Hullott Agancs

[svferi]

A Mátra Bükk és Zemplén február 15-20 körül szokott lehullni az első agancs!

A legkorábbi az utóbbi 15-20 évben amiről én tudok február 15.-e

Apám talált február 4.-én vagy 10 éve. Középkorú, 2 kilós villás.

[wildheger]

Uhhh... Ez gonosz volt.. Szerintem két hét még legalább kell a legjobb helyeken is,addig csak azt éri el az ember,hogy szanaszét zavarja a bikákat,más meg örül az agancsnak. Még ha le is késem az elsőket,én biztos nem zavarom még őket.

Nemcsak két hét,hanem bika is kell ahhoz,hogy legyen hullott agancs-  és ez a legkevesebb!

[Forestman]

Ebben látod egyetértünk,egyes szélsőséges esetekben még bika is kell a hullott agancshoz,én legalábbis már hallottam ilyen esetekről..
Éppen azért írtam a legjobb helyeket,ami azt jelenti az én olvasatomban,hogy ott van bika,nem kevés és még az agancs is szép,amit visel. Aztán persze nem az ember kezébe fog lehullani,így utána indul csak a java,ha valaki tudja,mit kell figyelnie,mikortól kell figyelnie és még egy jó adag szerencsét is rakott reggel a hátizsákba a kolbász mellé. Azért én jártamban-keltemben elég sok bikát látok,biztosan a szerencse fia vagyok ezek szerint. Más kérdés persze a milyenség,de én annak örülök,ha AGANCSOT találok,nem csak akkor,ha felvennék egy 4kg-os szárat,ezt ajánlom neked is,máris nem látnád ilyen borúsan a helyzetet.

[wildheger]

Ebben látod egyetértünk,egyes szélsőséges esetekben még bika is kell a hullott agancshoz,én legalábbis már hallottam ilyen esetekről..
Éppen azért írtam a legjobb helyeket,ami azt jelenti az én olvasatomban,hogy ott van bika,nem kevés és még az agancs is szép,amit visel. Aztán persze nem az ember kezébe fog lehullani,így utána indul csak a java,ha valaki tudja,mit kell figyelnie,mikortól kell figyelnie és még egy jó adag szerencsét is rakott reggel a hátizsákba a kolbász mellé. Azért én jártamban-keltemben elég sok bikát látok,biztosan a szerencse fia vagyok ezek szerint. Más kérdés persze a milyenség,de én annak örülök,ha AGANCSOT találok,nem csak akkor,ha felvennék egy 4kg-os szárat,ezt ajánlom neked is,máris nem látnád ilyen borúsan a helyzetet.

Nem borúsan,hanem reálisan látom a helyzetet!A hatvanas évek közepén már tapasztalt agancskereső voltam.Az akkori állapotok az emlékezetemben megvannak,ezekhez viszonyítok,ezért írom,amit írok!A mai legjobb helyeken sincs annyi bika,mint azokban az időkben az átlagos helyeken.Ha ebből szerkesztesz egy grafikont,akkor lesz jövőképed!

[Forestman]

Természetesen igazad van,bár nekem csak néhány éves a tapasztalatom hozzád képest,mégis látom a problémákat. Azt a fajta minőségi vadbőséget,amit te élőben is tapasztalhattál,én csak könyvekből ,leírásokból ismerem,mégis fájdalmas a hiánya,akkor gondolom,átélni még inkább. Már ha csak az elmúlt néhány évvel ezelőtti állapothoz viszonyítom a mostanit,abban is nagy a kontraszt. Én is folyamatosan tapasztalom a rossz vadgazdálkodás eredményeként az elfiatalodást,a selejt,vagy gyenge bikák térhódítását és hidd el,hogy van reális jövőképem a helyzetről: Lesz ez még így se!
Egy másik fórumon már leírtam,leírom itt is: Az egyik alapvető problémának azt tekintem ( a pénzorientált most van itt a helyzet,menjen a lövés,nem baj,hogy még lenne pár éve a kulminációig) helyzet mellett azt,hogy törvényileg kellene egyénileg szabályoztatni tájjellegre lebontva a tilalmi idők feloldását.
Gondolok itt arra elsősorban,hogy a Dunántúli megyékben már sokszor augusztus közepén jó bőgés van és mire elérkezik a bűvös szeptember 1.,addigra már jó eséllyel sikerült a nagy bikáknak is elkapni pár huncut menyecskét,így sokkal nagyobb valószínűséggel örökíti tovább a jó géneket,mint az Északi-középhegység béli sorstársaik. Mivel ott szeptember elején átlagban még csak a pozícionálás,böfögés megy,már sokszor fekszik a "nagy" bika,a hetyke kis villások,dárdások pedig learatják a babért. Erre az lehetne a megoldás,ha egyes területeken akár október 1.-ig el lenne tolva a tilalmi idő golyóérett bikára és addig csak a selejtet lehetne lőni. Erre persze tudom,mi a reakciód , de ez lehetne egy megoldás,amire persze a zárójeles tényező miatt esély sincs. Így viszont egyenes út és gyors száguldás viszi tovább a helyzetet a gödörbe,mígnem a méltán világhírű gímörökség csak méltán középszerű örökséggé alakul át. Amikor eltörölték a mínuszpontokat,azzal egy újabb döfést adtak,így még a kulmináció előtti bikákat is -amik még biztos növesztenék a trófeát és pár bőgésnyi plusz sansz lenne a továbbörökítésre- küldenek büntetlenül jól fizető vendégek falára.

