Vadászatok a nagyvilágban, élmények, történetek, tapasztalatok

[galoscsabus]

Megyek valami hasznosat csinálni, mielőtt végleg az idegeitekre megyek. 

Mondjuk ha megtennéd, hogy lősz egy bikát......

[NZ]

- Akkor most feldarabolom, kicsontozom, becipeljük a két hátizsákban a húst mihozzánk, ott majd testvériesen elosztjuk! Van itt egy csapás amerre nem annyira sűrű a szederindás. Ha végeztünk és van még kedved visszajöhetsz a fejért, mert igen mutatós, de én már rohadtul ki leszek dögölve

ilyesmi? (ez egy pajtásom aki éppen visszaért a hutba egy bikával)
igaz csak kb. 2km-t kellett cipelnie, de így is sötétedés után ért vissza a kunyhóhoz és nem volt őszinte a mosolya...

[Stefi]

- Akkor most feldarabolom, kicsontozom, becipeljük a két hátizsákban a húst mihozzánk, ott majd testvériesen elosztjuk!

Ne légy naiv !   Azt hiszed ez nem hangzik el idehaza is néha - néha ?                    

[dobbasszus]

utánaolvastam, a velvet az a még meg nem csontosodott agancs külső felülete. egy IGF-1 nevű növekedési hormon van benne (sok egyéb mellett), ami állítólag elősegíti a porcsérülések gyógyulását és a testépítők is szeretik, mert állítólag segíti az izomtömegnövelést és terhelhetőséget. Rengeteg féle táplálékkiegészítő készül belőle, spray-k, tabletták. A testépítőkön kívül a legnagyobb felvevő piaca ázsia, a hagyományos kínai gyógyászat évezredek(?) óta ismeri és használja. Igazság szerint nincs tudományosan bizonyított hatása, feltételezések vannak, de mivel a szarvas úgyis eldobja az agancsát évente, a velvet gyűjtése pedig nem fáj az állatnak, jó biznisznek tűnik.
Azt írja a szarvasipar honlapja, hogy 2800 farmon 1.1millió állatot tartanak. 13ezer tonna szarvashús megy ki az országból (kiwi dollárban az 160milliós bevétel) és 17 millió értékben megy ki velvet, 20 millió értékben egyéb szarvastermék.

Nofene. Annak esetleg nem tudnál utánanézni, hogy hogyan szedik le a háncsot az agancsról, hogy az nem is fáj a szarvasnak. Vagy amikor már amúgy is dörzsölne, akkor gyűjtik?
Köszönöm

[Tamás]

Nofene. Annak esetleg nem tudnál utánanézni, hogy hogyan szedik le a háncsot az agancsról, hogy az nem is fáj a szarvasnak. Vagy amikor már amúgy is dörzsölne, akkor gyűjtik?
Köszönöm

4:30 körül van róla szó. Egy kis tudományos szöveg, de simán levágják és besütik a helyét amennyire tudom.

[Stefi]

4:30 körül van róla szó. Egy kis tudományos szöveg, de simán levágják és besütik a helyét amennyire tudom.

Beterelik őket egy egyre szűkülő karámba . A vágás helyén felemelik hogy ne mozogjon . Valamiféle műanyaglapos motoros fűrésszel vágnak ami be is égeti az ereket.
Szárítják , örlik , stb és jó pénzért eladják a kínaiaknak és azoknak akik még hisznek ebben.
A képen szárítás egy Altáj farmon.

[dobbasszus]

4:30 körül van róla szó. Egy kis tudományos szöveg, de simán levágják és besütik a helyét amennyire tudom.

Köszönöm. Erre gondoltam én is, hogy a komplett ,,félkész" agancsot levágják, mert azt sehogy sem tudtam elképzelni, hogy csak a háncsot szedik le.

[ingerelt]

Köszönöm. Erre gondoltam én is, hogy a komplett ,,félkész" agancsot levágják, mert azt sehogy sem tudtam elképzelni, hogy csak a háncsot szedik le.

