Kistápéi területünkön telepedett meg elsőként az aranysakál, bő 10 évvel ezelőtt.
Azóta itt vannak, szaporodnak.
A rosseb a tudója, hogy mennyien lehetnek, de a hangjuk alapján teljesen belakták az erdőt.
Ennek ellenére igen ritkán lehet velük találkozni, igaz az erdősültség közel 95%.
Néha utakon átváltva, vadföldön átszaladva látni egyet-egyet, legtöbbször lámpafényben és csak nagyon ritkán világosban.
De van egy érdekes jelenség, amit már évről évre tapasztalnak a kollégák és nem lehet a véletlen műve:
Bőgéskor arra az egy hónapra teljesen megváltozik a viselkedésük a sakkereknek.
Délután a lemenő Nap sugarainál kint sütkéreznek az öregek a vadföldeken, a süldő kölykök ott hancúroznak, rá se bagózva a cserkelő vadászra,
aki miatt máskor már akkor is kereket oldanak, ha elpislogja magát 100 méterre a magaslesen.
Este is hív a kolléga, hogy beszámoljon a látottakról. Két nagy bika, öt mellékbika, vagy húsz tarvad.....meg két család sakál, mindez 15 hektáron.
Mint ha tudná a beste férge, hogy ilyenkor senki nem fog miatta hangoskodni??
Amúgy szinte ugyan ez van minden évben Gyulajon barcogáskor.
Számtalan alkalommal láttak már reggelente barcogó helyen őrjáratozó sakált, ahol az év többi részében szintén nem kerül szem elé nappali fénynél ez az óvatos ragadozó.
Alkalmasint a potya táplálék reményében változik meg a viselkedésük és adják fel ösztönös óvatosságukat?
