Az egész még májusban kezdődött....akkor láttam meg ŐT.
Német barátommal kerülgettük innen is, onnan is, de a dolog csak nem akart összejönni....márhogy nekünk, mert a bak (köszönte szépen) igen jól érezte magát a szolidágóval borított kis birodalmában.
Aztán megnőtt a takarás, sok volt a gabona a környéken és nem tehettem mást, mint vártam az üzekedés idejét....türelmesen
Ami el is érkezett (mert ugye ez a dolgok rendje, jönnek és mennek az évszakok, hoznak és visznek, ígérnek és megcsalnak) és a buttolóval felvértezve elég sűrűn megfordultam a bak vélt tanyája környékén.
Múlt hétvégén értünk haza nyaralásból, a vasárnapi pirkadat már kint talált a területen.
Mint ha egy pillanatra láttam volna őt, amint egy sutát követve, tőlem bő 300 méterre éppen bebújt egy kukoricába. Vártam, hogy hátha kilép, de hiába.
Másnap aztán megbizonyosodhattam róla, hogy valóban ott van. Éppen áthajtottam a területen fényes nappal, amikor egy felgazosodott búzatarlóról felpattant és a kocsi előtt nem sokkal átvágott a szomszédos tengeribe.
Ettől kezdve amikor csak időm engedte, csak őt kerestem.
Persze gyarló az ember (főleg ha nincsen birtoka, mint a rockoperában), én pedig nagyon szívesen pózoltam volna a bakom (méghogy az enyém....) ravatala felett íjjal a kézben.
Ezért puskát nem is vittem ki magammal, kizárólag a pengetőssel kerülgettem a tanyájának környékét.
A 4-5 nap alatt jött is "vesszőhegyre" két bak, de egyik sem volt lőhető. Őt pedig nem sikerült 60-80 méternél közelebb meglátnom.
A sípra egyáltalán nem reagált, kizárólag felnézett a hangokat hallva, de 3 sutájának társaságáról a világért sem mondott volna le.
Úgy jött-ment közöttük, mint egy gímbika a háremében. Ha csak tehete beállt közéjük és ahogy azok mozogtak, ő is csak annyira változtatta a helyét, hogy a védőzónája ne szűnjön meg,
Tegnap estig kitartottam, de aztán alább adtam az igényeimet és letöröltem a Ballistolt a Sauerról.
Éjjel egykor már kint voltam, hogy a reggeli közeledésemmel ne zavarjam meg őkelmét és az autóban szunyókálva vártam a hajnalhasadást.
Amikor már látni is lehetett valamit, becserkeltem egy kb. 30 méter keskeny tarlócsíkra, amit vagy 300 méter hosszan kukorica szeg mindkét oldalán.
Láttam is pár őzet, zömmel gyerek bakokat és sutákat, de ő nem jelentkezett.
Hívásomra ugyan rám jött a legszebb íjásztávra egy (amúgy lőhető) selejt bak, de puskával már csak azért sem lőttem meg. Most már vagy a kiszemelt bak, vagy semmi más.
Kitartottam fél 7-ig, amikor is átlopakodtam a közeli nagy tarlóra, ahol már ismételten láttam a kívánt bakot.
Három sutája ott is csipegetett, aztán kisvártatva ő is megjelent a kukoricából kiváltva, de nagyon idegesen járkált, alkalmasint zavarta a közelében settenkedő erős, középkorú vetélytársa.
A puska ekkor már a kétlábú lőboton várta a sorát. Engem meg elkapott a vadászláz, ahogy a folyton mozgásban lévő bakot próbáltam tisztességesen megcélozni.
Rásípoltam a buttolóval, erre megtorpant....én meg villámkézzel úgy lőttem fölé a tőlem max. 80 méterre lecövekelő baknak, hogy azt oktatni kellene a tanfolyamokon
Mivel a környéken több gázágyú is működik, nem is a lövés hangjától ijedt meg igazán, hanem a mögötte felverődött porfelhőtől és talán a becsapódás hangjától, mert felém vette az irány, de akkor már eltűnt a tarlón lévő hajlóban. Nem gondoltam újabb lövésre, előbb túl kellett tennem magam a kudarcon.
Előre lopakodtam, de már nem volt sehol. Tüzetesen megnéztem a helyet ahol állt, de nem találtam semmit. Jól láttam a magasan felette porzó lövedék nyomát, de fő a bizonyosság.
Hazaérve első utam a lőpályára vezetett. Az 50 méteres távon a 3 lövést ujjbeggyel le tudtam takarni, 2 centi magas lövéssel. Hál'Istennek a puska jó, a hiba az én készülékemben lappangott.
Ezt követően a szülőfalunkba mentünk a nagyszülőkhöz, mert a volt a búcsú napja és ilyenkor a család együtt szokott tölteni pár órácskát.
Sikerült is annyira elhúzni a közös eszemiszom programját, hogy már elmúlt 7 óra, mire hazaértünk.
Villámgyorsan átöltöztem és már robogtam is a beírókönyvhöz. Szerencsére senki nem írt be a bak lakhelyére, így szabad volt a pálya.
Kifelé menet beszélgettem Huszlavika olvtársunkkal, akinek bemondtam, hogy ha még egyet hibáznék, akkor még este lesz egy eladó 101-es Sauer az eladó topikban
Kiérve egyből a reggeli fiaskó helyére siettem. Cserkelésről nem beszélhetek, mert igen kellett sietnem.
A tarló és kukorica határán egy vadkáros foltban metszőollóval kitakarítottam egy kis helyet, ahová a széket le tudtam tenni.