 

A ketharmados novekedesbe levo agancs van levagva, es szaritva.
A legnagyobb velvet exportor Uj Zelend a maga eves 450 tonnajaval. Ot koveti masogikkent Kina 400 t. Orosz 80 t. USA es Kanada 20-20 t. nindketto.

[ingerelt]

Koszi Nektek. Nehany ora mulva indulunk (Csutortok hajnalba) 10 napra javorbika, wapiti tehen vadaszatra, vagy 800 km-re fel eszakra, egy masik tarsammal. Ez kenus vadaszat lesz. En most hivo leszek foleg. Rosszul nez ki mar, +30 fokokat josolnak Vasarnapig.

Mark, had gratulaljak en is a vapitidhoz, es egy kalappal az uj kalandokat sejteto javorvadaszatra.
Sajnos egy kicsit megkestem, - irod hogy csutortokon indultok - mivel tegnap keso ejjel ertem haza egy oszverszarvas vadaszatbo.

[Stefi]

Mark, had gratulaljak en is a vapitidhoz, es egy kalappal az uj kalandokat sejteto javorvadaszatra.
Sajnos egy kicsit megkestem, - irod hogy csutortokon indultok - mivel tegnap keso ejjel ertem haza egy oszverszarvas vadaszatbo.

   Jó ha egyesekre haragszol megírhatod a kalandot privátban is !     

[ingerelt]

  Jó ha egyesekre haragszol megírhatod a kalandot privátban is !     

  Az a helyzet Stefi hogy meg a nincs erol a vadaszatrol leirasom mert meg nem ert veget. Csak a hetvegere szakitottam meg mert megigertem a lanyomnak a szuletesnepi szarvasporkolt elkeszitaset. Vagyis holnap azon mesterkedek es hetfon indulok vissza.
Ami a kalandokat illati felrakok egyet ami az utolso javorkalandom volt.

[Németh Lajos]

Miklós, ebből - némi igazítással - egészen jó írás is kerekedhetne.
Van benne valami, ami végigvisz a történeten és el tudsz vonatkoztatni az olvasási nehézségektől.

[Németh Lajos]

Miklós, utólagos engedelmeddel megpróbáltam egy kicsit könnyebben olvashatóvá tenni a történetet.
Ha úgy érzed, hogy szerzői jogot sértettem, vagy sokat rontottam rajta szólj nyugodtan, rögtön letörlöm.

Az ezredfoldulo ket bikaja

Részlet

A vadászat ezzel még nem fejeződött be, sőt azt is mondhatnám, hogy a neheze még hátra volt, hiszen azt a rengeteg húst ki kellett szállítani az erdőből.
A továbbiakban nem is akarok ennek a leírásával időt tölteni, ellenben azzal, amit e nehéz munka végzése közben észleltem már igen, tudniillik a következő nap vadászkalandját épp ez a felfedezés vezette be.
 
Rezsővel úgy terveztük, hogy  - mivel neki  másnap üzleti ügyek elintézése miatt el kellett mennie -  kora reggel rácserkelek a jávor kint hagyott maradványaira, belek, belsőség,  fej, (csak sietve kivéstem az agancsot, egy kis fejbőrrel és a koponyacsonttal) csülkök a patával. Én igyekszem vissza a szállásra és elkezdem az éjszakára a fészerében felakasztott negyedek nyúzását, a hús lefejtését a csontokról. De - hála  Istennek - nem így történt, vagy legalábbis részben nem így történt.
A húskihordás közepette ugyanis egy igen friss jávornyomra bukkantunk az eső áztatta földön, ami keresztezte az utunkat. Annyira friss volt, hogy a tulajdonosa vélhetően a mi közeledésükre mozdult meg.

- Hallod e - mondom Rezső barátomnak – én utánamegyek ennek a bikának.
- Én meg itt maradok vigyázni a húsra  - mondta .
Láttam rajta, hogy  jött volna Ő is szívesen csak már nagyon fáradt volt. Egy alattomos és kegyetlen betegség lappangott benne már régóta, időközönként ez vette elő és kiszedett belőle minden erőt.
- Rendben barátom de ott legyen ám a szemed, mert a medvék messziről megérzik a friss vér szagát!

