Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 [12] 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28   Le
  Nyomtatás  
Szerző Téma: Legendás Vadászok!  (Megtekintve 170996 alkalommal)
Zsömbi
Vadász
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 113


« Új üzenet #165 Dátum: 2008. Október 30. - 20:57:48 »

 Igen
Naplózva
Zsömbi
Vadász
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 113


« Új üzenet #166 Dátum: 2008. Október 30. - 20:58:36 »

Széchenyi talán a legletehetetlenebb!
Naplózva
Burhinus65
Vadász
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 669


« Új üzenet #167 Dátum: 2008. Október 30. - 21:08:34 »

Széchenyi talán a legletehetetlenebb!
Igen Az Ahogy elkezdődött az kétségtelenül vadászirodalmunk gyöngyszeme,s ezt minden tulzás nélkül mondom.Letehetetlen olvastassa magát.A többi se kutya Táncol
Naplózva

A könyvgyüjtő két legnagyobb ellensége, a feleség és a halál
BErik
Vadász
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 1812



« Új üzenet #168 Dátum: 2008. Október 30. - 21:13:36 »

Az Ahogy elkezdődött ahogy megérkezett kibontottam és gondoltam hogy elolvasom az első fejezetet. Nem bírtam letenni -no nem is akartam- és az lett a vége hogy egy délután alatt kiolvastam.
Naplózva

"Amit csinálunk, ahhoz érteni kell. Amit mondunk, abban hinni kell. És akivel beszélünk -akit tanítunk- azt egyrészt szeretni kell, másrészt komolyan kell venni." Sz.L.
Burhinus65
Vadász
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 669


« Új üzenet #169 Dátum: 2008. Október 30. - 21:17:58 »

Az Ahogy elkezdődött ahogy megérkezett kibontottam és gondoltam hogy elolvasom az első fejezetet. Nem bírtam letenni -no nem is akartam- és az lett a vége hogy egy délután alatt kiolvastam.
A jó könyvekkel én is így vagyok. Neked minél több jó könyvet és olvasást kívánok.Hidd el nem fogod megbánni a sok sok olvasást. Wave
Naplózva

A könyvgyüjtő két legnagyobb ellensége, a feleség és a halál
BErik
Vadász
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 1812



« Új üzenet #170 Dátum: 2008. Október 30. - 21:39:24 »

 Igen
Naplózva

"Amit csinálunk, ahhoz érteni kell. Amit mondunk, abban hinni kell. És akivel beszélünk -akit tanítunk- azt egyrészt szeretni kell, másrészt komolyan kell venni." Sz.L.
Bandi
Vendég
« Új üzenet #171 Dátum: 2008. Október 31. - 00:15:47 »

Az Ahogy elkezdődött ahogy megérkezett kibontottam és gondoltam hogy elolvasom az első fejezetet. Nem bírtam letenni -no nem is akartam- és az lett a vége hogy egy délután alatt kiolvastam.
Általános iskolás alsó tagozatos koromban olvastam először(azóta persze sokszor),még úgy gyerekfejjel sem tudtam letenni,akkor, kb.9-10 évesen "fertőződtem" meg teljesen.Nekem is a kedvencem.
Naplózva
K_Matyi
Vadász
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 120



« Új üzenet #172 Dátum: 2008. Október 31. - 03:05:02 »

Nekem az Ünnepnapok a kedvencem... de az Ahogy elkezdődöttben az első disznó leírása is az egyik kedvencem. Szerintem ez a két könyv az alapja és útmutatója a vadászetikának és a vadhoz való hozzáállásnak. Amúgy mostanában elég sok Fekete István könyvet is olvasok, Őt is nagyon szeretem, főleg a természeti képek leírásait, illetve akit nem régóta ismerek de nagyon tetszik a könyve, Gyimesi György: Vadászataim a Kárpátokban.
Naplózva
jan
Vadász
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 2626



« Új üzenet #173 Dátum: 2008. Október 31. - 12:44:31 »

Sziasztok!

kittenberber Kálmán oroszlános balesetéről részletesen lehet olvasni Fekete István K. K. élete c. könyvében.Lehet, hogy a legrészletesebben itt van leírva.

A kaliberdologhoz...

János! Ez az ember kisgolyóval lőtte a futó nyulat, és F. István bevallása szerint Ő sohasem látta hibázni (a fenti könyvben olvasható ez is!). Szóval ne a MI bicebóca tehetetlen merevgörcsös pufogtatásunkból induljál ki. Azért nem HÓTT meg Afrikában, mert K.rvára tudott lőni. Aztán pedig ott voltak a csodálatos képességű bennszülöttek is Neki, Akik keresték a messzebb távolodott sebzett vadat.

