Néhány utánkeresés az utóbbi időből. Sajnos nem volt mindegyik eredményes, de a körülmények miatt szerintem érdekes a történetük.
2011.05.16. Kisnána kan
Ez egy 22 órás sebzés volt. Időközben 12 órán át szakadt az eső is, hogy még nehezebb legyen a dolog. Tüskelövésre gyanakodtam, mivel a rálövéskor hangtalanul hasra feküdt a disznó, aztán először az egyik, majd a másik oldalra zörögve elugrott, végül még egy helyről törés, rugdosás hallatszott, utána csend. Magas tüdőt akart lőni a sebző, hogy meneküljön kicsit a vad, mert egy tanuló vadász volt vele. Be akarta mutatni az utánkeresést. (Egyébként jó lövő, ügyes vadász.) Ő üres kamralövésre gyanakodott.
A rálövés helyén pár szál – nem vágott - sörtét, illetve a második rugdalózás feltételezett helyén kis zsíros szőrös bőrdarabot talált. Ezt én már nem láttam, elmosta az eső. Egyébként is alaposan össze volt akkor már járva a környék.
Elsőre egy ünő friss nyomát vette fel Soma, de láttam, hogy rossz irányba megy, ezért tovább erőltettük a dolgot a rálövés környékén. A második rugdalódzás helyén aztán végre megértette mit akarok, szagot fogott. Lassan, letett orral, minden behajló gallyat alaposan megszimatolva haladt. Ötszáz méter vezeték munkát csináltunk így lefelé egy patak mentén, hol váltókon, hol a meder szélén haladva. Talán ezért nem hallották a menekülés zaját este, mert a puha földön ment a sebzett, világosan látszott a nyoma.
Végig hátszelünk volt, így meglepett, hogy szinte a lábunk alól, a fűből ugrott ki egy disznó, amire ráillett a méret. A sebet nem láttam rajta, mert egy pillanat alatt eltűnt a bozótban, de furán, szinte szédelegve ment, ami a gerinctüske lövésre utalt. Somát lecsatoltam. Úgy száz méter után megállította a disznót. A nehezen járható ártéri gazos, száraz ágas terepen nem tudtam megközelíteni őket, csak pillanatokra láttam hol mozognak, végül egészen eltávolodtak. Kb 2,5km hajsza következett, már a szomszédos erdészeti területen. Egy domboldalon felfelé haladva futottam utánuk, ahogy tudtam, persze minél halkabban. Éppen csak a távolságot tudtam így tartani, hogy ne veszítsem el őket. Egy dobtetőn aztán a közelükbe kerültem, ott Soma kitartóan állította a disznót. Egy régi, kivájt kocsiúton próbáltam eléjük kerülni, de mire úgy ötvenméternyire kerültem átment a disznó az úton. Soma közvetlen a nyomában, nem lőttem, nem lőhettem. Ez nagy kár volt, de nem akartam Somát megsebezni.
A disznó ezután bevette magát egy akácsarjas, galagonyás, iszalagos kb 30x30 méteres sűrűbe. Kerülgettem őket óvatosan, csendben, de Soma hiába támadta, csak éppen a bokrok rezgéséből látszott, hogy merre mozognak, a disznó kitartóan tartotta a helyét. Körbe kerültem, de mindig a túloldalra húzódott a kis kan. Még egy szőrszálat se láttam belőle. A sebző a másik domboldalról próbált irányítani, de hiába.
Soma többször visszajött, szinte kérlelt, hogy valamit csináljak. Mindig visszaküldtem és támadta is a disznót. Aztán ahogy próbáltam még közelebb menni, a disznó átment egy nagyon meredek vízmosáson a következő még sűrűbb újjulatba, ami kb 50x50 méter áthatolhatatlan valami volt. Én meg pont azelőtt másztam ki abból az árokból, sajnos ismét elszalasztottam a lövés lehetőségét. Követtem őket, és próbáltam valamiféle lyukat találni a lövéshez, de nem volt. Vaktában nem akartam belelőni a bozótba. Soma már csökkenő intenzitással, de még ugatott, támadott. Néha mikor hozzám jött láttam, hogy már nagyon ki van fáradva. Még a sárga nyakszalagját is elhagyta valahol. Közben hallottam néha a disznó morgását, és mintha a fogát csattogtatta volna, mikor ugatta Soma. Már kezdett szürkülni. Még egyszer bement hozzá a kutya, megtámadta, de úgy sejtem, hogy a disznó oldalba vágta, mert nagy morgás, fújás és vicsorgó üvöltés hallatszott. Én meg ott álltam 8-10 méterre és semmit nem láttam az egészből. Soma ez után már csak kerülgette a bozótost, nem ment közel a disznóhoz, csak ímmel-ámmal tett úgy, mint akit érdekel, amikor előre küldtem. Inkább beállt a hátam mögé, hogy most már én is mutassak valamit. Ő megtette, amit lehetett, többet is azt hiszem.
