Múltév október vége fele láttam meg először. Zömök test, erős nyak, és nyársas agancs. Tüzetesebben nem volt idő megnézni, valamit megneszelt, és elillant. Valahonnét kiverhették, mert a társaság területén eddig senki se látta. Aztán, eltűnt. Reménykedtem hogy majd tavasszal, rátalálok, és netán sikerül terítékre hozni.
Március elején mintha láttam volna, de a barkás állapot, meg a takarás - nem voltam biztos, hogy ugyan az a bak.
Április végére lecsengett a vendégvadásztatás és szerencsére az őszi ismerősöm nem szerepelt a terítéken.
Párszor leskelődtem a környéken, ahol októberben megpillantottam, de sikertelenül. Gondoltam, továbbállt, vagy elpusztult.
Erdősávval szegélyezett búzatábla mellet igyekeztem a vadkárra kijelölt helyre. Bent a vetésben már legelésztek az őzek, gondoltam megállok, kicsit elbámészkodom. A keresőben jól kivehető volt a kb. 300 m-re nyugodtan legelésző 3 suta. Már indultam volna mikor az erdő szélén megjelent még egy őz. Nem iparkodott a legelésző csapathoz, csak álldogált, és figyelt. Nézem, baknak bak, de az agancsát nem látom jól. Várok, hátha kijjebb lép, időm még van. Pár perc múlva óvatosan elindul, aztán megint megáll és figyel, de már jól látom, a bal szár nyárs, a jobbon ép csak két dudor: hát ez a jövevény! Majdnem 2 km-re vagyunk az októberi tartózkodási helyétől. Na komám, a tanyád megvan. Visszafordultam nehogy megriasszam a csapatott, majd kerülővel mentem a vadkárra beírt helyre. Tíz óráig várakoztam eredménytelenül, aztán hazamentem. A pumpa már dolgozott bennem, a másnapot tervezgettem.
Másnap, beiratkozás után, hét óra előtt kin voltam a területen. Az őzek még sehol. Hallgatom az esti madárkoncertet, nézem a tájat, várok.
Fél nyolc körül, 150-200 m-re, kilép egy suta, majd még kettő, és komótosan legelészve haladnak a tábla közepe felé. Lassan telnek a percek, nyolc is elmúlt, de a bak még sehol. Aztán, óvatosan kilép a takarásból. Csipeget pár szálat, majd felkapja a fejét, figyel. Ismét pár lépés. Nézem, igen, ez a nyársas, pulzus 120. Egy-két perc, kicsit megnyugszok. A távolság? Hát jó 200 m-re saccolom, és legelészve, mintha távolodna. Nem merem bevállalni a hosszú lövést, inkább próbálom belopni. A szél jó, hát rajta. Felváltva figyelve, mikor a bakra, mikor a lábam alá, lassan, csökken a távolság. Sikerül úgy 100 lépésre belopnom. Szusszanok pár mélyet, elhelyezem stabilan a 3 lábú lő-botot, rá támasztom a fegyvert, és már a céltávcsövön figyelem a bakot. Enyhén farral ál, majd lassan fordul, és mikor úgy érzem, teljesen keresztben van, célkereszt a lapocka mögé, és elengedem a lövést. Jó becsapódási hang, de a bak csak áll, és jelzés nélkül elindul az erdő felé. Hirtelen leblokkolok, elhibáztam? Tisztán halottam a becsapódás… Gyorsan ismételek, célzok, de mire lőnék, a bakom csak úgy eldől.
Lövésre készen várok még egy keveset, majd elindulok a zöld vetésen fekvő bakhoz. Felenged a feszültség, elönt egy mély öröm. Mire odaérek, már az örök mezőkön legelészik. Egy marék zöld árpa utolsó falat, tiszteletadás. Nézem, hát nem mai gyerek.
Már besötétedett. Most már következnek a prózaibb dolgok, zsigerelés, kocsihoz szállítás.
A 243-as, 6.2 g-os brenneke TOG lövedéke bordák közt, kalibernyi lyukat hagyva maga után, szívet és tüdőt roncsolt. Lőtáv 70-80 m, menekülési táv 6-7 m, kétoldali gyenge vérnyom.
Kis koponyás súly: 474 g
