Gratulálok Nektek Dani!
Az a Szöcskés dárdás bika!!!! Aztakva!!! Mesélhetnél róla bővebben!
Ígértem a dárdás bika történetét. Eképpen történt:
Reggel egy gímbikát kerestünk a Cserhátban, ami sajnos nem vezetett eredményre, tekintve, hogy a biztosra vett találat mégsem volt az. Se Szöcske, se Soma nem talált egy szikrányi vért vagy egyéb sebzésre utaló jelet sem. Még a keresés közben hívott egy régi ismerős a Mátra-aljáról, hogy hajnalii lesvadászaton megsebeztek egy bikát. Máj lövése van, mentek utána, fel is keltették, elment, de menjünk, siessünk, ott lesz valahol a közelben. Legalább vagy tízszer hívott még, mire el tudtunk indulni. Sajnos dél is elmúlt mire odaértünk, már nagyon vártak.
Az ismerősöm német barátja sebezte a bikát, fontos volt megtalálni. (Na, nem mintha a többit nem lenne fontos...)
Bepréselődtünk a kis két személyes Samurai csomagterébe és nekiindultunk a "hegynek". Egy zsák kukorica volt a kényelmes ülőhelyünk, amit úriember módjára át is engedtem Zsuzsinak, én a kerékdobon egyensúlyoztam, ölemben a két kutyával meg a puskával. Csak azon imádkoztunk ott hátul, hogy ki ne nyíljon a hátsó ajtó, mert akkor mindenestől zuhanunk ki, olyan meredek volt az út felfelé. Aztán csak megérkeztünk végre, nagy öröm volt kiszállni.
Egy meredek, széles völgyben történt a rálövés, a kitisztított részről aztán az erdőbe váltott a bika. Pont a véren sikerült megállni, úgyhogy Soma kénytelen volt az autó alatt kezdeni a munkát...
Közben a kedves ismerős nem győzte ismételni, hogy mennyire fontos a dolog és most akkor Soma meg én levizsgázhatunk előtte
Közben persze előttünk ment és mutatta a vért, meg az egész történetet kompletten ismertette velünk, aszerint a bikának már 100 métert sem lett volna szabad megtennie
Nagyon rendes bácsi egyébként, így jókat mosolyogva kezdtünk Zsuzsival a kereséshez. Miután Soma talált vért és elindult a nyomon, úgy döntöttünk, hogy akkor megyek is vele én elől, Zsuzsi meg Szöcskével mögöttünk, kontrollként. Jól haladt a dolog, elértünk odáig, ahol először elfeküdt a bika, majd oda ahol másodszor. Igaz, nem volt olyan rengeteg vér, mint hallottuk, de biztató volt a helyzet. Közben szóba elegyedtünk a német vendéggel, és kiderült az is, hogy míg vártak ránk, csak tettek egy próbát a bácsi német vizslájával, is, sőt még hajsza is volt. Ugye milyen előnytelen dolog, ha beszéljük egy kicsit az idegen nyelveket?
Szóval egyre cifrább kezdett lenni a dolog, ezért Zsuzsi biztatására kicsit lazábbra engedtem Soma vezetékét, és a fülünket kikapcsolva kiléptünk. Kb 5 perc alatt aztán magunkra maradtunk. Pláne miután szegény bácsinak egy ág jól belevágott a szemébe.
250 méter után elfogyott az összes vér és onnan már csak a két kutya volt a támaszunk. Igen meleg volt, ráadásul dél-nyugati domboldalon haladtunk, a nap telibe sütötte az erdőt, úgyhogy a kutyák lihegtek rendesen, de kisebb-nagyobb körökkel, kitérőkkel fűszerezve határozott tempóval vezettek minket. Annyi szerencsénk volt, hogy amikor már kezdtünk elbizonytalanodni, akkor úgy 200 méterenként csak volt egy-egy pici vércsepp. Az utolsó 400 méter volt igazán kritikus, mert a bika tett egy derékszögű fordulót, amivel átment a domb tetején a hűvös oldal felé. Ott Soma sokáig körözött. Ugyan azon a nyomon megtett vagy 15 kört is, mire tovább indult. Persze vér semmi, de Zsuzsi elejtette a vizes palackot, és amikor lehajolt érte mit látott? Pont ott volt az utolsó vércsepp a csapán. Hát ilyen szerencse is kell néha, mert már gondolkodtunk azon, hogy visszamegyünk az előző vérhez.
Amit a dombtetőre értünk, a két kutya egyszerre emelte a fejét, össze is néztünk, hogy akkor mindjárt indul a hajsza, de végül nem került rá sor, mert hamarosan megpillantottuk az oldalán fekvő nagy testet. A bika már nem élt. Miután ismételten felkeltették, utolsó erejével elfutott, amíg bírt. 1250 méterre volt a rálövéstől, kétharmad távolságtól gyakorlatilag vér nélküli csapán értünk hozzá. Az egyik képen látszik, hogy hátul és alacsonyan érte a 30-06 lövedék, de ha nem bántják, akkor ezzel a lövéssel is ott lett volna legfeljebb 250-300 méterre.
Ahogy rátaláltunk
Érdekes, páratlan nyolcas agancs
Itt látszik a bal oldali száron a kis villa
Jó kis csapat munka volt
Nagyon örültem ennek a közös keresésnek, mert ha létezik olyan, akkor Szöcske a mi kutya mentorunk (a gazdája meg a másik mentorunk, aki nem csak nézni, hanem látni is megtanított). Tulajdonképpen Soma Szöcske mellett tanult meg igazán keresni és olyan érzésem volt, hogy talán ez lesz az utolsó igazi keresésünk az idősödő kutya mellett. Nem így lett szerencsére, mert volt még néhány közös munkánk, de most már tényleg nyugdíjba vonult, szóval ez egy szép emlék maradt róla.
Az eset tehát tanulságos lehetett volna számukra, vagyis nem érdemes a beteg bikát zaklatni. Négy nappal később ismét hívtak, megint későn, csak délutánra értünk oda, mert akkor is máshol voltunk keresni reggel és délelőtt is. Az a bika is beteg volt, a csapa elején biztató mennyiségű vérrel, de nem győztek várni, elzavarták. Aznap sötétig kerestük, de csak egy korábbi, 1-2 napos bika zsigereit találtuk meg. Másnap megint kerestük Soma mellett két igen kiváló vérebbel, de nem lett meg soha. Délben befejeztük, mert már nagyon sűrűn hívogattak egy közeli kertből, ahol két bika sebzés várt. Persze ott is addig türelmetlenkedtek, hogy az egyiket megtalálták, és szerencséjükre a kerítés mellett meg is lőtték, mire odaértünk. A másik bika viszont kiugrott a kertből, ahhoz már Soma bravúrjára volt szükség, hogy ez kiderüljön. Aztán a velem lévő vérebes barátom két vérebével együtt egy jó hajsza után nagyon szépen állították egy patakban, ahol sikerült is meglőni.
Üdv, Dani