Próbáltam óvatosan beljebb férkőzni, de a bokrok alján teljes sötétség volt már. Pár száraz ágat, követ behajítottam, de csend volt. Nem vagyok ijedős, de akkor úgy véltem, hogy nincs értelme vaktában beljebb bújni. Talán néhányan meg is vetnek érte, hogy így tettem. Másként látom már én is, és ha még egyszer úgy esne, hogy Soma nem bír a disznóval, tétovázás nélkül bújnék utána. Nem húznám az időt, mint akkor. Talán ki is szökött közben a disznó, mert nem éreztem már a szagát sem, pedig közel kellet volna lennie. Erősen sötétedett, a sebzőnek is menni kellett dolgozni, hát nehéz szívvel otthagytuk. Másnap már nem volt lehetőség újra kimenni. Én úgy gondolom, hogy biztosan gerinctüske lövés volt, és túléli a kis kan.
Soma végtelenül csalódott volt nagyon elfáradt. Nem tudom, hogy a fáradtság, vagy a disznó agresszív viselkedése miatt nem támadott tovább? Talán látta, hogy hiábavaló a küzdelme. Minden esetre jobb, mintha szétvágatta volna magát. Nagyon megérdemelte volna, hogy a terítékre hozott disznón kiélje magát. Reggel alig éledt fel a kosarából, olyan fáradt volt. Én meg a szemébe se tudtam nézni…
2011.07.04. Kisnána sérült kan
Előző este Kisnánán, a faluban láttak egy kódorgó vaddisznót, egy kant. Elemlámpás üldözéssel végül sikerült a faluból kiűzni a disznót, hogy ne riogassa a járókelőket. Közben feltűnt, hogy a disznó vérzik, sérült lehet, mert amerre járt, látható vércsapát hagyott maga után az aszfalton. Talán ez is közrejátszott a furcsa viselkedésben, de mostanában egyébként is sok disznó bejár a faluba.
Másnap napközben Somával megérkeztünk a helyszínre, hogy hátha a közelben tartózkodik még a kan és talán kézre tudjuk keríteni, bár elég reménytelennek tűnt a dolog.
Az aszfalton a lehullott nagyobb eső ellenére jól kivehető volt a vérnyom. Soma fel is vette a csapát és megkezdtük a nyomozást. A disznó hol az út egyik, hol a másik oldalán ballagott, útba ejtve a termő gyümölcsfákat. Szépen szedegette a lehullott gyümölcsöt a nyomok tanulsága szerint. Soma jól követte a nyomot, és megtettünk vagy ötszáz métert is a falusiak igen nagy ámulatára. A kutyák ugattak minket rendesen, ahogy egy-egy kerítés mellett elhaladtunk, de Soma, aki különben nagyon szeret a kerítésen keresztül vagánykodni, most rájuk se hederített. Még az út közepén tisztálkodó macskára is csak egy pillantást vetett. Szóval az első ötszáz méter jól ment, de aztán egy olyan helyre értünk, ahol a sok lehullott meggy és fekete eper között elveszett a vérnyom. Innen kontroll nélkül haladtunk, már csak Somában bízhattam. Az aszfaltról lekanyarodva egy gyalogúton elhagytuk a falut. Itt magamhoz vettem a puskát és úgy folytattuk a keresést.
Számtalan friss disznó nyomot és túrást kereszteztünk. Soma hamarosan húzni kezdte a vezetéket és nyifogva hajtott volna valami előttünk haladó vadat. Mivel nem hallottam semmit kelni, elugrani, nem engedtem el. Nem akartam, hogy más vad után elmenjen, ha esetleg eltévesztettük a nyomot. Így mentünk vezetéken vagy másfél kilométert igen erős tempóban egy borzasztó szabdalt, bozótos terepen. Soma igen nagy hévvel ment és néha éreztem is a disznó szagot, láttam a friss disznónyomot, amin megyünk, de nem voltam benne biztos, hogy jó nyomon jövünk. Már igencsak elfáradtunk a nagy melegben, de gondoltam, hogy még vagy kétszáz métert megyünk, aztán visszamegyünk és kezdjük elölről.
Egy kisebb réten átvágva beértünk egy sűrű galagonyásba, ahol négykézláb kúszva két dagonya mellett is elhaladtunk. Na, mondom, ennek itt lenne jó helye valahol, erre vagy tíz méterre feltűnt előttünk egy disznó és egy pillanat alatt balról kanyarodva nekünk rontott. Csak a körvonala látszódott, ahogy csörtetett felénk a bozótban. Az első lövés úgy öt méterről érte, arra megrogyott, de még kellett a második, így két méterre terült el előttem. Soma egyből rajta termett és jól megdolgozta. Szerencsénk volt, mert a vezeték alaposan feltekeredett, nem tudtunk volna elugrani előle.
