A Padisah sutavadászata :turbanos
Történt, hogy a Hidzsra szerinti időszámítás 1430. évében, Rasid havának hatodik napján (azaz múlt hét pénteken…) udvartartásom arra méltó és méltatlan tagjaival úgy döntöttünk, hogy a Birodalmunk Szatymaz nevű- Felséges Személyem által inkább Fitymaznak titulált (annak van értelme….)- városkájában látogatást teszünk azzal az elhatározással, hogy néhány, Allah kegyelméből nőivarú rőtvadnak teremtett lelket az Igazhitűek Paradicsomába segítsünk.
Útitársam a nagyhírű, ám teljes mértékben bőrbugyiba öltözött Espéter nevű nemes volt, aki nem átallott másfél órát késni, illetve beállított egy olyan koszos hintón, hogy összeszaladt a pórnép, azt hívén, hogy roncstelep lettünk.
Nemesünk, miután még egy órát dicsekedett a Vaddisznóra keresztelt (fúj, gyaurok…) jatagánjával, elhelyezte csontos seggét a KaiserpersonalkraftWagonR+ ülésén és elindultunk végre.
Utazásunk a tartalmas beszélgetéstől eltekintve eseménytelen volt, kivéve azt az esetet, mikor útitársam, aki nemes létére nem járatos a világi dolgokban, azt állította, hogy Hódmezővásárhely lakossága sötétedés után nem örül a sokkoló hangerővel bömbölő Cotton Eye Joe című dalnak. Természetesen én ezt gyakorlati példával azonnal megcáfoltam, így utunkat nyugodtan folytathattuk.
A kijelölt városkához érve a GPS nevű varázslat teljesen a dzsinnek hatása alá került, mert előre látva az este eljövendő történéseit, folyamatosan azt rikoltozta, hogy forduljak vissza. Én, mint a hős mohamedán harcosok egyenes ágú leszármazottja, méltóságomon alulinak tartanám, ha különböző babonás szerkentyűknek hinnék, így majdnem meg is szálltunk egy naturistáknak fenntartott kempingben. Még jó, hogy a Habsburgokkal való csatározásom során megtanultam németül, mert az FKK felirat láttán Esss már elkezdte kigombolni és letolni a rettenetes bőrbugyiját…
Ilyen viszontagságok után megérkeztünk a Kempingnek nevezett szerájba. A szerájról annyit, hogy jó dolog a photoshop.
Kedves fogadtatásban részesültünk (hol a k…va anyátokban voltatok eddig, stb).
Megismerhettem végre személyesen a teljesen bölcs kinézetű és modorú Erdőjáró Attilát, feleségét, fiát és a nem kevésbé kedves Ignisét.
Aztán ott volt a helyi rablóvezér, Sztívgyerek is, aki olyan, mint amilyennek itt is megismerhettük, normális, kedves, igazlelkű vadászember, tökéletes házigazda.
Bléd úr és felesége finom lábszárpörkölttel, pogácsával és egyéb finomsággal traktáltak bennünket, sőt, akadt a még fel nem fedezett Újvilágból származó, napnyugatról érkezett csemege is, melyet majd Kentucky Straight Bourbon Whiskey néven fognak árulni, ha hajósaink gályáikon végre felfedezik Amerikát.
Megismerhettem hű alattvalónkat, az Igazhitű Janicsárt, aki szintén olyan, mint amilyennek a fórumon megismerhettük: vidám, jó szívű, jó kedélyű, udvarias muzulmán briganti gazember.
Az est meglepetése annak a figurának a megjelenése volt, aki teljesen úgy néz ki, mint amikor egy csecsemőnek felraknak egy szemüveget, és hagyják, hogy az évek során alánőjön a nagy hombár feje.
Sokáig csodálkozva, szájtátva néztem ezt a tüneményt, főleg, amikor kiderült, hogy Teleknek hívják, de nincs helyrajzi száma. Később, miután 14 alkalommal közölte velem, hogy kuss, holott jócskán poénban voltam, rájöttem, hogy a bizarr külső tökéletes jellemet takar, nem olyan ostoba, mint a kinézete, sőt, meglehetősen jó humorú, gazdag fantáziájú, okos ember. Meggyőződésem, hogy kellemesen el lehet vele tölteni huzamosabb időt is egy fent említett whisky társaságában, csak az üveget kell messze rakni tőle.
Következő ismeretlen ismerős egy jó kedélyű, söröshordóra hajazó nemes volt, aki Allahtól (legyen áldott a neve) a Kapszli nevet kapta.
Ő, mint a nagy derékbőségű emberek általában, jó humorral rendelkezik, vadászemberhez méltóan hazudik, mint a gázóra és vele is meg lehet inni egy pohár italt, csak akkor már a hordót kell arrébb tenni.
Eme nemesekkel kellemesen múlattuk az időt, majd másnap reggel nyolc körül sikerült nyakszirttáji fájások közepett felébrednem.
