Folytatás az őzhívásból:
A kocsiban a kutya már-már önkívületi hangulatban várt. Hallotta a lövést és nagyon jól tudta, hogy én voltam…
Közben eltelt vagy félóra, de a nap még magasan áll. Elmegyünk a rálövés helyére, tacskó vezetéken, de nem találunk semmi lőjelet. Előttünk a nagy égerbokor, körben derékig érő fű, mely szigetszerűen válik ki a Nemzetipark által nyírásra engedélyezett kaszálóból.
Sehol semmi vér, hiába megyünk végig sokadszor a rét szélén. Tacskó menne be a gazba, elengedem. Nem ott megy, ahol én gondolnám, de magasakat ugrálva próbál légszimatot fogni.
Rövidesen bebújik az égeresbe, sőt locsogni és nyűszíteni kezd…. Aggódok!!! Nehogy baja essék… elakad és ott fullad meg…mit mondok a csajoknak otthon…
Életszerűtlen szerencsére és a tacskóm máris a kaszálatlan réten ugat.
Megkerülöm az égerest, nem látom a kutyámat…. Amikor észreveszem, megugrik előtte a bak és látszólag egészségesen fut ki a rétre, egyenesen az államhatár irányába, bár a jobb hátsó lábát kíméli erősen….
Olcsi utána!
Rákiáltok, hogy „Dropp-Lass” és láss csodát az én tökfejem lehasal!!! Olyan büszke vagyok hogy IHAJ.
A problémánkat ez az érzelmi túltengés nem oldja meg. Várunk!
Ahova a bak beszaladt, az egy alig húsz méter széles gazos. Amennyiben átmegy az osztrákokhoz újra át kell kelnie egy vagy 500 méteres tarlón.
Fél óra után indulunk. Nagyságrendileg láttuk, hol bújt be a bak a sávba, találunk is egy kis kenést egy fűszálon. A várakozásnak megfelelően és szerencsére a bak nem ment át a sávon, hanem abban elindult északi irányba felénk. Vér nincsen, csak a kutyára tudok hagyatkozni. Immár legalább 400 métert megyünk a határsávban, néha vért is találunk, de csak kent vérnyomot, tacskó büszkén és nagy fontoskodva, farokcsóválva mutatja.
Még mindig határvonal és közel fél kilométer után találunk egy sebágyat tele vérrel és egy kis béldarabbal. A bak persze már előttünk kiugrott és továbbállt.
Ekkor úgy döntöttem, hogy megállunk és várunk. A határt képező patakból igazán jót ittunk, jobban esett bármi hamvas hosszúlépésnél…. Tacskómat alig bírtam fogni, de hamar rájött, hogy technikai szünet és meg is mártózott a határpatakban.
Fél órán belül mennünk kellet, mert a napnak kezdett vége lenni. Olcsi nagyon biztosan tartotta a nyomot, mely továbbra is az „éles”-el párhuzamosan haladt. Nem mertem hinni benne, de mintha egyre gyakrabban mutatott volna a tacskó vért, sőt egy csalánon egyenesen vérfröccsenést találtunk. Most kellett volna megállni és reggel a bakot dermedten összeszedni, de mivel a saját sebzésem és hamarosan sötétedik tovább mentünk.
Iszonyú sűrű szedres….fenyves fiatalos… vér… egyre több…sőt mintha főér szakadt volna!
Megmondom őszintén, abban bíztam, hogy a bak ellőttünk fekszik már kivérezve ezért elengedtem a tajtékzó tacskómat.
Pillanatok alatt felveszi a nyomot és máris nyomja az állóra ugatást!!! Bejött! Gondoltam és elkezdtem bemászni a sűrű fenyvesbe. Alig húsz méter után már látom kutyámat, ahogy ugat és előtte látom a vörös foltot is, a fejszegett bakot.
Valahogy olyan egyértelmű, hogy megvan, nem gondolok semmi másra. Odaküzdöm magam, a hasig érő aljnövényzetben és nézem az agancsot, valójában olyan-e mint amit ígért. Nem látszik, mert fűben a fő, tacskó is rajta.
Próbálok mögé állni, amikor a bakom hirtelen felhörög, majdhogynem artikulátlanul riaszt egyet (eszembe is jut Karl!!!) majd elég flott tempóban elindul, hátsó fertálya félig hűdve.
Magam ledermedek a hang hallatán, majd kapom a Steyert, hogy lőjek….nincs lehetőség…. Az én hűséges barátom rajtavan a bakon, folyamatosan ugatja és próbálja fordítani. Nem lehet tőle lőni.
Körbefutok…nem megy…kiabálok a tacskónak, hogy Dropp!!!...magam sem hiszem, hogy bejön…
Közben a bak elindul és lassan a jobb hátsó lábat kímélve elindul újra. Tacskó rajta, sőt, a bak futni kezd, Olcsi utána és ráfog a hátára! Sohasem hittem volna, hogy a tacskóm ilyet tud! A helyzet nem egyszerű! Előttem megy a bak lépésben, kutyám a marján szorításban én meg nem tudok lőni, mert féltem a tacskómat. A bak nyaka szabad, de nem akarok odalőni a kutyám elé vagy húsz centimétert….Futok utánuk én is, kilazítom a kést…nem tudom mit akarok vele….közben a bak lerázza a tacsit, oldalt ugrik, a kutya elém kerül elkapom a bolhanyakörvet….hátrafogom ballal és jobbal a nagybeteg bakot három méterről a 6,5-essel nyakon lövöm!
Vége mindennek!
Jegesedő szemek, remegő pupillák, menekülő szarvaslégy; őrjöngő- büszke elégtétel, diadal; megnyugvás,tisztelet, alázat, könnyek…
Waidmannsheil!
