Csütörtök este újból vadászat, az elmúlt nyolc napból már hatodik alkalommal (nagyüzem van most, elég rendesen járják a disznók a vetéseket, és próbáljuk minimálisra csökkenteni a vadkárt),most Vaki barátommal indulok neki. Ő egy zabvetésre ül, itt három napja ketten ültünk az ülőkén és úgy éjfél körül be is jött egy nagyobb disznó, de mire lőhetem volna, a kavargó szél miatt kiszúrt minket és lelépett. Én a 87-es számú lesre ülök. Ez a les az én tritikálé vetésem mellett található(11 ha tábla), mostanában itt ültem, az elmúlt három alkalommal láttam is disznót, de vagy szél alá kerültek mire lőtávolságba értek, vagy egyszerűen beléptek a kalászosba, és mivel a tritikálé majdnem mellkasig ér már nem lehetett lövésről szó. A les háttal a vetésnek helyezkedik el, úgy a tábla közepe táján, előttem egy gyalogakáccal erősen benőtt legelő, melyet két bokorsor oszt három részre, a lessel szemben és a tritikálé szélén 20 méter szélességben lekaszáltam a legelőt, hogy a be, és kiváltó vadat könnyebben észre lehessen venni. Mire felülök a lesre, kilenc óra van, a puskát a szokásos helyére a bal sarokba támasztom, a kabátom a hátam mögé teszem és bevackolom magam a les sarkába. A szelem a lehető legjobb, déli szél van, így a jobb kezem felől fúj a tábla bejárata felé. Körbetávcsövezek, a szemben lévő legelő már teljesen lekaszálva, a jobb sarkában ki is szúrom a dámokat. 5-6 darab legelészik a bokorsor előtt, majd komótosan legelészve elindulnak a legelő közepe felé. Jobbra fordulok az egyik elválasztó bokorsor irányába, itt is egy nagyobb tábla legelő található, melyet különböző korú tölgyesek szegélyeznek. Itt szoktam látni a gímeket, a múltkori alkalommal is vagy 50 darabot láttam, de most üres a legelő. Lassan telik az idő, kisebb szünetekkel megszakítva állandóan távcsövezek, amit a tiszta égbolt és a már jó erős félhold is segít. Muszáj állandóan távcsövezni, mert hiába nagy a növényzet, a disznók úgy tudnak benne hang nélkül közlekedni, mint a szellemek. Egy kis idő után két fiatal bakocskát veszek észre, kergetőznek egymással, és az útjukba kerülő bokrokat püfölik kicsi agancsukkal, az egyik még most tisztíthat, mert fejét állandóan a földhöz dörzsölgeti, és a lábával próbálja vakargatni. Közben be-be váltanak a kalászosban és ott folytatják a kergetőzést, eközben a korábban keresett helyen felbukkannak a gímek, most 13 darabot számolok, tehenek, ünők, borjak, három darab bevált a tritikáléba, a többi kint legelget. Így telik az idő, amikor fél tizenegykor zajra leszek figyelmes a kalászosból, a két bakra gondolok, de nem látom a hang forrását, csak egy kicsi fekete foltok veszek észre, úgy 70-80 méterre a lestől, 30 méterre a tábla szélétől, de pár másodperc múlva eltűnik. Keresgélek, mikor szinte biztos leszek, hogy disznóval van dolgom, mert csámcsogást hallok, és egyszerre meglátom egy pillanatra a tritikáléból kikukucskáló disznó fejét. Gondolkodom, hogy mit csináljak, veszem a puskát csendesen felpattintom a távcsőkupakokat, és miközben egyre szaporábban veszem a levegőt, a puskát a lesdeszkára támasztva keresem a disznót, de nem látom a céltávcsőben, így felveszem a keresőt abban próbálom megtalálni. Érdekes módon azzal azonnal megtalálom, ezt a csereberét még háromszor eljátszom, de csak a keresőben látok a disznóból egy kicsi foltot vagy csíkot, végig is fut