Az agancsot nem látom pontosan, sötét vaskos, rövid ágak, talán a jobb száron hiányzik a vezérág. Öreg erdei harcos az kétségtelen.
Vissza is vonulok, hogy mögéjük kerüljek, lőidő van még egy órát legalább…..
Folyt.köv.
Folyt:
A baktól egy hosszú égeres szálas választott el, melynek közepén bizonytalan mélységű buzgárok okoznak örök izgalmat. Az államhatár mentén tervezem a bakot és sutáját belopni, körbemegyek az égeresen és valahol át kell kelnem a közepén folyó vízen. Röpke öt perc loholás után meg is találom a megfelelő váltót amin, ha elindulok elvileg a kergetőző őzpártól alig 100 méterre fogok kikukucskálni az égeres jótékony takarásából. A számítás beválik, mert némi kuszás mászás, szolid ágtördelés után, baj nélkül átkelek a vízfolyáson és nagy várakozással tekintek ki a rétre, ahol a bakot remélem. A rét üres…vagyis három nyúltól eltekintve üres.
Nem esek kétségbe, leszúrom a mogyoró pálca lőbotomat magam elé, letördelek néhány nádszálat és várok. A hely igen jó, alig látszok ki a nádfalból és előttem sok száz méter látnivaló. Közel tíz perc után megjelenik tőlem alig 60 méterre egy égerbokor mögül egy suta. Nézegetem egy darabig, majd próbaképpen rásípolok a gidahanggal. A hatás fenomenális, a suta vágtában rohan felém, alig bírok lelapulni, ami annyit jelent, hogy tovább állok a nádfal mögött, de behúzom a kalapomat a szemembe.
A suta tökéletes belőtte az irányt, egyenesen nekem jön. Tőlem alig öt méterre megáll, de csak egy pillanatig, majd megcélozza azt a nádöblöt, amelyben én állok. A nádnál röviden megtorpan és megszagolja az előttem kétarasznyira leszúrt lőbotot.
Valami gyanús neki és visszahőköl, majd nem nagy iramban, de kitér jobbra. Kár, hogy nem tudtam lefényképezni, de így is szuper élmény volt, ahogy másfél méterre állt előttem és járt az orra, hogy szagot fogjon. Ilyenekért érdemes elindulni!
Miután a suta eltűnt ismét csak a nyulak okoztak riadalmat. Némelyik úgy megindult, hogy hirtelen azt hittem őzek iramodtak mag.
Rájuk sem kellett sokáig várni, mert az alig 100 méterre szemben levő szálasból, hirtelen törést és folyamatos zörgést hozott a szembejövő szél.
Tudtam, hogy a bak hajtja sutát felém.
Rövidesen ki is értek a rétre, tőlem alig ötven méterre. A suta megállt és kéjesen lecsippentett néhány fűszálat, majd visszanézett a bakra. De ismerős mozdulat….
A bakot jól meg tudtam nézni. Hatosbak, legalább 6-7 éves, igazi erdei bak. Közepes szárak, rövid ágak, kisportolt izmos test. Abszolút lőhető! Megsimogatom a céltávcsővel és már nem izgulok, amint felhorkan és visszahajtja a sutáját a szálasba. Egy lenne a sok közül.
Egy darabig még leskelődöm azzal az igen jó érzéssel….. Aki érezte már, tudja, majd visszasétáltam a kocsihoz azzal, hogy reggel újra jövök ide.
Így is volt. A beiratkozás után a kocsit a község szélén hagytam, akár gyalog is jöhettem volna, és kisétáltam a tegnapi tettek mezejére. Már otthon megállapítottam, hogy nem lesz unalmas ez a reggeli cserkészés, mert a szomszédos osztrák községben valamiféle buli van. Behallatszik a nyitott ablakon keresztül.
Már tegnap este is hangoltak a sógorok, de nem túl határozottan, mivel az áztató eső, azért nem volt egy mulatságpártoló tényező. Éjfél felé aztán elállt és ahogy kívülről száradt és belülről nedvesedett a nép, belejöttek a mulatozásba és a hangerőbe…
Tény, hogy reggel a Nagyrétre már majdhogynem élvezhetetlen hangerejű Billy-Jean mellett sétáltam ki, melynél Jacko Mestert, egy nyilván már a nyolcadik baccardi után járó, határozott hang igyekezett a műértő Burgenlandi közönség felé még élvezhetőbbé tenni….. El is képzeltem, ahogy táncol a nép a locsogó sárban, a buli helyszíneként kinevezett focipályán..
Szörnyű volt, de az őzeket szemlátomást nem zavarta, mivel e mellett a zenei unikum mellett elég óvatlanul sétáltam és egy már csak elugróban látott ághiányos bakot teljesen elmulasztottam.
Annyira zavart ez az általam mindig nagyra kedvelt ébredő erdőt, kiegészítő zenebona, hogy legszívesebben hazamentem volna, aztán jobbnak láttam felülni egy zárt lesünkre, bár a hangok elől azon sem lehetett elbújni.
