08 01 délelőtt.
Reggel pirkadatkor indultunk. Első utunk a Zsoltiékhoz vezetett, mert értesítettek arról, hogy 10 fürj a zsákmányuk. Miután megcsodáltuk őket és immár gyűrűzve folytatták útjukat dél felé mi is tovább indultunk.
Láttunk néhány párt és több egyedüli bakot. Hívtam több helyen, de csak két fiatal bak jött be a sípra. A sziken aztán találtunk egy párt, aminek a bakját kilövésre méltónak találtuk. Nem túl vastag, de magas agancs igen szép gyöngyözéssel. A spektívvel sikerült megnézni ugyan, de a közelükbe nem jutottunk, mert elnyelte őket a nád. A kis bakokkal sem volt szerencsénk. Nem találtunk lőhetőt.
08 01 délután.
Négy után indultunk ki a területre. Mozgás még a meleg miatt nem nagyon volt. A sziken a reggel látott nagy bakot kerestük, de most nyomuk sem volt. Sípra nem jött semmi.
08 02 délelőtt.
Hajnali indulás. A levegő feltűnően hűvös, csak 10 és fél fokot mutatott a kocsi hőmérője, amikor mentem ki a vadászházhoz. Ahogy az ér hídján átérünk a jobb oldali tarlón mindjárt ott egy pár őz. Elég jól tűrik az autót. Sikerül is pár képet csinálnom róluk. A bak egyébként lőhető lenne, de most nem ilyent keresünk.
Az a jó ebben, hogy ilyenkor találunk minden kategóriába eső bakot a területen, de sosem olyankor, amikor olyan vadász van velem, aki épp az adott minőségű bakra pályázik. Irány a szik. Talán messziről látjuk a keresett bakot amint egy másik bakkal és a sutájával van. Mire közel érünk, a nagy fűben eltűnnek. Tovább keresgélünk. most kis bakot sem találunk olyant, amit keresnénk. Több hívásra ismét csak semmi. Befelé menet, a műút melletti tarlón egy fiatal bak kószál. Csak úgy a kocsiablakból ráhívok, és láss csodát, jön. Nem is jön, hanem rohan, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Kapkodás a fényképezőért. Rendes képet nem is sikerül róla csinálni a nagy kapkodásban.
Mindenesetre ez hagyta volna magát elejteni az biztos. A reggeli hűvös idő hamar a múlt homályába vész, és az egyre növekvő kánikula elveszi az őzek mozgási kedvét is. Mi is abbahagyjuk.
08 02 délután.
Úgy döntöttünk, hogy a délutánt a nagy bak lesésére fordítjuk. Felültünk a sziken egy lesre ahonnan a nagy sík vidéken igen messze ellátni. A spektívet is felvittem állványostól a lesre. Itt eltöltöttünk jó sok időt. Csak ilyenkor látni meg, hogy mennyi őz is van a sziken. Hol itt, hol ott bukkan fel egy-egy példány vagy kergetőző pár. Hogy kis idő múlva elnyelje a nád vagy a mellig érő fű. Legeltetés itt nincs, kaszálni sem enged a nemzeti park csak nyár közepétől mire minden fű kiszárad és elvénül. Nem könnyű itt megtalálni egy bizonyos bakot. Nem egy érdekes agancsú példány leéli itt az életét anélkül, hogy puskacső elé kerülne. A lesről egy messze látható bakot sikerül behívni félútig. Ekkor a felénk igyekvő bakot egy másik bak észreveszi, amelyik a sutájával legel egy szikpadka tetején. Rögtön otthagyja a sutát és vágtában zavarja el a hívatlanul közelítő konkurenciát. Ahogy végzett ezzel megy vissza a sutájához. Figyelembe sem veszi az én epekedő hívásomat. A másik elkergetett bak figyel rá ugyan, de már nem mer bejönni rá. Sajnos azonban a nagy baknak nyomát sem látjuk. Úgy döntünk megyünk tovább mert a Lacinak már csak egy napja maradt vadászatra és még semmit nem lőttünk. Persze több lőhető bakot is láttunk. Majd ha olyan vendégem lesz aki ilyeneket szeretne lőni majd nem fogunk. A sertéstelep melletti kukoricatábla közepén van egy pár hektáros nem rég lekaszált rét. Ide csorgunk be a kocsival. A rét széle gazos, magas csalánnal, tüskés kórókkal szegett. Itt a kocsi mellől hívunk remélve, hogy a kukoricából valami elő jön. Már pár perce hívok, távcsővel vallatva a szemben lévő kukoricás szélét, amikor közvetlen mellettünk zörren valami. A távcsövet levévé a szememtől oda pillantva már csak egy gazba beugró bak hátsóját látom. Ez közben hátulról a nagy csalánban, szép csendben ránk sunnyogott. Már csak négy-öt méterre volt, amikor kijőve a nagy gazból észrevett. Persze ennek már hiába sípolok. Csak a riasztása hallatszik egyre beljebbről. Mivel más nem jön, megyünk tovább. A kukoricatábla végénél egy feltárcsázott tarló sarkán egy kis bak lép elénk. Pont olyan, amit keresünk. Laci kilép a kocsiból. Céloz, de mire lőne a bak eltűnik a kukorica takarásában. Bosszankodik, mert meg tudta volna lőni, ha kicsit gyorsabb. Nem baj nincs minden vesztve, gyalog rámegyünk, hátha kijön a sípra. A kukorica sarkán kióvakodva meg is látom vagy kétszázötven méterre a tarlón. Rásípolok. Felkapja a fejét és rohan. Laci a lőbotot igazgatja még. Rászólok, hogy ne sokat tököljön, mert mindjárt itt a bak. Jön is, mint a szélvész. Meg sem áll. Húsz méterre van, amikor észrevesz. Ugrik is rögtön. A síppal megállítom. Ötven méterre keresztbe áll. Lacinak még rá kell fordulni. Fújom a sípot. A bak már tisztában van velünk. Ilyenkor minden tizedmásodpercnek jelentősége van. Durran a lövés a bak megy tovább. Elhibáztam, kérdi a Laci már kellően izgatott állapotban? Nem, meg van. Már bukik is fel a halálvágta végén. Nagy megkönnyebbülés.
Mire kizsigerelem egy magányos gida is kijön csipegetni a tarlóra. Ennek is lakodalomban van az anyja. Mire végzünk ránk is sötétedik.
Folyt. Köv.
