A múlt héten kezdődött...
A vadászmester hívott, hogy komolyan megturkáltak egy kultúrát a disznók, rájuk kellene nézni...
Elég rossz időben mentem ki aznap este. Esett is picit, hideg sem volt nagyon. Ahogy felértem a gátra, már láttam, hogy valami van a vetésen. Disznók!, tudatosult bennem a dolog. Megpróbáltam rájuk cserkelni, de egy árulkodó szellőfoszlány kibabrált velem: fújva, törve menekült a 8-10 egyedet számláló konda.
Aztán még kétszer kimentem azon a héten, de éjfélig semmi sem mozdult.
A szerdai BL meccs helyett újfent próbát tettem. Ebben nem kis része volt a havas tájnak; tudtam, ma a látási viszonyokkal nem lehet gond.
8-kor már a Vízműnél parkoltam. Kiszálltam a kocsiból, betáraztam, majd elindultam a gát túlsó oldalára, ahonnan rálátásom volt a károsított részre. Üres volt, egy kósza pocok sem mozdult.
Visszaültem a kocsiba, hiszen esett az eső. Úgy gondolkoztam, hogy 20 percenként járok majd egyet. Aztán az is beugrott, hogy idén nem építettem még hóembert, így unaloműzésként pár perc alatt megalkottam a mesterművet.
Újabb séta következett. Amikor felléptem a gátra és belenéztem a keresőmbe, már tudtam, izgalmakban nem lesz hiány a továbbiakban: számtalan vaddisznó túrta a gabonát.
Gyorsan elhatároztam, hogy megpróbálkozom a múltkori taktikával: a gáton végighaladva közelebb férkőzöm hozzájuk. Megnyomtam a lőbotom ravaszát, hogy beállítsam a magasságát. Reccs! A fostalicska műanyag elem a kezemben maradt. Mindegy! Valahogy megoldom...
Viszont a hó ropogása a bakancsom alatt nem sok jót ígért. A gáton nem fogok tudni rájuk menni! Vissza a gát aljára! Itt óvatosan átgázoltam egy kisebb pocsolyán, majd kiléptem a bokrok takarásából és térdre ereszkedtem a latyakban. Elhűltem. Vagy 20 disznó dolgozott a vetésen. Kisebbek-nagyobbak, meg még nagyobbak. Nem teketóriáztam. A legközelebb álló, kb 70-80 méterre levő disznó oldalára fogtam a távcső világító szálkeresztjét. Stabilnak éreztem a pozíciót... durr! A kilenchármas tolását meg sem éreztem. Semmi dübbenés, semmi becsapódási hang... hiba???
Gyorsan ismételtem és a menekülők maradékát vettem célba. De nem lőttem. Ahhoz messze voltak már, ahhoz rosszul álltak már...
Aztán lassan elindultam a rálövésem helyére. Mintha valami lenne a havon! Csak nem?
Aztán elindultam a vérnyomon...
Kb. 80 m halálvágta után, nem messze a biztonságot nyújtó erdőtől pedig ott feküdt ő.
A mérete meglepett. A közepes nagyságúak közé soroltam a lövést megelőző pillanatokban. Így volt kb mázsa körül a koca... mekkora lehetett a legnagyobb?
Aztán megadtam neki a végtisztességet.
Segítséget hívtam, így együttes erővel platóra tettük, elrendeztük további sorsát.
Soha rosszabb estét!