Ellenben én ebbe a helyzetbe születtem bele,sima (legális keretek között) erdőjáró emberként sok beleszólásom nincs és ugyanúgy szeretem a kistrófeás bikákat éppúgy,mint ahogyan a már nem létező kapitális bikákkal teli rudli minden egyes tagját is szeretném. Sajnálom a kialakult helyzetet,de próbálok örülni,annak,ami jut és remélem idén is sok jut!

[elaccc]

Természetesen igazad van,bár nekem csak néhány éves a tapasztalatom hozzád képest,mégis látom a problémákat. Azt a fajta minőségi vadbőséget,amit te élőben is tapasztalhattál,én csak könyvekből ,leírásokból ismerem,mégis fájdalmas a hiánya,akkor gondolom,átélni még inkább. Már ha csak az elmúlt néhány évvel ezelőtti állapothoz viszonyítom a mostanit,abban is nagy a kontraszt. Én is folyamatosan tapasztalom a rossz vadgazdálkodás eredményeként az elfiatalodást,a selejt,vagy gyenge bikák térhódítását és hidd el,hogy van reális jövőképem a helyzetről: Lesz ez még így se!
Egy másik fórumon már leírtam,leírom itt is: Az egyik alapvető problémának azt tekintem ( a pénzorientált most van itt a helyzet,menjen a lövés,nem baj,hogy még lenne pár éve a kulminációig) helyzet mellett azt,hogy törvényileg kellene egyénileg szabályoztatni tájjellegre lebontva a tilalmi idők feloldását.
Gondolok itt arra elsősorban,hogy a Dunántúli megyékben már sokszor augusztus közepén jó bőgés van és mire elérkezik a bűvös szeptember 1.,addigra már jó eséllyel sikerült a nagy bikáknak is elkapni pár huncut menyecskét,így sokkal nagyobb valószínűséggel örökíti tovább a jó géneket,mint az Északi-középhegység béli sorstársaik. Mivel ott szeptember elején átlagban még csak a pozícionálás,böfögés megy,már sokszor fekszik a "nagy" bika,a hetyke kis villások,dárdások pedig learatják a babért. Erre az lehetne a megoldás,ha egyes területeken akár október 1.-ig el lenne tolva a tilalmi idő golyóérett bikára és addig csak a selejtet lehetne lőni. Erre persze tudom,mi a reakciód , de ez lehetne egy megoldás,amire persze a zárójeles tényező miatt esély sincs. Így viszont egyenes út és gyors száguldás viszi tovább a helyzetet a gödörbe,mígnem a méltán világhírű gímörökség csak méltán középszerű örökséggé alakul át. Amikor eltörölték a mínuszpontokat,azzal egy újabb döfést adtak,így még a kulmináció előtti bikákat is -amik még biztos növesztenék a trófeát és pár bőgésnyi plusz sansz lenne a továbbörökítésre- küldenek büntetlenül jól fizető vendégek falára.

Ellenben én ebbe a helyzetbe születtem bele,sima (legális keretek között) erdőjáró emberként sok beleszólásom nincs és ugyanúgy szeretem a kistrófeás bikákat éppúgy,mint ahogyan a már nem létező kapitális bikákkal teli rudli minden egyes tagját is szeretném. Sajnálom a kialakult helyzetet,de próbálok örülni,annak,ami jut és remélem idén is sok jut!

  Minden ok! Én egyet értek veled!

De:

Nem tehetek róla én ilyen vagyok: Ha tudom, hogy lehetne az életem jobb, akkor miért nyugodjak bele a rosszabb, gyengébb minőségbe? Ezt az élet minden területére értem. Ha szeretnék egy színvonalas életet élni, és tudom, hogy élhetnék is, én mindent megteszek érte, de mások hanyag, igénytelen, dilettáns vagy pénzéhes viselkedése miatt nem tehetem, miért nyugodnék bele? Persze tisztában vagyok azzal, hogy a gazdasági, társadalmi fejlődés, illetve "rendszer" akár gazdasági, akár politikai "rendszer", eléggé bonyolult, a normális működése sokmindentől függ, (de jórészt emberi hozzáállástól, mentalitástól, lelkiismerettől) és ha egyszer már volt jobb, akkor miért nyugodjak bele a sokkal rosszabba?

