Úgy néz ki, hogy véget ért mifelénk a vendégjárás, ki is megyek és körbenézek
pár helyet, hogy mi a helyzet disznó fronton.
Igen megjött a kedvem egy jóféle, les-zsákba bújós éjszakai leskelődéshez
Hijjj de szép estém volt
A terepi bejárás nyitott könyvként árulkodott a tegnapra virradó éjszaka, de inkább a hajnal történéseiről.
A hajnalban kezdődő erősebb havazás a régi nyomokat elfedte, de a pár órás jelzések egyértelműen mutatták, hogy hol-mi történt?
Van egy 10 ha körüli búzavetésünk, mellette kefe-sűrű akác sarj és galagonya tenger.
Tavaly kukorica volt, a szarvasok le is tomboltak belőle bő másfél hektárt bőgéskor.
A terület gazdája, fittyet hányva minden jószándékú figyelmeztetésemre, az aratás után kb. 3 nappal már be is vetette búzával a területet.
Ennek eredménye tegnap reggelre igen jól láthatóvá is vált.
A tavaly vadkáros területen kiváló minőségű aknamunka nyomai éktelenkedtek, bejárva a táblát legalább 5-6 disznó nyomait láttam,
a nyomok eltérő állapotából ítélve, igen sok időt töltöttek az alászántott és immár enyhén erjedő csövek felkutatásával.
17 órától éjfélig írtam be magam, de sajnos délutánra a szél igen megerősödött, így némileg halogattam az indulást.
Nyitott, fedetlen les van azon a földön, én meg a múlt héten az íjászok vadásztatása közben nagyon megfáztam, így próbálok kicsit vigyázni magamra.
(Nem hiányzik egy tüdőgyuszi, hamarosan kezdődik a vadkár-felmérési idény, a vadőri éhbért ki kell egészíteni, mert leapadtak a tartalékok és a család nem díjazza
a végtelenségig, hogy apának az a hobbija, hogy ő hivatásos vadász....a táppénz nem lehet opció)
Kicsivel 6 után értem a területre, az ordító, néha orkán erejű szélben egészen a föld széléig autózhattam, semmi sem hallhatta meg a kocsi hangját.
Becuccoltam a lesre, letakarítottam a befújt havat róla, és háttal a viharnak, lehajtott usankában és vagy 20 kiló kabátban és nadrágban megkezdtem az őrszolgálatot.
Jót mosolyogtam magamban, mikor az alattam lévő völgyben megláttam fél 7-kor két egymáshoz közeledő fejlámpát, fogadni mertem volna rá, hogy így lesz....
Ugyan is a beíráskor láttam, hogy két vadásztárs már megelőzött, és a völgy alján lévő szórókra beiratkoztak már 15 órától.
Mikor mentem kifelé, a nyomuk már alig-alig látszott a hóval befújt úton, így valószínű, hogy korán ki is mentek.
De ebben az időben kint rostokolni a sötétedésig tartó 3 órán keresztül,.....hát nem egy megigéző erdőzúgás
Ki is fagytak szépen, és a legjobb, legesélyesebb vadászidő előtt dicstelen menekülés lett a szép reményű vadászat vége. Mondjuk még az is sokkal jobb, mint egy betegség.
7 óra múlt éppen, mikor kissé alább hagyott a viharos szellő, elkezdtek itt is-ott is kisebb-nagyobb foltok megjelenni a behavazott tájon, amin igen messze elláttam.
Ugyan az apró, jégtűkből álló csapadék kissé opálosra tompította a láthatóságot, de mindenfelé nyulakat, őzeket lehetett felfedezni, majd fél 8 körül megláttam az első szarvasokat és dámokat is.
Csak a disznók nem akartak megjelenni a randevún, de vártam őket tovább, türelemmel..... és egyre több elhasznált papírzsepivel, mert "kriminális takonyszűrő idő" alakult újfent.
Visszaerősödött a szél, és sajnos irányt is változtatott, mert pont arra a sűrű galagonyás akácosra vitte a szagomat, ahonnan leginkább várhattam a kosztosokat.
De változtatni nem volt hová, így egy darabig (bízva a szerencsében) még kitartottam, majd 8 órakor elkezdtem összecihelődni.
Éppen álltam volna fel a deszkáról, mikor valami azt súgta, hogy "nézzél már balraaaa!!!!!" és én kelletlenül, de szófogadón balra néztem.
