Sziasztok!Kissé talán leült a topik, de remélem a suttyó vadőrön és a lehúzós hajtásokon kívül sok örömtelibb dolog is történik hazánkban a vaddisznó vadászat frontján. Íme egy kis „ködös” történet az előző szezon végéből.
A kígyónyelvű - 2017. 02. 17.Extra melankolikus, sárban térdig gázolós időt hozott az idei február közepe, több reményteljes vadászestét hiúsított meg a hirtelen leszálló köd. Szinte mindegyik alkalommal hallottam a disznókat magam körül, de ha nem a 10m-es látótávolság akadályozta volna meg a lövés lehetőségét, akkor is valószínű háromszor meggondoltam volna, hogy mire emelek puskát. Nagy bűvészmutatvány lett volna egy méretesebb vadat kihozni a felázott vetéssekkel övezett galagonyás szélekről, ezért jóformán inkább csak ragadozó hívással próbálkoztam. Nem jártam sikerrel, pedig a sakálok rendszeresen koncerteztek, de a sűrű párás levegő mindig hazazavart.
A harmadik ilyen szürke alkonyat után már úgy voltam vele, hogy nem szívatom magam, ki sem megyek. De közben egész délelőtt azt sasoltam az iroda ablakából, hogy kiderül az ég.. Eljött a délután és mintha javult volna az idő, péntek is van, menjünk csak ki, éreztem valamit a levegőben.
Olyan körzetet is választottunk Édesapámmal, ami valamelyest könnyebben is megközelíthető és esetleges siker esetén, nem okoz fél órás fejvakarást a "naéshogyanhozzukki"…
Már írtam az ebben a völgyben esett vadászélményekről, a március 1-től fennmaradó területünk egyik központi körzete lehet, az erdőösszetétel is változott, a szálas nyarast akác váltotta fel, pár év és jó vadtartóvá válhat. A galagonyás oldal egyelőre megmaradt, nekünk igazából sok helyen ez jelenti az erdőt.
Fent ültem a lesen és csak arra koncentráltam, hogy nem, ma nem fog leszállni a köd. Viszonylag tényleg tisztább, hidegebb volt a levegő, bizakodtam. Róka vagy sakál nem igen akart mozdulni, szürkült is erősen és foltokban hömpölyögni kezdett a völgyben a pára. Lassan besötétedett és már a lest körülölelő fákon lévő zúzmara virágokban sem gyönyörködhettem. Ahogy a fények el, úgy a kedvem is hamar elillant, erős jó indulattal 50-60méterre láttam el a keresővel. Hét óra tájékán megelégeltem és pár keresetlen szó elmormolása után felhívtam az Öreget, akivel egyezett a véleményünk, hogy húzzunk haza. Letettem a telefont és már felállva reflexből még egyszer körbetávcsöveztem. „Ohh bakker”- hagyta el hirtelen a számat. A látótávolság határán, a világos gazos úton egy nagy fekete folt sejlett ki és mintha lassan oldalazna is galagonyás oldal felé. Mondanom sem kell hamar visszaültem és már úgy bizonyosodtam meg benne, hogy egy magas, hosszúlábú egyes disznó közelít felém, a világos háttért adó fűben. Nem volt sok időm, csendben kézbe vettem a CZ-t és a céltávcsövön keresztül próbáltam keresni a megfelelő pozíciót, kapcsolnám a piros pontot. Még a jómúltkor bekapcsolva felejtettem…nah így arra hiába is vártam. A lessel szemben van egy szóró, valószínű arra tartott a sertevad, - de ha azt megvárom, a sötét háttér miatt nem fogom rendesen látni - agyaltam magamban. Lámpára a ködben nem is gondoltam, már csak azért sem mert a zsebemben volt. A disznó már a galagonya szélében lépkedett, de úgy, hogy még a teljes sziluettjét láttam. Megállt egy pillanatra és fújt egy hatalmasat. Valószínűleg ez volt neki az utolsó. Olyan éles becsapódást hallottam az elsütő billentyű elhúzása után, hogy egy pillanatra megijedtem, hogy csöves csontot vagy állkapcsot lőttem… A disznó nagy töréssel beugrott a galagonyába és 10-15méterrel beljebb hallottam, hogy felbukik és mintha egy helyről jönnének a súrlódások. Kellett egy jó negyed óra, míg az adrenalinom visszaállt... Nem volt jogos az aggodalmam, jó helyen, alacsanyabb lapockán érte a lövés. Tizenöt méterre rá is leltem a kanra.
Hogy miért is volt Kígyónyelvű? Először az tűnt fel, hogy a magas hosszú test ellenére elég könnyen kihúztuk a galagonyából. Zsigerelésnél láttam, hogy egy milliméternyi zsírréteg sem volt rajta, szó szerint kopogott az oldala. Sajnos az egyik nagyagyar tőben letörött, ami a közelmúltban történhetett, a kisagyarokon is látszik, hogy szinte ugyanúgy koptatott. Fura volt a nyelve is, de akkor csak azt hittem belevágtam. Az agyarak kifőzésekor vettük észre, hogy a felső szájpadlásnál egy több centis mély sérülés volt. Utána megnézve a nyelvet, összeállt a kép: a nyelvet nem én vágtam el, hanem már gyógyult állapotban ketté volt hasítva. Összegezve az történhetett, hogy búgáskor a harc közben beakaszthatta a bicskáját a mostani kanom felső szájpadlásába egy másik, aki erősebb volt. A törött nagyagyar akkor pattanhatott el, aminek csonkja végig meg is van repedve. Kicsit nagyobbnak éreztem a hosszt első blikkre, 16,2 cm lett, de természetesen a vadászélményen mit sem csorbít, így is tökéletes.
Vadászüdvözlettel:
FeCZo 
Gratulálok Feczo!
Jó volt olvasni a történetet!