Mire gondolok? Ha lehetnének az Északi-középhegységben nagyobb, szebb bikák, agancsok mint régen, akkor miért nyugodjak bele a gyengébb minőségbe? Tisztában vagyok azzal, hogy ez a negatív folyamat már a 90'-s évek elejétől elindult, de előtte ezen a téren biztos, hogy minőségibb és jobb volt, és én ezt tapasztaltam is! Már írtam, hogy 1984 óta agancsozok intenzíven, igaz akkor még csak a kisebb agancsokat szedtem össze, de már azt is írtam, hogy voltak sokkal szebb bikák, sokkal nagyobb szarvasagancsokat is találtunk! Édesapám kisgyermek korom óta kivitt az erdőbe, vagy gombászni, vagy hóvirágozni, gyöngyvirágozni, ezért a természet az erdő az életem részévé vált, az a második otthonom! Az agancskeresés egy hobbi az egyik olyan hobbim, ami nélkülözhetetlen a számomra. Itt nem arról van szó, hogy kimegyek agancsot keresni és ha nem találok sírva megyek haza, ha meg találok egy félkilós dárdás szárat életem végéig erre a hatalmas élményre gondolok... A szarvasagancs megtalálása, keresése a velünk született vadászösztön egyfajta kielégítése... Viszont így, hogy nincsenek szép öreg bikák, agancsok, egyszerűen esélyed nincs arra, hogy egy nagyobb, mutatósabb szarvasagancsot találj, elveszik az egész varázsa! Aki itt olvasgat és tudja mi az a vadász szenvedély, (sokan vannak) áttudja élni, érezni ezt amit írok.
Példát kell írnom hogy jobban megérts: Mondjuk életed álma, hogy levadászhass egy hatalmas agyarú remete kant. Mindent megteszel érte, hogy "elkapd" a nyomait keresed, látod a hatalmas agyarnyomokat a váltója melletti fakérgeken, tudod, hogy arra jár látod a hatalmas csülök nyomokat, tudod, hogy létezik, és benned él az a tudat, hogy téged ér az a megtiszteltetés, hogy egyszer majd meglátod és felejthetetlen élmény mellett elejtheted... Én úgy gondolom ez a vadászat lényege, ez az igazi vadászat, "ami nem csak pillanatnyi töredék képekből, élményekből áll..." Ami egy igazi életreszóló élmény! Aztán eljön az az idő, amikor elérsz egy bizonyos kort, és azt tapasztalod, hogy a felelőtlen emberi beavatkozás következménye képen, önhibádon kívül, elfogytak a nagy kanok, sőt már vaddisznó is alig van, és nem látsz már nyomokat esélyed sincs arra, hogy egy remete kan nyomába eredj, mert tudod, hogy már nincs egy sem! Talán remény marad benned, de a tapasztalataid a józan gondolataid tudják, hogy nincs több remete kan, nem tudsz elejteni egyet sem... és kitudja mikor lesz újra? Nem tőled függ, de ha megváltozik a felelős emberek mentalitása, gondolkodása, talán újra eljöhet az az idő...    De addig nyugodj bele, és csendben malacokra vadászgass, amiből szintén egyre kevesebb...

Egyszóval eltűnt valami varázs. Persze attól még kijársz a természetbe, eteted az állatokat élvezed a friss hajnali levegőt a madárcsicsergést...stb, de mégis hiányérzeted van!

Na nekem ez a hiányérzetem van most! Kimegyek a természetbe, mindig is kiszoktam menni, akár agancsszezon van, akár nincs, minden évszakban kimegyek, és fotózgatok élvezem a természetet amiből születtem, aminek én is a része vagyok, de hiányzik ott valami... Az a tudat, hogy nagy öreg bika csodaszép agancsaira rábukkanhatok. Hogy elmesélhetem mindenkinek az élményem, hogy megtudom mutatni a gyerekeimnek az unokáimnak a barátaimnak, milyen szép szarvasagancsot találtam túrázásaim során. Aki nem azért megy szarvasagancsot keresni, mert szüksége van arra a pár forintra (((és mikor meglát egy agancsot nem az jár a fejében, hogy hány kiló lehet, mennyi pénzt kapok érte... stb))) szerintem annak nem mindegy milyen agancsot talál. Engem elvarázsol egy nagy agancs, mutatja az őserőt, a természet erejét, én szépnek látom, egy művészeti alkotásnak.

Ezért el lehet ítélni, de én úgy vagyok vele, hogy egyetlen egy páros agancsot találjak csak idén, de az egy 8-10 kilós gyönyörű gyöngyözött, porcelán fehér, tűhegyes ágvégű minimum 16 ágú agancs legyen. A gyöngyök között pedig látni akarom a vörösfenyő kérgének maradványait, érezni akarom a gyanta fantasztikus illatát, a fiatal cserfák vöröses kérge színezze az egész szárat... meséljen az agancs, kezemben akarom tartani a természet egy csodálatos szeletét...

[Karácsony Károly]

Egyszóval eltűnt valami varázs. Persze attól még kijársz a természetbe, eteted az állatokat élvezed a friss hajnali levegőt a madárcsicsergést...stb, de mégis hiányérzeted van!