Ahogy kihámoztam a gallyak alól láttam, hogy sajnos nem a keresett az, hanem egy rossz lábú, korábbi sebzés miatt nyomorék disznó. A bal első lábán jókora forradás és gumó. A körme is deformálódva nőtt. Igen sajnáltam az esetet, mert ez utánkeresés szempontjából teljes csőd egy másik vadat terítékre hozni, de nem volt idő mérlegelni, különben felborított volna bennünket.
Ezt követően újra megpróbáltuk felvenni a csapát a falu szélén, de a tikkasztó melegben Soma már nem mutatott kedvet a kereséshez, így nem derült ki, hogy mitől vérzett a kan.
A sérült koca
2011.07.16. Kisnána kansüldő
Mióta az ikreink megszülettek a vadászat átmenetileg háttérbe szorult. Igyekeztem ellenállni minden meghívásnak és lehetőségnek, de amikor sebzett vadról van szó, akkor túl nagy a kísértés. Na meg Soma kutyára is ráfér a tréningezés, nehogy berozsdásodjon a végén. Így estek az alábbi csapázások is, két babaetetés közé beszorítva.
Megérkezett a hivatalos engedély az elszemtelenedett kisnánai vaddisznók elejtésére. Elsőként egy régóta odajáró társaság lett kiszemelve. Az illetékes vadőr, Karcsi bá’, igyekezett is mielőbb kiemelni a falu szélén, és igen gyakran a faluban is ólálkodó kondából egy kis kan süldőt. A kocát és a csíkos malacokat mégse illik bántani. Talán elég lesz – gondolta – ha a konda egy tagja odaveszik. Ezt az elhatározást megvalósítani bizony nehéznek bizonyult. A kondát igen otthonosan vezetgette a hírekben is szereplő öreg koca. Gond nélkül bujkáltak az elhagyott és gondozott kiskertek kerítéseinek lyukain. A kis süldő már többször került a céltávcső szálkeresztjébe, de a lövésnek számos akadálya akadt. Hol a falu házai adták a hátteret, hol a krumpli szár, szőlőkaró takarták, nem lehetet lőni. Aztán egyik este magukba feledkezve eszegették a lehullott szilvát, sárgabarackot a faluszéli kiskertben. A konda lassan közeledett a kerítés felé, és egy alkalmas pillanatban, mikor éppen semmi nem takarta a süldő oldalát, gyorsan odalőtt a lesben álló Karcsi bá’. A disznó a lövésre megremegett, inogva elszaladt a kert túlsó végéig, majd a megszokott lyukon kibújva eltűnt a kondával együtt a sűrűben. Ismétlésre nem volt lehetőség. Karcsi bá’ megpróbálta megkeresni, de a süldő a bozótból rámordulva elugrott, jobbnak látta reggelre halasztani a dolgot.
Reggel korán érkeztünk Somával a tetthelyre. A kerítés sarkától indultunk. Mindjárt találtunk is kevés, sötét kent vért. Soma nagy tempóval elindult. Nem csoda, jól kipihente magát az utóbbi időben.
Váltók szövevénye borította az elhagyott kertet, a kifeszített kerítés- és szőlődrótokon kívül nem utalt már semmi arra, hogy valaha művelték ezt a rész is. Egy-két gyenge kenést mutatott Soma, de olyan hevesen keresett, hogy csakhamar lefutottunk a csapáról. Nagy félkört megtéve visszamentünk a kerítés sarkához, hogy aztán szépen lassan méterről-méterre kidolgozzuk újra a csapát. A vér most is csak az első ötven méterig volt, utána át bujkáltunk a kifeszített drótok között a régi szőlőn keresztül és egy kis akácosba értünk. Abban az akácosban kanyarogva aránylag hamar egy nagyobb kerítéshez értünk, ahol megbizonyosodhattam, hogy jó nyomon vagyunk. A kis süldő átgyűrte magát egy labdányi résen, ahol kéttenyérnyi foltot hagyott a kipréselődő vér a leveleken és a földön. Megcsapott a jellegzetes gyomor szag is. Nyilván azért nem volt vér, mert a háj eltömte a sebet.
Soma éppen ki tudott ugrani az említett lyukon, de nekem kerülni kellett néhány métert, hogy követhessem. Kereszteztünk egy murvás földutat, amelynek a túloldalán egy szétterülő szederbokor alatt megtaláltuk a kimúlt disznót. Kissé hátra csúszott a lövés, a gyomrát érte valóban. Százötven métert jött el a rálövés helyétől.
