December első vasárnapján, egy őz tar vad elejtésére volt meghívásom, engedjétek meg, hogy néhány mondatban elmeséljem, a számomra kedves emlékké vált délelőtt történetét.
6:15 re volt megbeszélve a találkozó a vadászháznál, ami egyben, szolgálati lakásként is szolgál Lacinak, a társaság hivatásos vadászának.
Néhány perccel korábban érkeztem, így a kávéfőző utolsó kottyanásait még hallhattam. Bár, otthon már ittam egyet, jól esett a forró kávé, főleg, hogy a hőmérő odakinn -6, -5 között ingadozott.
Gyors megbeszélés, bepakolás a társasági terepjáróba és indulás.
Bár, (természetesen) hoztam a saját .300-as mordályomat is, Laci rábeszélt, hogy ne azt vigyük, inkább az Ő .223-as puskáját.
A terv szerint a határúton járjuk körbe a területet, alkalmas ösvényeken becserkelünk tisztásokhoz, vadföldekhez, egyéb mezőgazdasági területekhez.
Hét órakor már halkan lopakodtunk egy kisebb vadföld felé, (közben faragtunk egy ideiglenes lő botot, mert az persze az én kocsimban maradt) ahol egy suta, két gidájával fogadott bennünket. Éppen csak összenéztünk velük, már ugrottak is, de amúgy sem lőttünk volna, lévén, hogy kimondottan öreg sutát szeretett volna Laci lövetni. Ez pedig nem az volt.
Visszafelé menet egy bak jobbról ránk riasztott, hogy eddig ez hol volt?
Jó párszor megismételtük ezeket a rákereséseket, találkoztunk is jó néhány őzzel, sutával, gidával bakkal, olyannal is amelynek még fenn volt a férfiúi dísze.
Én némelyik sutát már nagyon öregnek véltem, Laci azonban csak fintorgott, én pedig természetesen elfogadtam, az Ő, sokkal nagyobb tapasztalatát.
Kilenc óra felé mondja kísérőm, hogy egy here földhöz közeledünk, tapasztalata szerint, elég sok őz látogatja.
A kocsiból kiszállva, jó 300 méter séta után látom, hogy baloldalon megszakad a fiatalos erdő és zöldellik a here.
Lemaradok néhány lépéssel Laci mögött, csendben próbálom követni. Nemsokára megáll, elkezdi bírálni a kinn levő őzeket. Én még nem látom olyan jól, de a ritkás fák között azért kiveszem, hogy két kisebb létszámú rudli legel a földön.
Néhány perc után Laci int, mellé lépek. Leheli, hogy a közelebbi csapat bal szélsőjét lőhetem.
Próbálok hangtalanul megtenni még néhány lépést, elérni egy fiatal fát, ahonnan látnék is és ahol a puskát is megtámaszthatnám.
Sikerül, már a céltávcsövön nézem a kijelölt őzet, olyan 80-90 méter lehet a távolság. Egyet mozdul, most teljesen tisztán látom a lapockáját, lövök.
A torkolati tűz füstjétől nem teljesen tisztán, de azért látom, hogy szinte jelzés nélkül rohan az erdő felé, majd elveszítem a céltávcsőben.
Laci a keresőben látja, mondja, hogy rendben van, elfeküdt.
Lassan odamegyünk hozzá, már élettelen, szemei üvegesednek. Örülök nagyon, de sajnálom is, pompás példány.
Eligazítjuk a végtisztesség megadásához, néhányat kattan a gép, majd pakolunk, indulunk.
Hazafelé átélem újra az elmúlt órák minden pillanatát, szép volt, jó vadászat volt.