Evvel én el is mentem, követve a nyomokat. A nyomkövetés ezen a talajon szinte semmi gondot nem okozott. A puha felázott föld, élethűen visszaadta az előttem haladó állat jelenlétét, minden egyes mozdulatát. A lépéstávolságból meg lehetett állapítani, hogy egyáltalán nincs sietős dolga, szép nyugodtan lépdelt, ami arra engedett következtetni, hogy a jelenlétünkkel nem nagyon rémisztettük meg, csak éppen egy kicsit - az okos enged alapon - odébbállt. Fertályórányi cserkelés után olyan terepre értem, ami arra a következtetésre juttatott, hogy, ezt a bikát itt megleshetem!
A meglelt terület nem volt nagy kiterjedésű, viszont egy, a klasszikus értelembe vett átjárót véltem felismerni benne. Rengeteg nyom tarkította, öreg használhatatlantól a közepesen frissen át, egészen a pár naposig. Jobbra fent meg egy kis magaslat, igaz hogy egy kis fiatalos a szabad kilátást takarja, de a tökéletességre sohasem lehet, és nem is szabad számítani az ember által ritkán járt vadonban. Nem akartam tovább “mocskolni” a váltót, visszavonulást rendeltem el magamnak, szép lassan, szinte hátramenetben hagytam el a területet.
Visszaérve, barátom már várt. Elmondtam a látottakat, az Ő véleménye is az volt hogy “talán nem ártana kiülni”. Egy kis tanácskozás után már kész is volt a holnapi terv. Korán kelek hogy már lővilágnál odaérjek a hátrahagyott jávormaradványokhoz.
A visszavezető út nem volt olyan egyszerű, mint ahogy a folyón megtettük azt tegnap, a reggeli órákban.
Öreg este lett, mire a táborhelyre értünk. 

 A felkelő nap még annyira messze volt a horizonttól hogy sugarai alig világították meg a keleti égboltot ezért szinte megállás nélkül használnom kellett a zseblámpámat, hogy előre tudjak jutni az ösvényen. Minél beljebb jutottam a fénycsóvától alagúttá varázsolt rengetegbe, annál inkább tudatosult bennem, hogy, a hátrahagyott hulladékra való rácserkelésből már hasra esett fene sem lesz, mert az előre haladás túl sok időt vesz igénybe! Ráadásul az ígéretesnek vélt jávorlest sem akartam megzavarni, mert - mint említettem - az ösvény ott húzódik, a leskelődésre szánt terület közelében. Végül is, csak azt a dombot kerüli meg ahova ki akartam ülni – ezért egy hirtelen elhatározással változtattam a haditerven. Így, zseblámpafénynél elbotorkálok addig, ameddig az út elkezdi megkerülni a dombot, akkorra talán lesz már a napnak annyi ereje, hogy átvilágítja ezt a dzsungelt annyira, hogy zseblámpafény nélkül is fel tudjak menni a kiszemelt magaslat déli lejtőjén. Keresek ott egy alkalmas helyet, ahol észrevétlenül meghúzhatom magamat, mintha én is a természet része lennék.

