Gratulálok Anti!
Hatalmas szerencse ért engem is ma, elejtettem életem első nagyvadját! Zolimester területén voltam megint, ezúttal a helyi hivatásos vadász kísért, Zoli egyébirányú elfoglaltságai miatt. Egyedül továbbra se mennék ki szívesen, a tapasztalt fül és szem segítségét nagyom hasznosnak találom. Szombat délután kezdődött a vadászat, egy ígéretes szóróhoz ültünk ki, nagyon kevéssé ígéretes időjárásban: a völgy mélyén lévő lesről is majdnem lefújt minket a szél időnként. Nem is láttunk semmit kijönni a szóróra, csak hallottuk a malacokat diót ropogtatni az erdőben, amíg az orkán rájuk nem nyomta a szagunkat. Panaszkodni így sem volt okunk: erdőzúgásból jutott rendesen
Kicsit félve vártam a vasárnap reggelt az esti szél és a beígért rengeteg eső miatt, szerencsére a napkelte gyenge széllel és eső nélkül érkezett. Egy leszüretelt szőlőbe mentünk sutára cserkelni. Amíg még kicsit ücsörögtünk a terepjáróban, hogy a látási viszonyok teljesen rendben legyenek, egyszer csak tőlünk vagy hatvan méterre öt bika ballagott ki a sorok közül. Ráérősen sétálgattak, majd amikor észrevettek minket a közeli erdő felé vették az irányt. Lassan elkezdtünk végigcserkelni a sorok között. Láttunk is egy-két őzet, de elég messze. Alájuk kerültünk, átmentünk a sorok túlsó végére, és onnan próbáltuk megközelíteni őket. Amikor vezetőm kiszúrt egy lőhető sutát, elindultunk felé befelé a mellete lévő sorba. Nem vett észre minket, de ellenkező irányba egy sorral feljebb ment, mi is követtük. Mikor átkukucskáltunk az ő sorára, már csak 120-130 méterre volt. Az avar nagyon zörgött a talpunk alatt, nem mertük kockáztatni a további közelítést, pedig nem bántam volna, kicsit nagynak éreztem a távolságot, hanem a lövés mellett döntöttünk. Profi vezetőm hangtalanul átlépett a suta sorába, felállította a lőbotot, én utánna, lenyomtam a Nagant biztosítóját, fegyvert fel a lőbotra, célzás, gyorsítót elhúztam, de annyira nem akart megállni a szálkereszt, hogy inkább levegőt ki, új levegőt be, célzás megint: a suta feje és mellső lába benn volt a sorban, nem mertem eléggé előre lőni, félve ez esetleg eltérülő lövéstől, hanem kicsit hátrébb céloztam és lőttem. Láttam a távcsőben, hogy ugrik egyet, eldől és nem mozdul. Odasétáltunk hozzá, már nem élt, bár a lövés gyomros lett, helyben marasztalta és nem szenvedett.
Ezúton szeretném megköszönni Zolimesternek a sok bíztatást és tanácsot, és hogy megmutatta ezt a területet, illetve a nagyon lekiismeretes és vérprofi hivatásos vadásznak a vezetést!