 

[elaccc]

Ezért el lehet ítélni, de én úgy vagyok vele, hogy egyetlen egy páros agancsot találjak csak idén, de az egy 8-10 kilós gyönyörű gyöngyözött, porcelán fehér, tűhegyes ágvégű minimum 16 ágú agancs legyen. A gyöngyök között pedig látni akarom a vörösfenyő kérgének maradványait, érezni akarom a gyanta fantasztikus illatát, a fiatal cserfák vöröses kérge színezze az egész szárat... meséljen az agancs, kezemben akarom tartani a természet egy csodálatos szeletét...

Ezért sem értem, hogy miért kell sterilre súrolni egy gyönyörű "erdővel teli" agancsot?  Nem marad belőle csak egy steril fehér csont! Hát a természetben sem így látjuk, nem beszélve, hogy a gyöngyök között rejtőző gyanta, meg faháncs, esetleg elhalt barka darabok mesélnek az állat élőhelyéről az agancs fejlődéséről...stb

A bírálatnál a szín pontozás miatt kell sterilre súrolni az agancsot?    Aki tudja írja meg légyszi  Mert ha igen, én ezt a szokást, vagy követelményt megváltoztatnám, persze ez is mint sokminden ízlés kérdése, de ahhoz, hogy visszaemlékezzek hol ejtettem a bikát, és hogyan került terítékre, nekem fontos volna az agancsok érintetlensége még akkor is ha ez a trófeabírálatnál pontveszteséget okoz! Szerintem az agancs esztétikumát, természetességét is fokozza  (számomra legalábbis) Bár milyen bírálóbizottsági tag az, akit zavar a gyöngyök között lévő gyanta, vagy fakéreg? 







http://vip.gportal.hu/gindex.php?pg=185489&nid=266053

Van egy agancsmániás haverom ő iszonyat allergiás, ha valaki megpróbálja leszedni az agancsról a faháncs darabokat, vagy lekaparni a gyantát, egyszer egy kezdő agancskeresőt, már majdnem felpofozott a mozdulat miatt...        Nem képes eladni egy agancsot sem, pedig soxor a család már éhezik, és hátul a fészerben sincs már több hely, de a szobájában se sok    ( a ló másik oldala... 

[P Csaba]

A vadászatban nem az a szép amit ad,hanem amit igér! Mert a természet még nem csalt meg senkit.

[svferi]

Bár milyen bírálóbizottsági tag az, akit zavar a gyöngyök között lévő gyanta, vagy fakéreg? 

Egyiket sem zavarva. Ahogy írtad is, ízlés dolga, hogy az elejtő (vagy a kísérő) mennyire pucolja le az agancsot.
Én a sarat meg a vért szoktam lemosni óvatosan, a többi marad! 

[elaccc]

A vadászatban nem az a szép amit ad,hanem amit igér! Mert a természet még nem csalt meg senkit.

"A vadászatban nem az a szép amit ad,hanem amit igér!"
Szóval nem a végeredmény a lényeg, hanem az ahogyan eljutsz addig! Tehát ha egész életedben egyetlen állatot sem ejtesz el, egyetlen trófeát sem szerzel, akkor is maximálisan elégedett lehetsz!

"Mert a természet még nem csalt meg senkit."
Tehát eddig még mindenkinek adott valamit aki akarta! Akkor csak fontos, hogy legyen valami végeredmény?   A vadászat, a vadászösztön kiteljesedése, a vad elejtése a trófea megszerzése! Akinél ez nem így van, az nem vadász, hanem természetjáró, természetvédő...stb

Csak annak ígér, és ad is, aki vágyakozik és megbecsüli! ...és építi is! Vágyakozás nélkül nincs értelme az ígéretnek és az eredménynek sem, természet és a benne élő állatok, növények nélkül pedig nincs ígéret sem! Mindenki azt kapja a természettől amit megérdemel...stb  Mi is a természet részei vagyunk ezért óvni kell, de ha elfelejtjük, hogy belőle születtünk, ha a túlbecsült "intelligenciánknak" köszönhetően fölébe kerekedünk, etikátlanul pusztítjuk, a "testéből" kifejlesztett technikáinkat ellene fordítjuk, maximálisan kihasználjuk, kegyetlenül visszaüt és már nem fog semmit ígérni és adni sem, hiába vágyakozunk!

[Karácsony Károly]

Nem képes eladni egy agancsot sem, pedig soxor a család már éhezik, és hátul a fészerben sincs már több hely, de a szobájában se sok  Nooormalis?  ( a ló másik oldala...  Ördög

A gombos meg így köszön :
- Na , él még az öreg ?!  Mikor adjátok már el azt a sok agancsot ?? 

. . . . !!!!     

 

[elaccc]

A gombos meg így köszön :
- Na , él még az öreg ?!  Mikor adjátok már el azt a sok agancsot ?? 

. . . . !!!!     

 

"exvadász" egyébként... Egyszer mikor családi meg anyagi gondjai voltak /ami a mai Magyarországon már egy megszokott (politikusaink szerint meg egy elfogadott) állapot / megemlítettem neki, hogy adja el legalább a kisebbeket...  Erre iszonyat ideges lett és azt mondta, ha egyet is eladnék belőle a többit felgyújtanám házastul mindenestül  Nem is szólt hozzám egy darabig...   