Szerencsésen eljutottam ahhoz a ponthoz, ahol az ösvény derékszögben balra fordul, jelezve, hogy a dombom lejtőjéhez értem. Kikapcsoltam a lámpát, egy darabig csak ácsorogtam, hogy szemem megszokja a félhomályt.
Csukott szemmel próbáltam teljesen mozdulatlan és hangtalan maradni. Ilyen állapotban az emberi érzék sokkal többet észlel - vagy csak többet képzelődik. Hol egy egér elillanását véli felismerni a halk neszben, de lehetséges, hogy csak a hőtágulásból adódó mozgás idéz elő hanghatásokat. Amott talán egy sikló surran, de az is lehet hogy a napközben kiszáradt avar most, a pirkadati párában felnedvesedik, és új alakzatot felvéve zörren, amit az emberi fantázia megszemélyesít. Egy kicsivel arrébb, - ez bizony már félreérthetetlen – két dobbantás és utána a jól ismert kaparás zaja. Az ideges szarvas, a fehérfarkú bika ad ilyen hangokat. Kezdenek fölbátorodni a fickók, most ahogy közeledik a párzás ideje.
Leveszem a puskát a vállamról és magam előtt tartom, hogy az esetleges belógó ágakat a szemem elöl el tudjam hajlítani. Több- kevesebb sikerrel megy is ez, csak ne lenne ez a lejtő olyan meredek. Erősen virrad, a látási viszonyok egyre javulnak, ennyi fénynél talán már egy célzott lövést is le lehetne adni…
A félhomályban lassan kibontakozik a domb teteje, fölérve  hamar ráakadok egy évtizedes tuskóra, rátelepszem és kezdetét veszi az ismert ballada “ Vadász ül hosszú méla lesben, vár felajzott nyílra gyors vadat”.

- Visszatérve a les kiválasztásához….. sok kollégától hallottam és a magam részéről is logikusnak tartom hogy ha az állat estefelé egy irányba vonul akkor reggel ugyanott vagy közel ahhoz a helyhez fog visszajönni. Mások véleménye szerint is így igaz ez, de sokan minden másnap vagy hallottam már hogy minden negyedik nap fordul meg az állat ugyanazon a helyen ahol előtte átváltott.
Természetesen minden véleményt figyelembe kell venni, én a magam részéről ezt úgy helyesbíteném hogy területe - azon is belül a állat élőhelyként használt területének nagysága - válogatja.

Szóval, a körülményeket figyelembe véve az én lesem kiválasztása ígéretesnek tűnik. A tegnap kora délután észlelt nyomok mind nyugatra vezettek, következésképpen a várt állatnak nyugatról kell jönnie, vagyis nappal szemben érkezik….. ideális pozíció!
Közben teljesen kivilágosodott, a fénysugaraknak ugyan még nem sikerült teljesen áttörniük a párás atmoszférát, de már lehetett érezni hogy meleg, kora őszi napnak nézünk elébe. Ebben az időszakban errefelé roppant páradús a levegő. A pókhálók a duzzadt cseppektől szinte szakadásig terheltek. Egy-egy virgonc fűszál azért akad, aki dacolva a dagadt cseppekkel próbálja egyenességét megtartani, de a súly alatt az ő derekának is meg kell hajlania, amit majd a napsütés melege tud csak megint egyenesbe hozni. A szemem előtt ébred a természet.

- Afrikai útleírásokban olvasva, vagy Afrikát járt barátaim által elmondott történeteket hallgatva tudom, hogy arrafelé mindig komoly szerepet kap az itató. Úgy is mint egy természeti jelenség, aminek hiányába szinte lehetetlen lenne az állatok élete, de úgy is mint vadmegfigyelési lehetőség.  Itt Kanadában és leginkább BC területén ahol én vadászom ez egészen másképp van. A párás éjszakák és reggelek miatt itt elég, ha az állat megnyalja a füvet, és már ki is elégítette a napi vízigényét.
Az itatóknak inkább csak a préri területén van jelentősége.