MERT BEBÚJT A "MÁLNÁSBA" a sebzett orrszarvú stb. után, de be ám!

Nem a terepjáró platóján pöffeszkedve puffogtatott a PH-k kiséretében ide -oda, hogy aztán könyvsorozatot bocsásson ki itthon hőstetteiről...

Ja és mégvalami...nem vadászszafarira ment K. Kálmán első utján, hanem gyűjtőútra, amit mivel sz.rt se kapott a Nemzeti Múzeumtól és ott is hagyták dögrováson rögtön betegsége miatt, Neki kellett támogatni anyagilag. Magyarul Ő csengetett mindent. Ezért fogott be élő állatokat és adott el (egy részét hazahozta), és ezért vadászott, hogy a bőröket csontokat eladja. Na meg a húsért, hogy emberei tudjanak enni.

 Wave

 Dühös Dühös Dühös

Üdv!

Tisztában vagyok ezekkel a dolgokkal, a Kelet Afrika vadonjaiban volt az a könyv amit gyerekkoromban legtöbbször elolvastam, Molnár G. könyvei mellett. Ha ez a könyv nincs, lehet hogy sose fogtam volna puskát a kezembe.
Ezek az emberek komoly dolgokat vittek véghez, ennek megfelelő a megitélésük is. Nyilván ők etalonnak számítanak a vadászat terén, DE emellett voltak olyan dolgaik is, amire ma simán rá lehet mondani hogy etikátlan vagy sportszerűtlen volt.
Példaként hozhatnám Széchenyit, amikor a 100. vagy 200. (?) bika elejtése után a teritéken fekvő bikán átlépve fényképezkedik, vagy ugyancsak őt amikor Afrikában 22LR-el lőtte a zebrát csalinak. Azért erre a legliberálisabbak sem mondhatják hogy sportszerű dolog volt! Aztán az első bika sebzése a 6,5-es Mancival? Ha bőgő bikára 6,5x54-el indul valaki vadászni, az ha nem is etikátlan, de mindenképp súlyosan szakszerűtlen döntés. Pláne olyan valaki esetében, akinek lehetősége volt a világ bármelyik fegyverét megvásárolni.

Ilyenkor jellemzően két érv hangzik el, hogy mennyire nagyon tudtak lőni, meg hogy mennyire más idők voltak.

Bizony más idők voltak! De ha ők megtettek olyan dolgokat amit mi manapság helytelennek gondolunk, akkor ez forditva is igaz kell hogy legyen, és ha manapság bárki valami súlyos etikátlanság után azt mondja hogy "ja, kérem, már más idők vannak" akkor ezen logika alapján ezt is el kellene fogadni, nem?
A lőtudásról: vitán felül áll hogy ezek az emberek az átlagnál sokkal jobb lövők voltak. Mint ahogy az is vitán felül áll, hogy az ember nem gép. Olyan ember aki minden egyes nap, reggel-este, közelre-távolra, frissen vagy fáradtan mindig egyformán jól lő, olyan nincs.

Viszont az egyik ismerős területen van egy olyan vendég, aki idény vége felé minden évben vásárol 8-10 tarvad kilövést. Az ő vadászata úgy néz ki, hogy mennek az autóval, meglátnak egy őzet, megmérik a távmérővel, ha 400m-en belül van az ember kiszáll, kinyitja a bipodot, félig felfekszik a motorháztetőre, kicsit tekergeti a távcsövét aztán meglövi az őzet. Egyébként lőne messzebre is, de nem engedik. Őt se látta még hibázni a kisérő, pedig már évek óta hordozza, de hátracsúszott lövése neki is volt.

Ebből csak annyit akartam kihozni hogy a kiemelkedő lőtudás nem garancia az etikus viselkedésre, sem a sportszerű vadászatra.