[Forestman]

Minden ok! Én egyet értek veled!

De:

Nem tehetek róla én ilyen vagyok: Ha tudom, hogy lehetne az életem jobb, akkor miért nyugodjak bele a rosszabb, gyengébb minőségbe? Ezt az élet minden területére értem. Ha szeretnék egy színvonalas életet élni, és tudom, hogy élhetnék is, én mindent megteszek érte, de mások hanyag, igénytelen, dilettáns vagy pénzéhes viselkedése miatt nem tehetem, miért nyugodnék bele? Persze tisztában vagyok azzal, hogy a gazdasági, társadalmi fejlődés, illetve "rendszer" akár gazdasági, akár politikai "rendszer", eléggé bonyolult, a normális működése sokmindentől függ, (de jórészt emberi hozzáállástól, mentalitástól, lelkiismerettől) és ha egyszer már volt jobb, akkor miért nyugodjak bele a sokkal rosszabba?

Mire gondolok? Ha lehetnének az Északi-középhegységben nagyobb, szebb bikák, agancsok mint régen, akkor miért nyugodjak bele a gyengébb minőségbe? Tisztában vagyok azzal, hogy ez a negatív folyamat már a 90'-s évek elejétől elindult, de előtte ezen a téren biztos, hogy minőségibb és jobb volt, és én ezt tapasztaltam is! Már írtam, hogy 1984 óta agancsozok intenzíven, igaz akkor még csak a kisebb agancsokat szedtem össze, de már azt is írtam, hogy voltak sokkal szebb bikák, sokkal nagyobb szarvasagancsokat is találtunk! Édesapám kisgyermek korom óta kivitt az erdőbe, vagy gombászni, vagy hóvirágozni, gyöngyvirágozni, ezért a természet az erdő az életem részévé vált, az a második otthonom! Az agancskeresés egy hobbi az egyik olyan hobbim, ami nélkülözhetetlen a számomra. Itt nem arról van szó, hogy kimegyek agancsot keresni és ha nem találok sírva megyek haza, ha meg találok egy félkilós dárdás szárat életem végéig erre a hatalmas élményre gondolok... A szarvasagancs megtalálása, keresése a velünk született vadászösztön egyfajta kielégítése... Viszont így, hogy nincsenek szép öreg bikák, agancsok, egyszerűen esélyed nincs arra, hogy egy nagyobb, mutatósabb szarvasagancsot találj, elveszik az egész varázsa! Aki itt olvasgat és tudja mi az a vadász szenvedély, (sokan vannak) áttudja élni, érezni ezt amit írok.
Példát kell írnom hogy jobban megérts: Mondjuk életed álma, hogy levadászhass egy hatalmas agyarú remete kant. Mindent megteszel érte, hogy "elkapd" a nyomait keresed, látod a hatalmas agyarnyomokat a váltója melletti fakérgeken, tudod, hogy arra jár látod a hatalmas csülök nyomokat, tudod, hogy létezik, és benned él az a tudat, hogy téged ér az a megtiszteltetés, hogy egyszer majd meglátod és felejthetetlen élmény mellett elejtheted... Én úgy gondolom ez a vadászat lényege, ez az igazi vadászat, "ami nem csak pillanatnyi töredék képekből, élményekből áll..." Ami egy igazi életreszóló élmény! Aztán eljön az az idő, amikor elérsz egy bizonyos kort, és azt tapasztalod, hogy a felelőtlen emberi beavatkozás következménye képen, önhibádon kívül, elfogytak a nagy kanok, sőt már vaddisznó is alig van, és nem látsz már nyomokat esélyed sincs arra, hogy egy remete kan nyomába eredj, mert tudod, hogy már nincs egy sem! Talán remény marad benned, de a tapasztalataid a józan gondolataid tudják, hogy nincs több remete kan, nem tudsz elejteni egyet sem... és kitudja mikor lesz újra? Nem tőled függ, de ha megváltozik a felelős emberek mentalitása, gondolkodása, talán újra eljöhet az az idő...    De addig nyugodj bele, és csendben malacokra vadászgass, amiből szintén egyre kevesebb...

Egyszóval eltűnt valami varázs. Persze attól még kijársz a természetbe, eteted az állatokat élvezed a friss hajnali levegőt a madárcsicsergést...stb, de mégis hiányérzeted van!

Na nekem ez a hiányérzetem van most! Kimegyek a természetbe, mindig is kiszoktam menni, akár agancsszezon van, akár nincs, minden évszakban kimegyek, és fotózgatok élvezem a természetet amiből születtem, aminek én is a része vagyok, de hiányzik ott valami... Az a tudat, hogy nagy öreg bika csodaszép agancsaira rábukkanhatok. Hogy elmesélhetem mindenkinek az élményem, hogy megtudom mutatni a gyerekeimnek az unokáimnak a barátaimnak, milyen szép szarvasagancsot találtam túrázásaim során. Aki nem azért megy szarvasagancsot keresni, mert szüksége van arra a pár forintra (((és mikor meglát egy agancsot nem az jár a fejében, hogy hány kiló lehet, mennyi pénzt kapok érte... stb))) szerintem annak nem mindegy milyen agancsot talál. Engem elvarázsol egy nagy agancs, mutatja az őserőt, a természet erejét, én szépnek látom, egy művészeti alkotásnak.