Gondolataimból egy különös érzés mozdított ki, olyasmi hasított belém hogy, mintha valaki más is résztvevője lenne a történéseknek.
A nap már fölemelkedett a horizont fölé, igen lapos szögben a földre szórt sugarai még groteszk és megnyúlt árnyékot kölcsönöztek minden tárgynak melyre rávetültek, de lenézve az én kis váltómra már tisztán kivehető volt minden és …….. semmi különös odalent ….. de megint az a furcsa érzés!
Igen a vadász érzései nem csalnak! Ott állt Ő…….- na nem ott ahonnan vártam – egy kicsivel följebb, a domb oldalán, a fiatalos kellős közepén, majdnem egy magasságban velem. Bika, lőhető bika….fut át rajtam a gondolat. Megkezdődik az idegek játéka, az eddig a térdemen nyugvó 7mm fölemelése szemmagasságig.  A szálkereszten átnézve már az alkalmas helyet kerestem az állaton, átnézve a sűrű de átlátható karvastagságnyi fiataloson, ahol a lövedék vitális részt tudna érni. De a bikám mindezt nyugodtan tűrte.
Fölnyitom a másik szemem is és immár két szemmel tanulmányozom a viselkedését az imént meg lövésre ítélt páciensnek. Olyan 5-6 éves lehet, jól fejlett bika, ami a testi adottságait illeti, az agancsa közepes. Orrcimpái kitágulva, ilyen távolságról meg a lélegzését is tisztán hallom. Most mintha megmozdulna, a fejét felem fordítja, létezhet, hogy nem lát engem? Persze hogy lát, sokkal hamarabb tudta a jelenlétemet, mint én az övét. Most a fejét lenyomja, majd egy nagy lélegzetvétellel ismét felemeli. Egy fejrázás, csak úgy csattognak a tokájáról lelógó “pajeszek”. Lenyűgöző állat. Előre megy egy pár lépést, az agancsával ütögeti a jobboldalán levő bokrokat. Ilyen közelről nézve szinte tökéletes az alkata. Egyáltalán nem szembetűnő a nagy fej,  végül is még nem ment át galoppba, ami nagyon jellegzetes mozgását, és talán a komikumát is adja ennek az állatnak.
- Minden  bűvöletnek vége van egyszer, az én bűvöletem is véget ért ebben a leírhatatlanul lenyűgöző óriásban. Ugyanúgy ahogy jött…….a semmiből………egyszer csak azon vettem észre magam,  hogy a lövésről szó sem lehet, mert az állat nincs sehol! Egyáltalán nem bánva a szituáció alakulását, nyugodt lelkiismerettel és egy különös érzéssel hagytam el a “leselkedő” helyemet.
A hátrahagyott maradványokat még meglátogattam, a csülkökön és a patán kívül semmi mást nem hagytak hátra az éjszakai látogatok.

Kb: déli 12-körül értem vissza Price George-be. Eta - Rezső felesége - várt az előző nap lőtt mose-ból sütött vesepecsenyével. Készített hozzá amolyan Eta-alamage zöldséges körítést.

A délutánomat a felakasztott és kicsurgatott negyedek nyúzásával és kicsontozásával töltöttem el.
Természetesen, egyfolytában foglalkoztatott, és állandóan ott cikázott az agyamban a kispók és a vele kapcsolatos vadászsiker, a kora reggeli, és az azután történtek, valamint az………hogyan adjam ez be Rezsőnek?

Szegény barátom, azóta már az örök vadászmezőkön hajtja a jávorokat. Sajnos a betegsége úgy alakult hogy sohasem tudta meg hogy mi történt ama emlékezetes  hajnalon az “ezredforduló” két bikájának egyikével!


ZsM.

[Vinczelehel]

   Lajos!

[NZ]

A legutóbbi vadászatunk alkalmával a Kaweka Forest Parkba mentünk, ahol egy gyönyörű völgyben (Harkness Valley) a Ngaawapurua folyik, amelynek becsületes neve Harkness Stream. A Forest Park az Északi sziget közepén, a Taupo tótól délkeletre található és otthont ad az egyik legszebb szarvasfajtának a Japán Szikaszarvasnak. A Sika, (Cervus Nippon) vagy ahogy itt néha hívják "Jap" közepes méretű szarvasféle, igen szemrevaló állat, az Északi Sziget középtáján gyakori. Az erdős-bokros területeket kedveli, nyílt terepre nem nagyon merészkedik, kivéve a tavaszi- kora nyári időszakot, amikor a füves tisztásokon is megtalálható a kora reggeli és a naplemente környéki  órákban. A 900-1100 méteres tengerszint feletti magasságot kedveli, egész évben vadászható.
A völgyben maga is 1000 méter tengerszint feletti magasságban van, így a környező 1200-1300 méteres hegyek megmászása csak párszáz méter szint leküzdését igényli. A tussock vagy grassland olyan füves területet jelent, ahol a fű akár egy méteresre is megnőhet, a tussock-ot alkotó növények friss hajtásait kedvelik a szarvasfélék, de a jól belátható terepet nem annyira. Azért tavasszal kimerészkednek a napsütötte foltokra, hogy pótolják a télen felhasznált zsírt, mi ezt szándékoztunk kihasználni.