2011.07.16. Kisnána koca
Alig rendeztem el a dolgokat, miután a süldő kereséséből haza érkeztünk, újra csöngött a telefonom. Első láb lövött süldőt kellene keresni – szól a készülékbe egy kutyás barátom. Sajnos tőlem kissé messze esett a helyszín, a hőmérséklet is bőven 30 fok felett volt már, - és nem utolsó sorban kis családomon végig nézve - udvariasan elhárítottam a minden bizonnyal hosszú, nehéz hajszás keresés lehetőségét. Éppen megnyugodtunk, Soma is elfogyasztotta a megérdemelt reggelijét, amikor ismét csöngött a telefonom. Délelőtt fél tizenegykor, fényes napsütésben kódorgott egy nagy disznó az egyik kisnánai ház kertjében. Az ott lakók hívták a Karcsi bá’-t, a vadőrt. Ő az akkora már a bozót szélébe húzódó és eléggé támadólag fellépő disznót a kerítésen keresztül két és fél méterről meglőtte. A disznó hangos morgással elcsörtetett a kefesűrű szilva sarjadékban. Vér volt a csapán, de a disznó nagy volt, a sűrűség még nagyobb, jobbnak látták, ha kutyával keressük. Ezt a disznót még igazán meg kellett keresnünk.
Két órával a sebzést követően ott is voltam, mert a nagy melegben nem akartam az időt húzni. Reméltem, hogy a disznó még a közelben lesz, és Soma könnyen megtalálja, én pedig hamar meg tudom lőni.
Az érintett ház előtt leparkoltunk és a kert végében lévő kerítéshez mentünk. Onnan kezdődött a disznók birodalma, a sűrűség. Na, ez a kerítés se jelenthetett nagy akadályt a serte vadnak, csak a mi dolgunkat volt jó nehezíteni. Átmásztam valahogy, Soma pedig átbújt alatta. Betöltöttem és nekiindultunk volna, de igen nehezen lehetett haladni a bozótban. Somának csak a hátrányára voltam, meg aztán ha a disznó él, a vezeték is csak veszélyezteti a kutyát, hát lecsatoltam. – Keresd kiskutyám, de nagyon vigyázz ám magadra! – azzal útnak engedtem. (Ilyenkor elgondolkodok rajta, hogy milyen is az ember? A nála tízszer kisebb kiskutyát küldi maga előtt lőre. Az meg szemrebbenés nélkül megy és keresi a nála tízszer nagyobb testű disznót… Vajon a kutyánk kedvéért megtennénk-e ilyen dolgot? Mondjuk egy tonnás sebzett vadat keresni…)
Nagy meglepetésemre Soma nem vágtázott el, mint máskor, hanem lassan szimatolva ballagott csak. Úgy tűnik, hogy kezdi respektálni a nagyobb disznókat, mióta a kan oldalba vágta. Azért így is lemaradtam tőle, de elég jól lehetett követni a vérnyomot. Vártam, hogy hamarosan felcseng Soma ugatása, de csak egy vakkantás jött felőle néhány perc múlva. Ahogy a közelébe kúsztam, látom ám, hogy előtte van egy jókora sötét halmaz, amit óvatosan kerülget és néha rávakkant. A sűrűség miatt nem lehetett rendesen látni. Gondoltam, hogy a disznó az, és mintha felénk fordulva állna. Az orra a levegőben. Óvatosan, a puskát célra tartva a háta felé kerültem. Közeledtemre Soma is felbátorodott és neki-nekiugrott a disznónak. Akkor, láttam meg, hogy ez a disznó bizony már nem fog riogatni senki a faluban. Jól sikerült tüdőlövése volt, és a lövedék bár nem ütötte át csak a fél tüdőt, ez alatt a száz méter alatt kivette belőle az életet. Sűrűséget talán segít elképzelni az, hogy a disznó még eldőlni se tudott, az orra felakadt és csak előre csuklott. Megfogta a szederinda, meg a csipke. Ez aztán jól meg forgatott volna bennünket, ha még életben találjuk, az biztos. Főként, hogy a lövéssel is nagyon vigyázni kellett volna a házak közelsége miatt. Közben utolért a Karcsi bá’ is, a bozótban guggolva adtam át neki a töretet. Sajnáltuk a vadat, mert egy derék öreg koca feküdt előttünk, de most „csak az számít”, hogy nem garázdálkodik tovább a faluban.
Nagy nehezen levagdostam róla az indákat, kiszabadítottam és a közeli parányi tisztásra vonszoltam, hogy készítsek néhány képet, amíg megérkezik a segítség. Aztán a szomszéd utcára húztuk egy másikház portáján keresztül és terepjáróra kerül. Megnyugodhatnak a lakók.
Ahogy rátaláltunk
Terítéken
