Sziasztok! A minap történt...
A vadkáros Orgonasor – 2017. 05. 02.
Az igazat megvallva a tavaszi kukoricaőrzés nem feltétlenül tartozik a kedvenc vadász-időtöltéseim közé. Noha a szükségessége vitathatatlan, de hogy ki milyen formában gyakorolja, az már erősen szubjektív kérdés. Ugye a törvény különbséget nem tesz a 7 csíkost vezető nagy koca, vagy a süvölvény kansüldő között, de azért nálam, gondolom sokunknál szintúgy, igen nagy a morális szakadék a két egyed elejtése között. Ennek tükrében nálam a tyúkalja malacos kocák, az idei vadkárelhárításban is csak maximum puskalámpa sortüzet kaptak, néhány hangosabb mondóka kíséretében. Csak ilyen családok kavarodtak elém a szezonban… Eddig.
Kicsit már-már kedvetlenül is tanakodtam, hogy hova is menjünk „csőszködni” az este, de Édesapámtól jött a hír, hogy volt kint felderíteni a veszélyesebb helyeket és rendesen megforgattak reggelre egy alig 5-6 hektáros táblát a turkácsok. Volt köztük egy egyes nagyobb disznó, ami ugyan pont nem túrta a vetést, de több este keresztezte azt, oda-vissza. Nah – gondoltam - nézzük csak meg ezt, hátha ma nem csak dísznek viszem magammal a puskát…
Egy lugas alatt ért aznap az alkonyat. A vetés egy nagyüzemi szőlőültetvény és a kömlődi legelő völgye között helyezkedik el, mély hajlattal a közepén. A füves galagonyás dombok és a kukorica között egy sűrű orgonasor fut át keresztben, balra szőlő, jobb oldalán 30 méter gazos csík majd szőlő és erdő húzódik. A tervem az volt, hogy jó takarásban az orgonabokrok tövében helyezkedek el, de az aktuális szél viszonyok és a már említett egyes disznó több napi váltója, inkább arra sarkallt, hogy az ellentétes oldalon a lugasost válasszam. Kényelmesen elhelyezkedtem a kisszéken, a lőbotot magammal mellé állítottam és kissé egyhangúan távcsöveztem a kopasz placcot. Pedig valóban frissen meg volt karistolva imitt-amott, de érdekes, hogy az egyes nagyobb talpú egyáltalán nem túrta, csak minden este átszaladt a vetésen. Lassan a horizont mögött alábukó élénken vöröslő májusi Nap fényét a már csaknem fél erejében lévő Hold vette át és ezüstözte be a tájat.
Talán mintha mozdulatlanra is konzerválta volna a környéket. Egy mezei nyúl kivételével, aki majdnem kéznyújtásnyira szaglászott körbe a lugas alatt... Szeretem az ilyet, megfelelő indikátora a jó pozíciónak, hogy valamelyest sikerült egyé válnom a környezettel. Volt is időm gondolkodni, a munkától a csillagképekig mindenen, jól kiszellőztettem a fejem. Méla magányomat a távolból a falu harangja pezsdítette meg, pontosan tízet számoltam. Távcsöveztem gyakran, de közben arra is rájöttem, hogy ez most csak amolyan pótcselekvés, mert ebben a fényben, ha bárhol disznó lépne a vetésre, azt valószínű szabad szemmel is meglátnám. De más híján, csak felvettem a 9x63as Deltát és végighúztam újra a vetés jobb oldalánál húzódó gazos csíkon és „lőn feketeség”! Körülbelül 80 méterre egy jól kirajzolódó sötét gombóc sétál komótosan a kukorica felé. Nah megjöttek – suttogtam magamban. De csak egyet látok, nem jön utána több. A vetés szélén, még a nagyobb fűcsomók között, megállt a disznó és csak nem akart kilépni az elmunkált földre. Mutasd csak magad, hadd lássam ki vagy – mormoltam magamban. Nagyjából tudva a távolságot, már ahogy megláttam akkor éreztem, hogy nem nagy disznó - malac sehol, egyes süldő - konstatáltam. Közben, ahogy nézegetem, egyszer csak fogja magát a serte és nagy iramban kiszalad a vetésre, de szó szerint sovány malac vágtában. A keresőt elengedve, felkapom az ölemből a Ruger-t és próbálom követni ahogy fut, de már balra kifordulva és már alig van pár 10méterre a bal oldali szőlő szélétől. Megtaláltam a céltávcsőben és ösztönből jön a hangos „báóó”. Szó szerint láttam, ahogy a disznó porolva behúzta a kéziféket és megállt. Mind a két könyökömet a térdemre szorítottam, természetesen itt a lőbottal már nem vesződtem, ahogy megállapodott a süldő lapockáján a szálkereszt eldördült a 308Win. Jó becsapódás és a disznó vágtában irány az orgonasor felé. Gyorsan felugrottam, hátha kéne az ismétlés, de mire megint megtaláltam a céltávcsőben már láttam, hogy imbolyogva bukfencezett fel a placcon. Huhh – ez pörgős néhány másodperc volt – sóhajtottam fel. Láttam megvan, már nem mozdult. Felhívtam a Fatert, hogy mi a helyzet, mondtam hogy kicsit várok és odamegyek hozzá, ha úgy gondolja jöjjön. Ahogy telefonálgattam-álldogáltam már pár perce a lugas előtt, egyszer csak mintha fújást és súrlódást hallottam volna, abból az irányból ahonnan a süldő is jött. Gyorsan telefon el, kereső fel: Ott állt egy egyes jóval morcosabb állású disznó a gazos közepén. Szerintem maximum öt perc telhetett el a lövés óta. Ugyanúgy jött, mint az előző, a szélén megtorpant és szaglászott. Jajj – ahogy néztem – ez az egyes nagyobb talpú lesz. Láttam a csőrös fejét, a csapott farát, tuti kan. Ő nem időzött annyit a szélében, mint a másik, öles léptekkel irány a vetés. Az orrát ez sem tette le, tizenöt méter galopp és figyelés. Kint álltam már az úton, a lőbot jó pár méterrel mögöttem, nem akartam, hogy kiszúrjon ha hátralépek érte. Már majdnem csak 50 méterre lehetett előttem, amikor lassan fél térdre ereszkedtem, megszorítottam a vállamban a puskát és a következő 10 méter kocogása után, a kan elejére tartva a szálkeresztet, elengedtem a 11,7 grammos SPCE magot. Hatalmasat csattant a lövedék és a disznó azonnal letette magát… Hármat-négyet rúgott és ugyanolyan ezüstös mozdulatlanság lett úrrá a vetésen, mint egy negyed órával előtte volt, csak már két sertevad feküdt rajta…
Szűk 50kg, kocasüldő. Teljesen egyedül volt, nem elett és benne sem volt malac. Lapockalövés.
Szűk 80 kg, 3. éves kan. Egy milliméter zsír nem volt rajta. Nyaklövés.
A kan a jobb első lábán különös ékszert viselt.
Épségben le tudtam szedni.
15-15 cm. Remete kan ugyan ebből sem lesz már, de számomra különleges trófea
Vadászüdvözlettel:
FeCZo