Ezért el lehet ítélni, de én úgy vagyok vele, hogy egyetlen egy páros agancsot találjak csak idén, de az egy 8-10 kilós gyönyörű gyöngyözött, porcelán fehér, tűhegyes ágvégű minimum 16 ágú agancs legyen. A gyöngyök között pedig látni akarom a vörösfenyő kérgének maradványait, érezni akarom a gyanta fantasztikus illatát, a fiatal cserfák vöröses kérge színezze az egész szárat... meséljen az agancs, kezemben akarom tartani a természet egy csodálatos szeletét...

Hidd el,hogy jobban értem azt,amit írsz,mint amennyire gondolom. Bizonyos részeket az írományomban félreértettél,én ezt betudom az olvasás varázsának,amiből nem mindig az jöhet le,amit az író akart közvetíteni,tudjuk be jelen esetben az én hibámnak.
Nálam ez nem arról szól,hogy valamiféle kisebbségi komplexusos ember vagyok,aki nem vágyik soha nagyobbra,többre az életében és mindig jó neki a középszer. Óriási tévedés,ha így jött le. Nem akarok túlzottan nagy személyiségi elemzésekbe bocsátkozni,mert egyrészt nem tartozik ide,másrészt ezen a fórumon ez senkit sem érdekel.
Legyen elég annyi,hogy ez nem nihilizmus,hanem realizmus. Néhány éve agancsozom még csak,nekem nincsenek nagy tapasztalataim a boldog békeidőkből,mint ahogyan neked,de abszolút megértem azt,amiről beszélsz.
Az első alkalmakkor még én is teljesen másként álltam a kis agancsokhoz,mint ma. Tény,hogy már másként reagálok le egy második-harmadik agancsot,mint a rövid pályafutásom kezdetén. Nem okoz akkora eufóriát,de azért örülök neki,mert –ahogyan te is mondtad- a természet adta,meg kell becsülni.
Ennek ellenére én sem elégszem meg ezzel,hanem értelemszerűen én is a nagy agancsra vágyom és várok. Nem csak agancsidőszakban járom az erdőt,hanem egész évben és hidd el, szoros a viszonyom nekem is a Természettel és a Nagyfőnökkel is egyaránt.
Ami a te szemedben kishitűség,azért nálam nem egy napos folyamat volt. Megtapasztaltam,hogy a kapitális bikákból nincs olyan sok,hogy mindennapos esemény legyen velük összefutni,avagy az agancsaikat felszedni,éppen ezért nem vernyákolok azon,hogy „bezzeg a régi szép időkben” milyen volt,mert én most élek,most megyek és alkalmazkodom az adott helyzethez. Pont ez az a fajta stagnálás,ami csak rombol,de nem épít. Ki az,aki nem vágyik a minőségre, a maximumra? Ha megérdemlem,akkor majd a természet ad nekem nagy agancsot,nem vagyok türelmetlen. Bár ezt te nehezen érted meg,ahogy a szavaidból kitűnik,én igenis örülök az átlagagancsnak és az ahhoz kapcsolódó megtalálás is bizony örök élmény marad!!
Tavaly pl. egy alkalommal a barátnőmmel voltam kint és megtalálta élete első agancsát,egy hármaskoronás, jégághiányos, 2kg-os bal szárat,ami nekünk eufórikus élményt okozott,főleg annak tudatában,hogy annak előtte az erdőt csak képről ismerte,ellenben a főváros összes plazaja-nak térképrendszere a fejében volt. Azóta viszont nem lehet leszedni a témáról,jár velem vadlesekre és alig várja a szezont. Ugyanezen agancsot gondolom te biztosan átlépted volna már csak büszkeségből is,hiszen te a 4kg-os szárakért jöttél,ha lehet,azt is inkább párban.
Mi viszont saját kicsinységünket felismerve nagyon megörültünk neki és boldogan vittük vissza a vadászházba,majd később haza és máig egy nagy élmény számunkra!
Avagy mondok egy másik példát: Szintén tavaly találtam egy párost, negyedik felrakás, 1,7 kg száranként. Gondolom most ismét legyintesz és te az ilyeneket csak max. fültővakarásra használnád,de azért azt hozzáteszem,hogy ez egy páratlan 18-as pár,egyik felén 6-os,a másikon 5-ös koronával és marhára nem cserélném el semmilyen kapitális szárra sem. Már csak azért sem,mert a két szár között nem volt bár nagy távolság,de egy sűrű részen volt és óriási szerencse és kegy volt,hogy végül megtaláltam.
Hogy valami tervvel is előálljak számodra,lásd nem egy agyhalott fogpiszkáló kutatóval van dolgod,nagyon szeretném megtalálni az idei hullatását is,elvileg most lesz a nagy dobbantás az agancsában és eszméletlen nagy élmény lenne! Már „egy-két” alkalommal elképzeltem,miként történne,remélem,meg is valósul!
Az meg,hogy párhuzamot vontál a szavaim és az agancsot eladási céllal hajkurászó lények között (ha csak szófordulat volt és nem rám irányult,akkor bocs),egyenesen nevetséges és kicsit idegesítő is.
Ellenben nagyon tetszenek a gondolatok,amiket az erdő és a természet szeretetéről írtál,sok mondatban magamra ismerek,de hidd el sok dolgot félrediagnosztizáltál.
Én ugyanúgy vágyom a nagy agancsra,de nem vagyok türelmetlen és amit addig „kapok”,azt is megbecsülöm és örülök neki ugyanúgy. Agancsot és minden mást,amit Odakint találok,soha,semmi pénzért el nem adnék!!!