Üldögéltem és néztem az előttem legelésző tavalyi nyársast, abszulút nem zavarta a hangzavar, sőt lassan bevonult a rét azon sarkába, melytől a buliközpont alig 100 méterre lehet. A zene egyre hangosabb lesz, vagy csak a szél fordult nem tudom, de azon veszem észre magam, hogy kezdem dúdolni a ritmusokat. W.Ambros, R. Fendrich és az Austropop jeles szereplői folyamatosan következnek… nincs ellenemre, meg kell hagyni, főleg úgy, hogy közben a Nagyréten 7 őz is legelészik probléma nélkül…
Aztán amikor némi hatásszünet után, szó nélküli bejátszásként, egyszer csak felismerem a Question of Time bevezetőjét azonosulok a bulival….
Sajnos több DM-et nem játszanak, sőt fél hétkor be is fejezik a vigadalmat, némi kurjongatás és asztaltologatás még áthallatszik aztán végre csend.
Körbetávcsövezek én is, megnézem az őzeket, melyeket már korábban beazonosítottam. Egy tavalyi sutagidaként meghatározott őz folyamatosan közeledik, egyik bokorból a másikat övező gazost vette célba. Nézem a 8x56-os messzelátóval és mintha valami agancsforma árnyék lenne a füle között!! Nincs közel, legalább 250 méter, így előveszem az ötvenszeres nagyítású szkópot és próbálom belőni a bakgyanús sutát.
Némi keresgélés után rátalálok a spektívvel, gyönyörűen látszik és valóban kiderül, hogy egy valódi egyagancsú unikornis van előttem. A másik oldalon mintha egy pici csapot lehetne látni, vagy azt sem.
Az biztos, hogy nem szártörött bak, ha meg igen, akkor az agancstő is sérült. Maga a habitusa egy középkorú bakot mutat, be is vonul gyorsan a bokros gazosba ahonnan csak a feje és egész kevés nyaka látszik ki. Magam pedig elhatározom, hogy ez a bak kell nekem! Legyen az bármi hatos, gyilkos……
Próbaképpen meg is célzom a Mannlicherrel. Fényviszonyok tökéletesek, süt a nap, a bak ütemesen mozgatja a fejét a magas gazban. Lőttem már erről a lesről több őz tarvadat ilyen távolságról. Megcélzom a bak nyakát, de túl sok előtte a gaz, fűszál. A gyors 6,5x57-est ezek elverik világgá! Visszazárom a puskát és hazamegyek….
Aznap este nem tudtam kimenni, másnap hajnalban sem, csak hétfőn délután hívásra.
Gyönyörű napsütéses nap! Nem sietek, mivel a Nagyrét közkedvelt helye, mindenféle kutyasétáltatónak, tájfutónak, nordickwalkingesnek és társainak.
Kifelé menet meg is előzök egy fiatalembert két szabadon bóklászó retriverrel.. Mondom neki, hogy legyen szíves kösse meg őket….megköti! Ritka kivétel! Sőt utána fél órával ránézek a messzelátóval és meg mindig vezetéken vannak.
Egyből arra helyre megyek, ahol előző alkalomkor az egyagancsút beváltani láttam. Várok jó tíz percet és elkezdem fújni a sutahangot….Semmi reakció! Negyedóra múlva újra fújom….. Látszólag semmi, de a rét szálas felőli oldaláról megindul felém egy vörös folt… Jön folyamatosan, de messze van még… Hozzáfogom a mogyorópálcához a spektívet és próbálom megnézni. Némi kísérlet után sikerül is….. Csalódás, mivel a már több napja észlelt tavalyi villás bakocska érkezett meg. Bejön elém a gazfoltba amiben az egyagancsút sejtem.
Várok…. Majd közel fél óra után újra fújok egy sutahangot. A villás majd szétesik az izgalomtól, de intenzív szaglászáson kívül nem tesz semmit.
Viszont a nagy bokor tövében megmozdul egy alig kinyílt aranyvessző és a szőkés gazban megindul egy szál agancs felém…. Az egyagancsú! Leteszem a messzelátót, sípot magam elé és fogom a puskát! Alig van a bak 80 méterre és folyamatosan közeledik, kilép a takarásból, majd megáll a nyílt réten. Közben a puskát már hozzáfogtam a lőbotomhoz, szálkereszt a lapocka mögött és lassan próbálok ránehezedni az elsütésre……
Gyorsan kellett volna, mivel a lövés pillanatában az egyagancsú megugrott a kis villás irányába…. A lövésre behúzott ágyékkal szaladt be a bak a nagy bokorba, tört zúzott majd elcsendesedett. Hallgatóztam egy ideig, majd nem jó érzések mentén mentem el a kocsiért és a tacskóért…..
Folyt az utánkeresés témában.
