek között egy lucernatábla és egy hosszabb rét is elterül), mondván, hogy esténként az elmúlt néhány hétben semmit nem láttunk, próbáljam meg, hátha. A cél alapvetően őz tarvad selejtezés lett volna, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy amennyiben jól sikerül a lövés akkor a mi konyhánkra kerül az elejtett vad.
A telefonom ébresztője 5:00.-kor csörgött, a kis forgolódást gyors öltözés és kávé követte, majd pakolás az autóba és elindultam beiratkozni. Jó ideje rakoncátlankodik a Niva bal első fényszórója, ám a mellettünk lévő utcába kanyarodva egy kis döccenést követően láss csodát, felgyulladt! Ezt pozitív előjelként értékelve megnyugodtam kicsit, ugyanis voltak kétségeim, hogy Halottak Napján kell e nekem egyáltalán vadat űznöm?!
A beírókönyvhöz érve konstatáltam, hogy egyedül leszek kint a területen, gyorsan beírtam a fent említett, egyik kedvenc körzetembe, ahol korábban láttam őzeket, de akkor csak későn, lővilág után váltottak ki. Hat órakor már lőbottal a kezemben és puskával a vállamon cserkeltem befelé a földúton a körzet szívébe. A lucernatáblához érve keresővel ellenőriztem azt - üres...továbbindultam a rét felé, ahol korában az őzeket láttam azzal a tervvel, hogy felülök egy fél órára az ottani lesre, hátha összefutok velük. A rét szintén üres volt, felgallyaztam hát a magaslesre (bal oldalon erdő, jobb oldalon a patakpart fasorral és náddal), időnként távcsövezve vártam, hogy az őzek kiváltsanak. Körül-belül 20 perce ülhettem a lesen (ekkor 6:40 perc volt), amikor hirtelen tőlem kb. 50 méterre minden előjel nélkül kivágódott valami a rétre és a patak felé tartott. Néhány másodperc alatt realizáltam, hogy rövid a farka, kutyaszerű a járása, nagyobb a rókánál SAKÁL! Azonnal felvettem és kibiztosítottam a puskát (ekkor már a rét közepén járt), ráfüttyentettem - semmi reakció- majd lőttem. Láttam, hogy megkapta a lövést, de valami nem kerek, ismételtem, majd a második lövésre még forgolódott egyhelyben egy keveset és elcsendesedett.
Úristen, sakált lőttem!!! Ekkor kerített hatalmába a vadászláz, eddig ugyanis nem volt rá időm, nagyjából 1-2 perc alatt zajlottak le az események. Kivártam a kötelező 5-10 percet, majd elindultam birtokba venni a zsákmányt. Kifejlett szuka jó súlyban, az első lövés a hátsó lábat érte mancs felett (de jó, hogy ismételtem!), a második gerinc alatt érte testközépen. Gyors fotózást követően elindultam az autóért, majd vissza a vadhoz, közben egyeztettem vadászmesterünkkel a dúvadjellel kapcsolatban. Sajnos a 30-06-os cseh sp kicsit megtépázta, a fülekre pedig szükség volt az elszámolás miatt, így csupán a koponya fogja esztétikus talpra szerelve az íróasztalomat díszíteni.
Hatalmas élmény volt reggeli cserkelés után, teljes világosságban, a saját területünkön elejteni ezt az óvatos, ravasz ragadozót! Álmomban sem gondoltam volna, hogy ekkora szerencse ér ezen a reggelen, ejtettek már el a terültünkön sakált, talán ez volt a 4. vagy 5., de főként a terület ezzel teljesen ellentétes oldalán találkoztak velük. Azt hiszem valóban megérte szerencsét próbálnom ezen a hajnalon, hiszen nagyobb ajándékot nem is kaphattam volna Dianától és Szent Hubertusztól.