Mindamellet maximálisan elismerem azoknak a tevékenységét akik életveszélyes körülmények között próbáltak valami hasznos dolgot csinálni. De egy -korabeli- luxuskörülmények között lebonylitott szafarit azért nem sorolnék ide.
Naplózva
Erdojaro (Molnár Attila)
Vadász
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 14839



« Új üzenet #174 Dátum: 2008. November 01. - 15:35:30 »

    
     
Igényes vadászati tudósítások a Jókai utcából (Magyar Nemzet)    Nyomtatás    Email
2008. október 25. - Gróf Széchenyi Zsigmondné született Hertelendy Margit már-már társszerzőként követte végig férje írói munkásságát

„Minthogy könyvem a két világháború közti emlékeimet ismerteti, a mellékelt kép szereplői közül csak rólam lesz szó. Feleségemről - ki már az előző kötetet is megíratta velem - csak ez a rövid néhány sor emlékszik meg, hiszen nem is volt részese az elmondandó élményeknek. Leírásukban viszont annál tevékenyebb részt vett. Segítő tanácsa, lankadatlan lelki támogatása csaknem társszerzővé minősíti. Övé legyen hát ez a könyv is, valamint együtt zsákmányolt első szarvasbikánk emléke, utóbbi vadászéveim legszebb »ünnepnapja«!" - így kezdi feleségének ajánlva Ünnepnapok című könyvét gróf Széchenyi Zsigmond vadász és író. A fent nevezett hölgy Hertelendy Margit, Mangi néni. Vele beszélgettünk vadászatról, írásról, barátokról, a régmúlt időkről
- Milyen volt az író Széchenyi Zsigmond?
– Mint mindenben, az írásban is precíz és alapos. Ez az alaposság végigkísérte mind a 12 könyvét. Mindent többször átgondolt, egy-egy témát több oldalról is körüljárt, és ennek eredményeként sokszor kezdhettük elölről az adott fejezetet vagy bekezdést. Én láttam Fekete Istvánt írni, ő írt egy füzetbe, és miután végzett, átadta gépelni. Nahát ez nálunk nem így volt. Mondtam is a férjemnek, hogy ezt valahogy meg kellene tanulni. Rendszerint éjjel dolgozott, aztán reggel elkezdte lediktálni nekem. Abban az időben a kiadónak három példányban kellet leadni a kéziratot, nem úgy ment, mint manapság. Miután legépeltem, eszébe jutott egy új bekezdés, egy új gondolat, és kezdhettük elölről. Nagyon precíz ember volt. Minden új kiadásba is belejavított, és amikor megjelent a könyv, még akkor is talált javítanivalót benne. Alaposan utánaérdeklődött mindennek, nehogy valamit rosszul vagy tévesen írjon. Sosem felejtem el, amikor a Jókai utcában laktunk a földszinten, ami kormos és sötét volt. Ügy írta: nehéz innen a Jókai utcából a szarvasbőgésről írni. Ennek apropóján sok orvos barátját felhívta, hogy vajon mi az a kifejezés orvosi nyelvhasználatban, amikor egy sebész a rokonát vagy hozzátartozóját operálja. A szarvas volt számára a legnehezebb téma, mert ez állt legközelebb a szívéhez, nem az oroszlán meg az elefánt, hanem a magyar gímszarvas. Mindig, minden betűnek, szónak stimmelni kellett. A precízségére utalnak gondosan vezetett vadásznaplói is. Emellett írt még egy úgynevezett ébredési naplót is, amelyben lejegyezte, hogy mikor és hol ébredt.
Ezeknek a naplóknak nagy segítségét vette vadászkönyvei írásakor.
– Ha már szóba hozta Fekete Istvánt, vele milyen volt a kapcsolatuk? Vagy akár a másik „nagyágyúval", Kittenberger Kálmánnal?
– Nagyon jóban voltak, voltunk. Kittenberger Kálmánt nagyon tisztelte és szerette. Egyszer a véletlen folytán még együtt is utaztak Afrikába. Egy hajóval ment a két Horthy, Kitty (Kittenberger) és Széchenyi. Külön expedícióztak, de egy hajón utaztak. Akkor két hétig tartott az út. Kittenberger és a férjem egy kabinban voltak elszállásolva. Akkoriban még az volt a szokás, hogy minden este megtisztelték a hajót és annak kapitányát, ami abból is állt, hogy a vacsorához szmokingba öltöztek. Viszont Kitty nem tudott szmokingnyakkendőt kötni. A férjem segített neki, de ő meg csak úgy tudott, hogy ha saját magának köti meg. Mit volt mit tenni, az ölébe kellett ültetnie Kittenbergert, ha meg akarta kötni a nyakkendőjét. És ezt minden este eljátszották. Évek múltán is sokat nevettünk ezen. Fekete Istvánt pedig különösen szerette, szerettük. Nagyon sokat segített a nehéz időkben. Meg tudnám magának mutatni a vendégkönyvben, hogy milyen sokszor járt nálunk. Egyszer Fekete Pista - aki abban az időben nagyon le volt kötelezve a rádiónak - azzal a kéréssel jött hozzánk, hogy kapott egy felkérést a rádiótól, miszerint szervezzen meg egy afrikai párbeszédet Széchenyi és Kittenberger között. A műsorban Kittenbergert Fekete István helyettesítette volna (akkor jelent meg a Kittenbergerről szóló könyve). A férjem elhárította a felkérést, mert akkor már nagyon beteg volt, minden idejét lefoglalta a Denaturált Afrika írása. Arra kérte, hogy helyettesítse őt is a műsorban. Ezek után Fekete István azt írta a vendégkönyvünkbe: „Kittyt helyettesíteni még csak-csak, de Széchenyi Zsigmondot? Hát hogy csináljam." Ebből és sok minden másból is kitűnt, hogy milyen jóban voltak. Egyszer a férjem megkérdezte tőle: - Pista, miért nem írsz az emberekről, miért mindig csak állatokról? A válasz az volt: - Zsigmondom - mindig így hívta -, ne felejtsd el, hogy az állat sohasem bánt. Nos, ezekből az apró momentumokból is kitűnik, hogy ők hárman mennyire tisztelték, szerették egymást.
– Ennyi vadász között sohasem gondolt arra, hogy ön is vadásszon?
– Eddigi életemet végigkísérte a vadászat, de puskát soha nem vettem a kezembe. Három fiútestvér között nőttem fel, mindig szerettem lovagolni, sokat jártam velük vadászni is. Abban az időben, amikor mi összeházasodtunk, nem csengett jól a Széchenyi név, akkor nem volt sem puska, sem vadászat. Amikor lehetősége volt vadászni, akkor boldogan mentem vele. Akár Budakeszire szalonkahúzásra, akár szarvasbőgést hallgatni a Bakonyba. Aztán teltek az évek, és egy kicsit könnyebb lett nekünk is. 1964-ban jött az afrikai expedíció, ahová szintén együtt mentünk. De a kevés vadászati lehetőséget valamennyire enyhítette a több ezer kötetes vadászati könyvtárunk, melyet a rá jellemző precizitással gondozott. Ez volt gyűjtőszenvedélyének főműve. A halála után a könyvtárat én kezeltem, nekem is sikerült pár száz darab kötettel gazdagítanom. A könyvtár most a Természettudományi Múzeumban található, és úgy tudom, hogy látogatható. Nagy szívfájdalmam, hogy most már nem lehetek együtt azzal a gyönyörű gyűjteménnyel. Bors