az agyamon, hogy nem kicsi lehet, mert a tritikálé az idén becsületesen megnőtt. Így telik el vagy húsz perc, közben arra gondolok, hogy lehet meg kéne lámpázni, de ezt a gondolatot elvetem, mert valószínűleg elugrana, és nem tudnék lőni. Ezen gondolatok közben a disznó siet a segítségemre, mert a fekete kilátszó csík egyszer csak elindul a tábla szélének az irányába, hú nemcsak kivált belőle? De bizony kivált, belép a két táblát elválasztó kicsi árokba és már kint is van a feje, majd az egész teste” húúúú bakker ez mekkora”, de nincs idő a mélázásra, mert elindul a gyalogakácos rész felé. A keresőt leengedem és szabad kézben tartva a puskát keresem a céltávcsőben a disznót. Ahogy húzom balra megjelenik a sziluettje, a 40-50 méterre lévő disznó szinte teljesen kitölti a távcsövet, a mögötte lévő 120-as bálát majdnem eléri a magassága. Tenném a világító pontot a lapockára, de a az előbb a keresgélés közben annyira letekertem, hogy szinte ki van kapcsolva, de nincs idő a tekergetésre mert nemsokára belép a takarásba, így az éppen derengő piros ponttal teszem a célkeresztet a lapockára és engedem útjára a lövedéket. A lövés után csak lassan kapcsolok, nyomom fel a lámpát és újratöltök, látom, hogy a disznó rugdosva fekszik a rálövés helyén és biztos ami biztos alapon ráismétlek. A vad szépen elcsendesedik. Leteszem a puskát, mert a kezem- lábam remeg, kifújom magam, várok egy kicsit és a fejlámpával és a puskával a lesről leszállva elindulok a már kimúlt vad felé. Mikor meglátom, tényleg egy óriási kan, úgy 150-160 kilóra saccolom. Közelebb lépve megköszönöm Diánának ezt az ajándékot. Az első lövés is elég lett volna, a lapocka közepén egy kicsit előre csúszva találtam el. A jobb oldali nagyagyar törött, a bal oldaliból 5-6 cm áll ki. Közben hív a barátom, elmesélem neki a történteket, és megbeszéljük, hogy jön értem. Hm, ez érdekes lesz, mivel a tesóm elvitte a terepjárót, így mint már oly sokszor Vaki barátom terepjárókat megszégyenítő öreg swiftjével jöttünk ki. 15 perc múlva ott is a barátom, a tritikáléból elkészül az utolsó falat,sebtöret, krotália a helyére, birtokba veszem a vadat és kapom a szívélyes hatalmas gratulációt. Elkészülnek a fényképek, majd kizsigereljük.(3-4 centi vastag szalonna van rajta). Az első lövés nem ütötte át, így a lövedék maradványtestét megtaláljuk a másik oldalon a lapocka mögött elakadva. Na de hogyan fogjuk ezt betenni a suzuki hátuljába? Három-négy próbálkozásra sem jutunk semmire, majd a derékszíjammal átkötjük az első lába alatt, és egy ásó segítségével a nyolcadik próbálkozásra csak sikerül betenni. Nevetünk, ha ezt valaki látta volna szakadna a röhögéstől, szépen összekenjük magunkat, mindenük véres, de ezzel egyáltalán nem foglalkozunk. Miközben hazafelé haladunk megbeszéljük a dolgokat, és arra a megállapításra jutunk, hogy valószínűleg, ez lehetett az a nagy kan, amivel már többször összefutottunk a z elmúlt időszakban, de eddig mindig ügyesebb volt nálunk, de most elvétette a lépést és nekem kedvezett a szerencse. Mondja is a barátom, ugye hogy ő megmondta, hogy ma mindenképpen menjünk ki, mert úgy érzi, hogy ma este szerencsével járunk. A kan leadásra került, 120,5 kg volt a zsigerelt súlya. Fantasztikus élményben volt részem ezen az estén, remélem, lesznek még hasonlóak nekem és másoknak is.
Vadászüdvözlettel: Kiss Róbert