Közben egy jóképű nagyobbacska 6-os baknak feltűnt a mozgás és szerelemtől átitatott szíve nem hagyta nyugodni addig, míg vagy 30 méterre meg nem közelített és onnan fixírozott.
Ha felállok, rám ismer. Ezt mindenképp el szerettem volna kerülni. Mivel a három suta már kint legelgetett és távolabb is volt kint egy kis bak, a lárma amit a csalódott lovag minden bizonnyal keltett volna, tönkre tehette volna az estét. Ezért elővettem a zsebemből a fejlámpát és elkezdtem neki villogni vele. Ez nem tetszett neki és lassan el is oldalgott. Jó fiú volt, egy hang nélkül lépett le a színről.
Ültem a széken és távmérővel tanultam be a helyet. Alattam a tarlón lévő völgy feneke 100 méter, a túlsó kukorica széle gyenge 150.
A következő púp a tarlón 160, a mögötte lévő völgy szemközti oldala pedig 270. Abban a magasságban legelt a három suta, a kis bak pedig közelített feléjük.
Megpróbálkoztam gida hanggal, a suták közül ketten felemelték a fejüket, majd ettek tovább. Hát anya az ilyen?
Ahogy nézegettem őket céltávcsövön (megállapítva, hogy semmiképp sem lőnék ilyen messze lőbotról), egyszer csak kilép a reggel már elhibázott bak és nézelődik hosszasan jobbra balra forgatva a fejét.
Nagyon nagy a távolság, ebből a szituációból nem vállalom a 270 méteres lövést....no meg a reggeli balfékség is bennem van még, kellő önbizalom hiánnyal és a félelemmel az újabb kudarctól.
Itt csak biztosra lehet menni, ha az nem reális opció, akkor inkább csendben marad a puska és jövök holnap hajnalban is.
A bak megindult végre, de ekkor már erősen szürkült. Ha nem láttam volna már több alkalommal világosban, a 12x50-es Swaro ellenére sem tudnám tisztességesen elbírálni.
De mivel le ment a második völgybe, ezért lehetőséget adott, hogy a még hártalévő kb. 10 percet megpróbáljam kihasználni.
Egy kicsit még hezitáltam a "menni vagy maradni és majd holnap jövök" változatok között, aztán felkeltem és jó hangos léptekkel a magasra vágott tarlón lesiettem a völgy aljába.
Felfelé megpróbáltam kissé óvatosabban menni, a tető felé már csak lopakodtam.
Meg is láttam a bakot, amint tőlem távolodva a suták védőgyűrűjébe tartott.
Még megtettem vagy 20 métert de onnan nem volt tovább. Döntenem kellett, hogy mit tegyek.
Hasra vágtam magam, még begy utolsót kukkerozva megbizonyosodtam arról, hogy véletlenül nem cserélt-e helyet valami másik bakkal és a távcsövet leállítottam a tarlóra.
A gumis lencsevédőn a puska előagya kényelmesen felfeküdt. Ahogy eligazgattam mindent, bekapcsoltam a piros pontot, belenéztem a kb. beirányzott céltávcsőbe....és a 12-es nagyításon a piros pont pontosan a bak lapockáján állt meg.
Még egyet rámértem, mert a megváltozott fényviszonyok és a más szög miatt messzebbnek gondoltam volna, mint amit a realitás diktált, de a kijelzőn látható 147-es szám tisztába tette a dolgokat.
A magam sütötte 185 graines Lapua Megával 150 méteren nem kell a célpont áthelyezéssel foglalkozni, ezért a szálkeresztet rátettem a kissé srégen álló bak lapockája mögé a testmagasság felénél és nyugodtan, a lélegzetre figyelve elengedtem a lövést.
A fülvédő miatt a becsapódást nem hallottam, csak az tűnt fel hogy a bak mögött felcsap egy nagy porfelhő, az eltalált vad hatalmasat ugrik, az elejével vadul belekaszálva a levegőbe, majd a suták után iramodik. A futásán nem látszott semmi bizonytalanság.....már már elérte a kukoricát, amikor (mint ha falnak futott volna) megtorpant, hátra-arcot csinált, futott még vagy 20-25 métert, majd hatalmas porfelhőt verve elvágódott.
Még egyszer megpróbált felkelni, de miután ez nem sikerült neki, többé meg sem mozdult.
Nagyjából ekkor engedtem ki a tüdőmből a lövés előtt vett levegőt
Mivel a szivarkás dobozra ráültem és mind összetörött, a pöfékelés elmaradt.
Kivárva pár percet lassan oda sétáltam az elesett vadhoz. Próbáltam távcsővel menet közben meg-megállva meggusztálni az agancsát, de pont úgy feküdt, hogy nem látszott a fejéből semmi.
De amikor odaértem és előhúztam a teste alá fordult ékességét, akkor nem kellett csalódnom
Nem egy matuzsálem, de a korban benne van. A medencecsont-porc és a fogak alapján legalább a 6. évében lehet.
Persze nagyon örülök annak, hogy sikerült elejtenem és kiköszörülnöm a reggeli csorbát.
De ilyenkor van bennem egy nagy adag szomorúság is, mert véget ért valami.
Valami, ami miatt már nem dob ki hajnalban vagy éjszaka az ágy, ami után sóvárogni lehet....
Az idő már csak ilyen....hoz és visz...némelyeket kicsit itt hagy, majd magával ragad.
Mi pedig nem igen tehetünk mást, mint hogy elfogadjuk a Természet rendjét.....mert ellene lázadni nevetségesen meddő dolog lenne