Naplózva

A Vadászat olyan mint a NŐ!  Minél több időt töltesz vele, annál jobban rájössz, hogy nem tudsz róla semmit!
Tamás
Vadász
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 830



« Új üzenet #175 Dátum: 2008. November 01. - 19:20:24 »

Az elhunyt vadászősök emlékére.
Naplózva

"Nem az a lényeg, hogy hol vadászik az ember, hanem hogy kivel."
Németh Lajos
Globális moderátor
Vadász
*
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 9979



« Új üzenet #176 Dátum: 2008. November 04. - 09:57:43 »

Aztán az első bika sebzése a 6,5-es Mancival? Ha bőgő bikára 6,5x54-el indul valaki vadászni, az ha nem is etikátlan, de mindenképp súlyosan szakszerűtlen döntés. Pláne olyan valaki esetében, akinek lehetősége volt a világ bármelyik fegyverét megvásárolni.
 


Ebből csak annyit akartam kihozni hogy a kiemelkedő lőtudás nem garancia az etikus viselkedésre, sem a sportszerű vadászatra.

De egy -korabeli- luxuskörülmények között lebonylitott szafarit azért nem sorolnék ide.

Az első bika elejtéséről leírta, hogy apja vitte (érettségi utáni első őszön) egy baráthoz vendégségbe.
Azzal vadászott, amit apja a kezébe adott. Apjáról Ő maga írta, hogy a lovat világ életében többre becsülte a puskánál. Diákként azért nem hiszem, hogy korlátlan pénzügyi lehetőségekkel rendelkezett volna fegyvervásárlás terén.  A helytelenül megválasztott kaliber többször is előjön a történetben, gondolom, ez Neki is életre szóló tanulság volt.

Afrikában nyilt irányzékkal vadászott.