Itt található egy kunyhó (Tussock Hut kb.1060MASL) amelyet helikopterrel illetve 18-20 óra túrázással lehet megközelíteni, mi az első opció mellett maradtunk, hogy minél több időnk legyen vadászni. A helikopter kb. 11 perces repülés után szállt le a kunyhó melletti helipadon, négyünket két menetből cuccolt be.
A leszállás, kipakolás után felszerelkeztünk a daypackkel és kb. egy órás készülődés (kávé, stb.) után, felosztva a környék térképét négyfelé nekivágtunk. A tengerszint feletti magasságnak és az időjárásnak köszönhetően a hőmérséklet -1 és 6 fok között ingadozott, amit az erős szél és a szinte folyamatos szemerkélés sem tett vidámabbá. Bár a tussock szép, a vizet kiválóan tartja, úgyhogy az első egy órában gatyáig eláztunk, minden vizes volt. A völgyön keresztülvezet egy turistaösvény, ezt használtuk leginkább, aztán a nekünk tetsző helyeken felmásztunk a fák vonaláig és bementünk az erdőbe cserkelni. Sok nyom volt mindenfelé és könnyű volt megtalálni a csapásokat, viszont annál nehezebb volt rajtuk közlekedni. A sika hallása és szaglása kiváló, úgyhogy sokat kell mozdulatlanul állni, ügyelve a szélre amely a völgyben szépen egy irányból fújt, de a magasabb részeken a fák között néha összevissza tekergett. Ráadásul az állat kisebb, mint a red, úgyhogy ahol ő simán elmegy, a vadásznak térden/négykézláb kell csúsznimászni, (ilyenkor jön jól a rövid puskacső) ezt viszont nem könnyű halkan csinálni. Legegyszerűbben úgy fogalmazhatunk, hogy ha ő lát meg téged előbb, akkor elszúrtad és ha szerencséd van, látod a farán levő fehér szőrt villámgyorsan távolodni.

A napi rutin ilyenkor, hajnalban kelés, reggeli, kávé, stb, daypack összerakása, és egész nap vadászat, sötétedéskor vissza a kunyhóba, ott vacsi, szíverősítők bejuttatása, szunya. Jobb időben a vacsorafőzés nyílt tűzön zajlik, de ezúttal sajnos esélyünk sem volt, hetek óta esett, minden csurom víz volt, úgyhogy gázos platnin és a kunyhó vaskályháján csináltuk a kaját, teát. (a kunyhóban van állami tüzifa és vittünk be szenet is, kihasználva, hogy a kopter cipeli, nem mi  a hátunkon)

A négy nap alatt elég nagy területet bejártunk, láttunk három vagy négy állatot a lövés esélye nélkül, ám a harmadik nap estéjén az egyik társunk már sötétedés után ért vissza a kunyhóba, hátán egy sixpointerrel, amit a völgy déli részén ejtett. A 7mm08 kaliberű golyó az állat mellkasán hatolt be és a tüdőn keresztül, a gerincet roncsolva állt meg, az állat azonnal elpusztult. A srác gyorsan kibelezte és felcipelte a kunyhóba, ahol gyorsan kivettük a bélszínt, majd a meat safe mellett fellógattuk a fára hűlni az állatot. A bélszín persze azonnal a serpenyőbe került, nagyon kellemes, csak enyhén vadízű hús. A hideg most jól jött, nem voltak se legyek se más rovarok, amelyek kárt tehettek volna benne. Reggel nyúzás-darabolás, a hús ment a hűtőládába, a fej pedig becsomagolva a srác hátizsákjára.

Kunyhónk - Tussock Hut


Völgy esőben


Harkness Valley


Az egész völgy panorámája, egy ritka szerencsés pillanatban amikor kék foltok is voltak az égen


Sika


7mm08