Üdv!
Engedelmetekkel megnyitnám az idényt:
Fegyver: Izs-18
Kaliber: .222 remington
Lőtáv: 167, illetve 112 lépés
Menekülési táv: 5 illetve 8 méter
Régóta ismertem Őket, mindenhová együtt jártak a területükön belül és ez nem is változik immár soha.
Ma kora hajnalban kimondottan miattuk indultam ki, hisz igen jó vizivadas területen éltek, így két legyet (pontosabban idénykezdetet) üthettem egy csapásra.
Bő két kilométer cserkelés után akadtam rájuk, de rögtön kiszúrtak figyelmetlenségem miatt egy bal oldalról előző nap vetett búza, fasor-földút-fasor-kukorica felállás közepén, majd kezdetét vette a türelemjáték. Úgy cikáztak és olyan gyorsan a fasorok között néha-néha kiugorva a búzába, mint a fecskék az égen. Esélyem sem volt lövésre, de azért egyre közelebb araszoltam feléjük, csak a szívemet kellett néha visszanyelnem.
Talán tíz perc telt el, talán fél óra, ki tudja...
Számomra megállt az idő és egy emberöltőnek tűnt, mire az ifjú, suta, anyját a veszély elmúltáról meggyőzve kilépett a búzába és a szomszédos kukoricában termett néhány szökelléssel, akit a gondoskodó anyuka (noha igencsak hezitálva) is követett végre.
Ettől rosszabb helyzet nem is jöhetett volna: A felkelő, vakító nap szemből sütött, az őzek felém fordított tükörrel álltak, így szinte beleolvadtak a kukoricatengerbe.
Kezdtem feladni az ügyet, amikor a fiatal suta valamit kiszúrt az erdőben és hirtelen felé fordult. Az öreg itt végre hibázott, Ő is a zaj forrására pillantott, csakhogy közben egyúttal nekem tökéletesen keresztbe is fordult. Csupán ennyire vártam, nem haboztam és már indult is útjára a mérges kis cseh rettenet az őz lapockája mögé.
A találatot egy hirtelen fejrántással jelezte, majd tett néhány erőltetett lépést és öt méter után élettelenül szinte belecsapódott a földbe.
A fiatal suta ijedtében elugrott a nyílt búzaföld felé, majd hirtelen nagyot pördült a levegőben és már vágtatott is a biztonságot nyújtó sűrű felé.
A végzetes hibát tapasztalatlansága okozta: megmozdultam és a fasor előtt alig egy méterrel megállt meggyőződni, ki is vagy mi is vagyok tulajdonképp. Ekkorra már rég újratöltöttem Tamási rémét és ismét szóhoz is jutott. A suta nyolc métert tett meg a bozótosban, majd egy akác hűs tövében lelt örök nyugalomra.
A közeli őszies, javarészt akácos-diós vegetáció ellenére igyekeztem méltó terítéket készíteni Nekik, majd néhány perc csend következett, melyben felelevenedett bennem az összes közös találkozásunk emléke. Igen keserédes érzések kavarogtak(nak) bennem, viszont nyugtáztam magamban, hogy ettől szebb idénynyitányt nem is képzelhettem volna.