Hát, a Csuiban sok minden előjön, luxuskörülmények nem annyira.
Biztos, hogy egy hagyományos, több tucat hordárból, nyomozóból álló szafari önmagában is luxus (anyagi oldalról), de az életkörülmények azért messze voltak a luxus akkori és mai fogalmától. Esszük, amit lövünk (pláne, ha a feldühödött elefántbika szétdúlta az utánpótlást hozó különítményt), isszuk amit a pocsolyában találunk, bómából lessük az oroszlánt, kutyagolunk hónapokig elefántok nyomán. Embert próbáló, férfias vadászat volt ez, sokkal inkább, mint a mostani egyhetes, autós "szafari".
Naplózva

Vagy láng csap az ódon, vad vármegye-házra,
Vagy itt ül a lelkünk tovább leigázva.  /Ady/
jan
Vadász
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 2626



« Új üzenet #177 Dátum: 2008. November 04. - 20:18:51 »

Nem akarok ezen fölösleges vitába bonyolódni, ezek szerepelnek a könyvben:

"Ezúttal persze, már nem azt a régi vastag töltényű, füstöset dörrenő expresszt szorongattam, hanem karcsú muníciójú, éleset csattanó, messzehordó 'kilóméterpuskát' - hatmilliméteres Mannlicher-Schönauert! "

"A két öreg vendég egyike, rajtafelejtette szemét asztalra kikészített, egyébként példás gonddal kezelt Schönaueromon. Fejcsóválva nézegette, majd szemöldökét felhúzva, rosszallóan jegyezte meg:
-Bőgő szarvasra- hatmilliméteres fegyvert?"

"Arra pedig, hogy bőgő bikára a 6mm-es Schönauerrel többet nem lövök, arra még aznap, a sikertelen utánkeresés után letettem a főesküt. Még sok szarvast lőttem később azzal a kitűnő kis fegyverrel. Sok selejtbikát, nemcsak fiatalt, öreget is. Sok tehenet, borjút."

"Elég az hozzá- újból kimentünk Prémmel. de ezúttal már nem sebzett szarvast keresni.
...
Nem is azzal a semmirekellő, békaleső Schönauerrel! Hanem apám kölcsönadta, kárpáti szarvasokon tanult, 9mm-es Mauserral."

Ebből én azt értem, hogy a Manci az övé volt, és azzal akart vadászni. Figyelmeztették, mégis azzal ment ki. Majd amikor megvolt a baj, akkor utána mégiscsak került megfelelő fegyver. És mindezek ellenére a későbbiekben továbbra is lőtt gímbikát a 6,5-es Mancival. Lehet hogy mások mást értenek ebből, nekem ez jött le.

Az Afrika témában elfogadom hogy igazad van, nyilván maga a vad meglövése nem luxuskörülmények között zajlott, csak az oda-vissza utazás. Mindazonáltal a zebrának azért odacsettintett a kispuskával. Egészen biztosan erre is lehet magyarázatot kreálni... csak nem tudom szükséges-e?

Vadászati értelemben a gróf mindenképp kiemelkedő életművet produkált, ezt szerintem nem vitatja senki. De ettől még ember volt, és neki is voltak olyan esetei amivel nem szokás dicsekedni. Ez ugyanúgy hozzátartozik az életművéhez mint az egy hajtásban 18 disznó, meg a 200 bika.

Naplózva
Pyrus
Globális moderátor
Vadász
*
Elérhető Elérhető

Hozzászólások: 4578



« Új üzenet #178 Dátum: 2008. November 05. - 09:29:50 »


Jan!

Ezt nagyon jól összeszedted!

Nekem az jött le, hogy továbbra is lőtt vele bikát, de nem bőgő bikát.

Aki vadászik, az biztos, hogy néha követ el "baklövést" is...

A gond ott van, ha valaki ilyet csinál, és még büszke is rá...
Naplózva
Sanyooo
Vendég
« Új üzenet #179 Dátum: 2008. November 05. - 09:49:57 »

Üdv!
Én ismertem olyan vadászt, aki sohasem hibázott, és ez biztos, ő maga mondta!
Széchenyi Zsigmond (vadász)emberi nagyságát az bizonyítja, hogy elmondta hibázásait, és mi ebből tanulhatunk! Mi sem lett volna egyszerűbb, mint elhallgatni, akkor most nem tudnánk miről vitatkozni! Ő azt írta 6 mm-es fegyver, a pontos kalibert nem tudjuk, de Kittenberger lőtt elefántra "6,7"-es Mannlicherrel, Ő tudta miért! Mosolyog
Naplózva
Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 [12] 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28   Fel
  Nyomtatás  
 
Ugrás: