Péntek hajnali cserkelésem erdménye.
Őzhívásnak nem nevezhetném, mert sípra, dobra, nádihegedűre nem reagált.
Kb. 10. alkalommal mentem ki erre a bakra, ötször láttam, soha nem tudtam rálőni.
Vagy messze volt egy búzatarló közepén, vagy a falu felé kellett volna lőnöm.
Kétszer 40-50 méterre volt tőlem, de a háttérbe egy forgalmas főút vezetett.
Pénteken egy másik körzetbe írtam be, de az összes fasorba kisebbségiek szedték a bodzát.
Átiratkoztam, hátha látok valamit.
Semmit nem láttam, 7.30-kor már 28 fok volt, csalódottan indultam hazafelé.
Utam a bak szokásos tartózkodási helye mellett vezetet el.
Két őz kergetőzött tőlem 500 méterre a tarló közepén.
Spektívvel láttam hogy az én bakom.
Mindent bevetettem, eredmény semmi, rácserkelni esélytelen volt.
Elindultam haza, vettem cigarettát ittam egy kávét.
Nem hagyott nyugton a dolod, a városba kb. 8 km-es kerlővel átmentem a a tarló másik oldalát szegélyező erdőhöz.
Legnagyobb megdöbbenésemre a bak egy sutával az erdő szélétől 220-240m-re feküdt a tarlón.
Lőbotra téve a 243-ast elkezdtem gida hangot fújni.
Eleinte semmi, aztán felállt a suta, kis idő múlva a bak is.
Tíz perc idegtépő várakozás, mire keresztbe fordul, akkor ment a lövés.
A suta el, toronyiránt, a bak meg be a 300 méterre lévő kukoricásba.
Lapockára céloztam, de 5 centit tévedtem, eltörte a lövés a lapocka csontot, de nem ment be a testüregbe, a nyaknál távozott.
Eleinte a kukoricába rengeteg vér volt, aztán megszünt, vagy elveszítettem.
Végül is, kutya kellett, de szerencsésen megkerült.