Lehet,hogy a vélemény különbözőségünk az agancsozással eltöltött évek számának különbségéből fakad és egy idő után már csak a nagyobbat fogom én is igazán becsülni és keresni,ezt most még nem tudom,de nem tartom valószínűnek.

Hiszek abban,hogy minden okkal és a kellő pillanatban történik,egy másodperccel sem előbb,vagy később,várok az én pillanatomra. Addig is ha bármikor tudok tenni a természetért,a dolgok javításáért,akkor teszek is.

[elaccc]

Hidd el,hogy jobban értem azt,amit írsz,mint amennyire gondolom. Bizonyos részeket az írományomban félreértettél,én ezt betudom az olvasás varázsának,amiből nem mindig az jöhet le,amit az író akart közvetíteni,tudjuk be jelen esetben az én hibámnak.
Nálam ez nem arról szól,hogy valamiféle kisebbségi komplexusos ember vagyok,aki nem vágyik soha nagyobbra,többre az életében és mindig jó neki a középszer. Óriási tévedés,ha így jött le. Nem akarok túlzottan nagy személyiségi elemzésekbe bocsátkozni,mert egyrészt nem tartozik ide,másrészt ezen a fórumon ez senkit sem érdekel.
Legyen elég annyi,hogy ez nem nihilizmus,hanem realizmus. Néhány éve agancsozom még csak,nekem nincsenek nagy tapasztalataim a boldog békeidőkből,mint ahogyan neked,de abszolút megértem azt,amiről beszélsz.
Az első alkalmakkor még én is teljesen másként álltam a kis agancsokhoz,mint ma. Tény,hogy már másként reagálok le egy második-harmadik agancsot,mint a rövid pályafutásom kezdetén. Nem okoz akkora eufóriát,de azért örülök neki,mert –ahogyan te is mondtad- a természet adta,meg kell becsülni.
Ennek ellenére én sem elégszem meg ezzel,hanem értelemszerűen én is a nagy agancsra vágyom és várok. Nem csak agancsidőszakban járom az erdőt,hanem egész évben és hidd el, szoros a viszonyom nekem is a Természettel és a Nagyfőnökkel is egyaránt.
Ami a te szemedben kishitűség,azért nálam nem egy napos folyamat volt. Megtapasztaltam,hogy a kapitális bikákból nincs olyan sok,hogy mindennapos esemény legyen velük összefutni,avagy az agancsaikat felszedni,éppen ezért nem vernyákolok azon,hogy „bezzeg a régi szép időkben” milyen volt,mert én most élek,most megyek és alkalmazkodom az adott helyzethez. Pont ez az a fajta stagnálás,ami csak rombol,de nem épít. Ki az,aki nem vágyik a minőségre, a maximumra? Ha megérdemlem,akkor majd a természet ad nekem nagy agancsot,nem vagyok türelmetlen. Bár ezt te nehezen érted meg,ahogy a szavaidból kitűnik,én igenis örülök az átlagagancsnak és az ahhoz kapcsolódó megtalálás is bizony örök élmény marad!!
Tavaly pl. egy alkalommal a barátnőmmel voltam kint és megtalálta élete első agancsát,egy hármaskoronás, jégághiányos, 2kg-os bal szárat,ami nekünk eufórikus élményt okozott,főleg annak tudatában,hogy annak előtte az erdőt csak képről ismerte,ellenben a főváros összes plazaja-nak térképrendszere a fejében volt. Azóta viszont nem lehet leszedni a témáról,jár velem vadlesekre és alig várja a szezont. Ugyanezen agancsot gondolom te biztosan átlépted volna már csak büszkeségből is,hiszen te a 4kg-os szárakért jöttél,ha lehet,azt is inkább párban.
Mi viszont saját kicsinységünket felismerve nagyon megörültünk neki és boldogan vittük vissza a vadászházba,majd később haza és máig egy nagy élmény számunkra!
Avagy mondok egy másik példát: Szintén tavaly találtam egy párost, negyedik felrakás, 1,7 kg száranként. Gondolom most ismét legyintesz és te az ilyeneket csak max. fültővakarásra használnád,de azért azt hozzáteszem,hogy ez egy páratlan 18-as pár,egyik felén 6-os,a másikon 5-ös koronával és marhára nem cserélném el semmilyen kapitális szárra sem. Már csak azért sem,mert a két szár között nem volt bár nagy távolság,de egy sűrű részen volt és óriási szerencse és kegy volt,hogy végül megtaláltam.
Hogy valami tervvel is előálljak számodra,lásd nem egy agyhalott fogpiszkáló kutatóval van dolgod,nagyon szeretném megtalálni az idei hullatását is,elvileg most lesz a nagy dobbantás az agancsában és eszméletlen nagy élmény lenne! Már „egy-két” alkalommal elképzeltem,miként történne,remélem,meg is valósul!
Az meg,hogy párhuzamot vontál a szavaim és az agancsot eladási céllal hajkurászó lények között (ha csak szófordulat volt és nem rám irányult,akkor bocs),egyenesen nevetséges és kicsit idegesítő is.
Ellenben nagyon tetszenek a gondolatok,amiket az erdő és a természet szeretetéről írtál,sok mondatban magamra ismerek,de hidd el sok dolgot félrediagnosztizáltál.
Én ugyanúgy vágyom a nagy agancsra,de nem vagyok türelmetlen és amit addig „kapok”,azt is megbecsülöm és örülök neki ugyanúgy. Agancsot és minden mást,amit Odakint találok,soha,semmi pénzért el nem adnék!!!