És ott állt tőlem kb. 40 méterre egy nagy disznó a hófehér paplanon. A szél meg szerintem a feje felett vitte el a szagomat, azért nem ugrott meg.
Mozdulni nem mertem, csak vártam, hogy mit fog tenni a nagy fekete sziluett?
Miután eldöntötte magában, hogy nincs ami veszélyeztessen vacsoráját, lassan turkálva megindult a vadkáros területrész irányába.
Én közben először is újból csőre töltöttem a 300-ast, majd keresőre váltva vizslattam a vendégemet.
Aki egy nagy, lógó hasú kocává avanzsált a 12x50-es látómező kristálytiszta képében.
A keresőt lassan puskára cseréltem és a sokat korholt Zeiss Terra vékony szálkeresztjével követtem a keresgélve vonuló, meg-megálló vadat.
Minden alkalommal, mikor megállt, suttogva oda szóltam neki, hogy "most megvagy" aztán nézegettem tovább addig, mag a jégtűk miatt elkezdtem megvakulni.
Akkor a puskát visszatettem a padra mellém és vártam tovább, bízva a többiek érkezésében is.
Az én kocám (mert képzeletben ugye "megvolt"
) beállt a leginkább feldúlt terep közepére és kitartóan kutatta a csöveket, néha körbe kémlelve.
Már többször úgy gondoltam, hogy oda lövök mellé egyet, de valahogy mégsem volt szívem megzavarni a leendő kismamát vacsorájában.
Ezt jól is tettem, mert kicsivel 10 óra előtt, mint ha ágroppanás hangja szűrődött volna felém ugyan onnan, ahonnan őnagysága kiváltott.
Aztán meg is láttam a három sötét gombócot a ritkás akác-szélben, ahogyan közelítettek ugyan azon a váltón....és kicsit hátrébb egy sokkal nagyobbat!
A keresővel vallatva a fák közötti beláthatóbb foltokat, egy igen mokány kan alakja bontakozott ki a hátvéd személyében.
Az első süldő, vagy inkább kisebb kocácska már kiért a vetésre, aztán a második és a harmadik is, de őt még részben takarták az erdőszélről belógó ágak.
Ekkor a kan beérte az utolsó kocát (mert közben a szabad részen le tudtam rendesen vizitálni, hogy kikkel van dolgom, és egyívású kis koca volt mindhárom) és elkezdett neki udvarolni.
Ugyan elég sűrűn voltak a belógó gallyak, de a keresőt puskára cseréltem és vártam, hogy leküzdjék azt a pár métert, hogy aztán gorombán beavatkozhassak nevető harmadikként a légyottba...
Hát, nem sikerült. Legalább is a nevető fél nem én lettem.
Valószínűleg az történhetett, hogy a szél lenyomta valamelyest a szagomat és a már kint turkáló első két koca valamelyike megkapta az üzenetemet.
Mert csak azt láttam a céltávcsőben, hogy a két első visszavágtat a saját nyomán, elrohanva a szerelmesen ténfergők mellett.
Azok nem nagyon tudhatták, hogy miről is van szó, de ha már a többiek annyira siettek, ők is megfordultak és utánuk kocogtak.
A tőlük jó 150 méterre bent turkáló öreg koca mindebből semmit sem vett észre, még vagy negyed órát kint maradt, majd lesétált a völgybe, gondolom az ottani szórókat levizitálni.
11-ig bírtam még a fagyasztást, aztán lerecsegtem a lesről és siettem haza a forró teámhoz.
Habár lövés nem esett, de nagyon szép, kerek élménnyel gazdagodtam ismét.
Az imént meg felhívtam az egyik tagunkat, aki igen lelkesen segített, bármiről is volt szó év közben (les építés, áthelyezés, őz tarvad elejtés, takarmány beszerzés) és megkértem, hogy
üljön ki oda ma este, és tegyen próbát a kannal, vagy akár a kisebb kocák valamelyikével.
Utóbbiak egyikének elejtése esetén csak annyit kötöttem ki, hogy a nyúzásnál jelen szeretnék lenni, és igényt tartok a szalonnára, mert már rég ettem egy jó vaddisznó töpörtyűt
Ha neki sikerülne lőnie egy disznót, az nagyobb örömmel töltene el, mint ha én húznám meg a ravaszt