Hosszas szent tisztálkodás után felkerestük a helyi kávézót, ahol bármilyen kérdésünkre annyit tudott mondani egy matróna, hogy SZÁZTÍZ!! A szemben lévő, öt négyzetméteres Burger Kinget sikerült zavarba hoznunk kilenc darab lángos egyszerre történő rendelésével, de ez is megoldódott.
Kedélyállapotom helyrebillenése után javasoltam, hogy keressük fel a helyi szpáhik és janicsárok kiképző bázisát, azaz a lőteret, ha már orcátlan módon átaludtuk a hajnali sutázást.
Itt kellemesen múlattuk az időt, eltekintve attól a szomorú epizódtól, hogy a Tesco nevű szuknál használt kocsikhoz való aranyrúpiámat Espéter szégyentelenül szétlőtte, hogy Allah rogyassza rá az eget.
Étkezés, némi alvás és szent mosdás után elérkezett jövetelünk céljának megvalósítása, a Vadászat ideje.
Kedves vendéglátónk hibátlan szervezésének köszönhetően a helyi rablógyilkosokból és zsebmetszőkből pillanatok alatt csapat verbuválódott, akik szívélyesen vállalták a kíséretünket.
Mi, Esss nevű barátommal egy udvarias HVCS szárnyai alá kerültünk, aki Terrano típusú hintóján elszállított bennünket a számunkra kijelölt les közelébe, majd utunkra engedett és eltűnt a homokdűnék között.
Néhány száz méteres battyogás után elérkeztünk az Empire State Building alá, amit itt lesnek titulálnak. Felnézve szent meggyőződésem lett, hogy itt zsiráfot is vadásznak, mégpedig olyan módon, hogy vele egy magasságban állva vízszintesen fejbe lövik.
Szemtelen társam unszolására, mely a súlyommal kapcsolatos profán megnyilvánulás volt, előre indultam, hogy amennyiben összetörik alattam a létra, úgy ráeshessek arra a tiszteletlen szőrös fejére.
Sajnos, erre nem került sor, így elénk tárulhatott a csodálatos panoráma, mely Sztív és tettestársainak birodalma. Előttünk csatornákkal átszelt szántások, meghagyott vadföldek kukorica-kórói, vetések hajtásai váltakoztak és…. őzek!! Itt egy magányos bak,ott jobbra egy család, a szántásban egykedvűen nézelődve, messzebb még egy bak, a nádas mellett csipegetve…Őzek Eldorádója. Olyan létszám, hogy a les deszkái síkossá váltak a nyálunktól.
Némi mozizás után haditerveket kezdtünk szőni, hogy honnan, melyik társaság fog a lőtávolságunkba érni. Nagyon hatékony leckét kaptam tapasztalt, ámde bőrgatyás barátomtól a távolságok becsléséből, így meg tudtam jegyezni, hogy mi az a körszelet, ahol érdemes a billentyűre tenni felséges ujjam.
Hosszas várakozás után úgy döntöttünk, hogy leszállva a lesről, megpróbálunk a heverésző família közelébe férkőzni, mert ha a kakasülő tetején vigyorgunk még egy darabig, akkor ránk köszönt a müezzin, mehetünk imádkozni.
Gyors telefon-engedély és két Marlboro nevű csibuk után lemásztunk, és az előttünk húzódó csatornán átkelőt keresve elindultunk a kb. 1 mérföldre kukucskáló Janicsár felé.
Hű barátom családfájában szívesen keresgéltetnék az udvari heroldokkal néhány hegyizerge-felmenőt, mivel eléggé el nem ítélhető módon olyan rohanásba fogott a négyszögletes kerek erdő sűrű fái között, hogy lógó nyelvvel kellett csörtetnem utána.
Elvakultságában nem átallott egy tíz centi rádiuszú görcsös fadarabot, mely a csatornán átal volt borítva, HÍD-nak titulálni, melyen ő át is akart akrobatizálni. Ekkor jeleztem felé, hogy neki nincs artistaképzős szakmunkásbizonyítványa, és én sem rendelkezem Béjváccs kiképzéssel, úgyhogy, amennyiben beleesik a két méter mély csatornába, én ártatlan arckifejezéssel fogom kérdezgetni a többieket, hogy nem látták-e Espetit?
Tervéről letett ez az apagyilkos, majd folytatta rohanását, gondolom, afeletti dühében, hogy elfelejtett pontonhidat csomagolni.
Eljutottunk egy tisztáshoz, ahol heves hadonászással köszöntöttük Janicsárt, aki a Koránt olvasgatta a lesen és éppen imához készült. Telefonon elmesélte a maga határozott módján, hogy ő bizony a kecskebakról lát egy sutát, neki messze van, de ha nindzsák vagyunk, és átugrunk a csatornán, akkor miénk a pálya.