Lehet,hogy a vélemény különbözőségünk az agancsozással eltöltött évek számának különbségéből fakad és egy idő után már csak a nagyobbat fogom én is igazán becsülni és keresni,ezt most még nem tudom,de nem tartom valószínűnek.

Hiszek abban,hogy minden okkal és a kellő pillanatban történik,egy másodperccel sem előbb,vagy később,várok az én pillanatomra. Addig is ha bármikor tudok tenni a természetért,a dolgok javításáért,akkor teszek is.

  Na... jól elbeszélünk egymás mellett, és csak nem értetted meg a gondolataim, ami természetesen abszolút NEM csak neked szólt! A fórum olvasóinak, hiszen, ha csak neked írtam volna, akkor privátban írtam volna!

Most újra kell fogalmaznom az előbb leírtakat... várj...  : személyiséget váltok 

Egy 2 kilós agancs megtalálása 2013 tavaszán, amint már nemrég leírtam egy hatalmas élmény errefelé a Mátra alján! A 2,5kg-os szár meg már egyszerűen kuriózum, amire összeverődik az agancsozók zöme és én is iszonyatosan örülök neki, nagy élmény számomra ha rábukkanok mert már nincs más!  De akár fáj ez neked, vagy nekem, ez akkor is nevetséges! Egy olyan embernek biztosan nevetséges aki Somogyban, Zalában a jobb részeken régóta megszállottan keresi az agancsot, vagy egy olyan embernek aki már a 70-80-as években is szenvedélyes agancskereső volt Váraszó, Pétervására, Felsőtárkány, Szarvaskő, Tarnalelesz, Hevesaranyos, Egerbakta, Mátraballa, Szajla, Siroki részeken. Tény, hogy akkoriban voltak nagy agancsok, tény, hogy mostanában nincsenek 3-4-5 kilós szárak, de az is tény, hogy ha megfelelően gazdálkodnának az illetékes személyek lehetnének ma is ekkora bikák! Tény, hogy engem már nem "izgat" fel annyira egy kilós szár mint kisgyermek koromban, valamilyen szinten kiéltem magam, és az is tény, hogy nem azért járom az erdőt, hogy 130 db 70 meg 80 dekás agancsot találjak egy idényben mint régebben. Ezt meghagyom a kezdőknek, hiszen annak idején nekem is meghagyták...  . Viszont egy agancsot mindenképpen szeretnék találni idén is, és ha lehetnek álmaim, akkor azt szeretném kérni, hogy az egy nagy és szép agancs legyen méghozzá párban! (((De miért ne lehetne olyat álmodni, hogy nagy legyen, ráadásul párban?))) De sajnos ez, ezen a környéken csak álom marad! miért? Mert a tapasztalataim, és az ismerősök, szintén agancsozók, illetve vadászok, vadőrök, vadászmesterek elmesélése és a tavaly talált hullott agancsok illetve trófeák mustrálgatása egyértelműen bizonyítja, hogy nincs már a környéken olyan bika, aminek a  hullott agancsszárai párban 6-7-8-9 kg-ot nyomnának! Pedig ez nem nagy álom ahhoz képest ami régen volt, vagy ami a Dunántúlon volt, vagy van! Sajnos viszont a tények miatt ez csak egy álom marad, és ezért az agancsozás varázsa elveszik... Talán ha kiutazok New sealand-re lesz esélyem, vagy talán még a  Dunántúlon is, de itt  :

Nem ítélem el, hogy örülsz egy 3 kilós párosnak, sőt örülök neki, mert tudom, hogy szép élményekben lesz még részed, és nem is akarom tovább fecsérelni a szót, nem akarom elvenni a kedved azzal, hogy elmondom: idén se reménykedj errefelé sokkal nagyobb agancsszárakban... De őszintén: Sok szerencsét, hogy mégis...