|
KerteszGabor
|
 |
« Új üzenet #117 Dátum: 2008. December 24. - 21:29:47 » |
|
Még egy régi íjas történet, ennek is van kis tanúsága:
"Nyár elején megismerkedtem egy ifjú vadásszal, aki a vadászat terén jócskán túlszárnyalt tapasztalataival, hiszen hosszú évek óta rótta az erdőket, pusztákat édesapja mellett sok-sok vadat zsákmányolva, de az íjászat terén még teljességgel kezdő volt. Hamar összebarátkoztunk és szinte állandó vadásztársaivá váltunk egymásnak néhány hét alatt. Hol ő hívott alföldi területére, hol én hozzánk, Tiszalúcra, néha pedig feljutottunk édesapja által bérelt bükki vadászterületükre. Elhatározta, hogy a puskát íjra váltja, és meg is kezdtük a felkészülést az íjász kiegészítő vizsgára. Vadászni viszont az engedély híján csak puskával tudott, azt hanyagolta, így sokszor csak engem kísért. Így nyílt mód arra, hogy kipróbáljuk, az őzhívást miként lehet alkalmazni az íjászatban.
Elso alkalommal a mi területünkön voltunk Lúcon, de korán próbálkoztunk, nem ugrottak még a bakok, csupán a gidahangra futott be kb. 20 méterre egy izgatott suta. Öreg ártéri nyárasban voltunk, ahol az aljnövényzet is igen dús volt, le voltunk álcázva, a szelünk jó volt így nem vett észre, elkezdett legelészni, teljesen megnyugodott. Megpróbáltam, hogy sikerülne-e megloni, felemeltem lassan az íjam, megfeszítettem, céloztam, céloztam és közben bűvöltem a fejét, hátha kinőne valami egészen picike, de agancs… Aztán elfogyott az erőm és visszaengedtem az ideget. Agancs pedig sehol, majd lassan megunta az akáclevelek csipegetését és visszament a sűrűbe.
Következő alkalommal a Bükkbe mentünk, ahol még mindig korán lehetett, mert hiába sípolt Gergő kiválóan, megint csak egy suta jött kb. 35 méterre hozzánk, mást nem láttunk.
Aztán következett két hét nyaralás és az üzekedés végén tudtunk ismét próbálkozni a bakokkal. Megint Gergőéknél voltunk.
Hívtunk mindenfelé, kukorica, napraforgó, erdő, tarló mellett, de nem ugrottak…, sajnos a két legjobb hetét töltöttem nyaralással. Már kezdtük feladni és az esti disznólest fontolgattuk amikor egy újabb tarlóhoz értünk. Egyik szegélye egy vékony erdőcsík, mögötte napraforgóval, másik oldal pedig kukoricás volt és az egész tábla egyenetlenül lejtett tőlünk elfelé. A kukorica szélétol pár lépésre baktattunk lefelé, hogy valami alkalmas helyet találva majd még az este beálta előtt hívjunk egyet, amikor Gergő felszisszent, mert a tarló közepén észrevett egy őzet. Csak a füle látszott. Hirtelen nem tudtuk mit csináljunk, távcső elrakva, Gergő maszkja a zsebében. Még szerencse, hogy én viszonylag fel voltam készülve a lövésre, mert mire a kukorica legszélére osontunk, felállt a bak. Merthogy az volt, és az agancs annyira satnya, hogy a füle magasságában már alig látszott olyan vékony volt, erosen selejt, tehát nekem lőhető.
Mire végiggondoltam, hogy miként lehetne becsalni, már meg is válaszolta ezt a kérdést, mert észrevett… és elindult felénk. Ugrott egy rendet kifelé és szaladt tíz-tizenöt lépést felénk, aztán megint ugrott, futott. Eközben meg csak álltunk a kukorica szélén, de nem ám takarásban, hanem még kint. Semmi fedezék és a bak jött, mintha zsinóron húztuk volna. Egy rend kifelé, néhány lépés felénk. Félúton, kb. százötven méterre megállt és szaglászni kezdte a levegot, hátha megérzi azt a kellemes illatot amit felőlünk sejtett. De szerencsére ez nem történt meg, így ismét elindult. Közben Gergőnek sikerült hasra vágnia magát, én pedig lassan térdelő helyzetbe ereszkedtem.
Ekkor vettem észre, hogy a lábam előtt egy kis farkasalma bokor van, ami térdelő helyzetben már kitunő fedezéket ígért, így csak azon izgultam, hogy annyira ugorjon közel a bak, hogy előttünk lövéstávolságon belül menjen el. És a bak annyira szerelmes volt, hogy kiugrott a szélső rendbe és az utolsó métereket már a szalma másik oldalán tette meg.
Mivel menet közben eltüntünk előle, így nem tudta pontosan hova kell figyelni, ezért mehetett el mellettünk kb. 8 méterre. A farkasalma fedezékébol már régen kikerültem, teljesen nyíltan térdeltem a földön a bak előtt. Valamit tennem kellett, így hát megfeszítettem az íjat és céloztam. A bak viszont rezzenéstelen pofával, csak jött egyre közelebb, muszáj voltam rápisszenni. Erre felkapta a fejét, megtorpant, és útjára engedtem a nyílvesszőmet, ami kicsit alacsonyan érte a mellkast, sőt úgy láttam, mintha csak a ball mellső lábát érte volna.
Elszomorodtam, hogy ezt a kitűnő alkalmat elszalasztottam, sőt meg is sebeztem a bakot. De az őz vágtája egyre lassult, kétszer fel is bukott a szalmában, majd kb. 40 méterre megállt és lefeküdt. Ezt már Gergő is látta, mert csak a lövés zajára mert felnézni és megnyugtatóan szólt, hogy nyugi ez meglesz. Vad, tarló közepén, teljesen nyílt helyen önszántából nem fekszik le. Ahogy ez elhangzott, a bak fel is dobta magát és elcsendesedett. Végleg.
Már a rálövés helyén bő világos, habos vért találtunk, meg a vesszőt is a szalma között. Csupa vér volt az is. Bár láttuk a vad elfekvését, de mégis kivártunk fél órát és csak ezt követően indultunk utána. Az útján és a sebágyban is sok vér volt. Az NAP ShockWave három pengés mechanikus vadászhegy megtette a magáét illetoleg a szerencsés alacsony lövés hatására néhány másodperc alatt teljesen kivérzett az oz.
Az idei szezon tapasztalata az őzhívás és a vadászíjászat összeegyeztetése terén az volt a számomra, hogy a hívás eredményes lehet, de vagy van egy hozzáértő segítő, vagy „buttolót” használ az ember, mert a felszerelést is a kézben kell tartani, mivel sokszor nincs idő a készülődésre, máris ott áll a vad és lőni kell."
Eddig a történet, 2004 augusztus 3. napján történt mindez.
|