Sasszemű barátom, aki nyakig bőrbuggyancsba szokott öltözni, kiszúrta, hogy a suta bizony felénk közeledik, néha előbukkan fák, bokrok, dombok, gaz és egyéb, dzsinnek által odahordott kacatok közül.
Én ezt már a céltávcsövön keresztül követtem, hogy a suta fejét, hol a gerincét, hol csak az árnyékát látva. Nyugodt mozgását természetesen pontosan akkor zavarta meg valami, amikor végre nyílt térre ért és végre keresztbe állt egy pillanatra- elkezdett szaladni!!!
Jómagam egy domb felé oldalaztam, hű barátom pedig füttyszóval állította meg a nemes vadat. Lövésem pillanatában a suta ismét megugrott, így a golyó a hátsó lábát törte el. Hatalmas félkörrel megfordult, és a gyéren burjánzó bokrok felé vette az irányt. Jómagam hibázásnak véltem a dolgot, mivel a lőpor füstjétől nem láttam igazán az eseményeket, de itt ismét segített Peti tapasztaltsága, aki azonnal pontosan reagált-annak ellenére, hogy bőrnadrágban jött a világra.
Miután telefonon egyeztettünk Sztívvel, a segítségünkre siető Janicsárral együtt - végre biztonságos átjárót találva a csatornán-, azonnal utánkeresésbe fogtunk.
Kiderült, hogy a gyéren növő fák és bokrok szintén egy csatornát takarnak, ami, Allahnak hála, legalább vizet nem tartalmazott. Itt ismét a nemes Bőrpizsis csillogtatta meg tudását, aki perceken belül megtalálta a sebzett vadat. Elmondhatom, ha Ő nincs, akkor két hithű muzulmán még most is ott lepkézik a dzsindzsásban, a gyaur kutyák röhögésétől kísérve.
Kérésemre Barátom megadta sutámnak a kegyelemlövést, így terítékre hoztuk Őt, hogy megköszönhessem neki az életét.
Kísérőink megérkezésekor az utolsó falat, töretátadás és gratulációk szertartása következett, majd visszaindultunk a többi beutalttal a beírókönyvhöz, mivel jócskán ránk sötétedett.
Mivel felséges gyomrom az előző napi merénylettől még igencsak nem volt rendben, így javasoltam, hogy keressünk fel egy tisztességes vendéglőst, ahol piláfot, tevesültet, maruját, vagy legalább GULYÁSLEVEST lehet enni. Miután mohamedánhoz híven kulturáltabb külsőre tettünk szert, fel is kerestük a helyi késdobálót, ahol az említett eledelt végre az orcámba toszíthattam.
Itt meg kell állnom a históriában, és el kell mondanom valamit.
Janicsár annyira hülye, hogy még most is nevetek, mikor írok. Szóval ez az elvetemült kitalálta, hogy a vendéglőben található, elefánt méretű szakács, aki, ha nem a fejedelmi minőségű ételeinket készítette, akkor a pultra tehénkedve nézte a tévét, szóval a szakács tulajdonképpen Mehár, a török. Aki látott valaha nyitott Rejtő könyvet, az tudja, hogy min röhögök…
Hosszasan beszélgettünk a vacsora után, szóba kerültetek Ti is, de azt az ocsmány fikázást már fedje el a felejtés jótékony homálya…
Most jön az Oscar – átadón megszokott köszönetnyilvánítás:
Köszönöm:
-Steve Barátunknak, aki tökéletes, lelkes házigazdaként terelgette elveszett nyájunkat, aki vérbeli fertőzött vadász;
-Attilának, aki megtisztelt bennünket a látogatásával és családja bemutatásával, remélem lesznek még közös vadászélményeink is;
-Telek Csabinak és Kapszlicsabinak, akik személyében kedves embereket ismerhettem meg, őket is megnézném, mi igaz a hencegésükből;
-Janicsárnak, aki az életben is olyan felejthetetlen figura, mint a virtuális világban, akit jó barátomnak tudni;
-Blédlaciéknak, hogy ilyen sütés-főzéssel készültek, hogy jóltartottak bennünket;
-Kriszta Asszonyságnak azt a végtelen türelmét, mely megengedte, hogy három napig kisajátítsuk a hű férjét;
-Kísérőinknek, akik önzetlenül, tökéletes udvariassággal tettek nekünk szívességet;
és
Köszönöm Petinek, hogy… olyan, amilyen. Hogy két szavával kivívja ismeretlen emberek tiszteletét. Hogy zokszó nélkül, jóindulattal, türelemmel viselkedik a magamfajta ostobákkal is. Hogy nem beképzelt majom, holott vannak, akik az Ő tudásának tizedét sem birtokolva nagyképűsködnek. Hogy ember tud maradni minden helyzetben. Hogy örülök, mikor mosolyogni látom.
Köszönöm, hogy a barátom.
