Tartoztam ezzel a kis történettel. Csak egy süldő, de nekem örök emlék.
Ez a süldő, egy olyan kis szórós disznó volt. Annak ellenére, hogy jobb szeretek vadászni váltón, lesen, vadkárban, csak van egy szóróm is. Amolyan kis öreguras, kényelmes, zárt lessel. Jó helyen is van, az egyik nagy fiatalosunk mellett, ahol körbe, több különböző magasságú sűrű is található.
Úgy alakult, hogy bár szépen járták a disznók, tavaly márciusa óta nem lőttem rajt semmit. Mindig volt ígéretesebb és izgalmasabb lehetőség a kukoricákon vagy az odavezető váltók mellett.
No de este,…. jó időben elindultam. Kocsit nem messze leállítottam és gyalog sétáltam a leshez. Előtte való nap is ott voltam etetni, látszik, hogy éjjel szépen fel is vették a disznók az összes kukoricát. Kiszórtam a következő adagot és nagy várakozással ültem fel a lesemre.
Előtte még felállítottam a felborogatott „arányosítási eszközeimet” is. Ez két darab, olyan 35 cm magas farönk, melyek élükre állítva ott állnak a szóró két oldalán. Mivel este-éjjel elég nehezen becsülöm meg a disznó nagyságát, a tuskók abban segítenek, hogy a megjelenő csuhásokat velük összehasonlítva, ez könnyebben menjen.
A tuskóknál alacsonyabbakkal nagy gond nem lehet, ami fölötte van, azt jól meg kell nézni.
Már kezd szürkülni, semmi sem mutatkozik, az alkonyat hangjai sem árulkodnak semmi szokatlanról. Hirtelen mégis esemény.! A tacskó a pad alatt, a szőnyegen elalszik és álmában nyüszögni kezd. Oldalba lököm, mire felháborodottan néz rám, hogy mi van?
Még egy ilyen vadászkutyát….. Miután az Olcsimmal megbeszélem, hogy semmire sem való, kinézek a tágas ablakon. Mintha lenne egy szürke folt a fák között?!
Előttem a szórón, kicsit félénken, de mégis határozottan egy őz áll. Baknak nézem szabad szemmel, a távcső be is igazolja. Közepes hatos, már letisztított, színtelen aganccsal.
Neki is áll a kukoricának, ropogtatja szépen. Nézem az agancsát, lőhető lenne, ha nagyon akarnám, persze majd az idényben, de valahogy nem mozgat meg semmit „ott” belül.
Persze, ha egy abnormális, vagy félagancsú különlegesség lenne, máris dobogna a szívem...
Ilyen és hasonló bakokat láttam eleget a hétvégén, az osztrák szomszédok éves trófeakiállításán.
Ők minden évben egy ünnepélyes összejövetel és tartalmas eszem-iszom keretén belül tartanak egy trófea bemutatót, ahova egy „Hegering” (cca. Nyolc falu vadásznépe) elhozza a trófeáit és amelyeket ezután együtt csemegéz 12 falu népe. Az idén közvetlenül a határon túl, a szomszéd faluban került sor erre a rendezvényre, ahol szívesen láttak a sógorok bennünket is. Meg is néztük, mire is jutottak az erdeink mellett, de sok ismerős trófeát nem találtunk.
Jó bakokat láthattunk, viszont disznót egyet sem, mivel a disznótrófeákat nem állítják ki. Fene tudja miért? Számadatokat viszont mutattak.
A velünk szomszédos község területén, uszkve 800 hektáron, egy év alatt esett 168 disznó. Ez kicsit elgondolkoztató, különösen annak tükrében, hogy mi, az 1200 hektáron a többször módosított terv alapján 74-et lőttünk. Ha disznó nem is volt, de láthattunk néhány bikát. Közülük egyetlen egy, esett közvetlenül a mi határunk mellett, az is kapott egy jókora piros pontot. Ez az osztrák terminológia szerint helytelen és rossz lelövés jelent. Jár is érte párszáz euró bírság és még sokkal több alkoholjellegű lerovandó a társaságon belül.
Bár én is ittam a büntetősörből, de úgy gondolom, egy harmadik agancs, mely egyik oldalon dárdás, a másik oldalon pedig villás, az egész abroncsos a végtelenségig, nem lehet rossz kilövés sehol sem, pláne nem itt nálunk az Alpokalján, ahol egy ilyen konstrukció nincsen 2 kiló. Mint utóbb kiderült a piros pont nem is a bikának, hanem annak a szókimondó és kissé túltempramentált elejtőjének szólt. Nesze neked, mintha ismerős lenne ez az eljárás.
Nos, mielőtt tovább szőhettem volna gondolataimat a szomszédokkal kapcsolatosan, az immár majdnem teljes sötétségbe borult szálasból ismerős hangok érkeztek.
Mintha öt seprű egyszerre söpörné az avart, közben roppannak a kisebb ágak….majd még erősebb zörgés, nemis…. suhogás..... Hirtelen, mintha elvágták volna…..teljes csend. Hallgatózás az ablakon, semmi sem történik…..majd egy kis roppanás- figyelmetlenül ért földet egy feltartott láb. Mintha ez lenne a jelszó… és indulnak. Erőteljes zörgés és vonulás hangjai.
Kapom a keresőt, lesem az irányt. Balról jönnek a szálasban. Máris látom az elsőt, majd még egyet, és még egyet, egészen a 17.-ig. Rámennek a szóróra és egy hatalmas fekete gombolyagban eszik a kukoricát. Az kiderült egyből, hogy süldő mind egy szálig, keresővel látok is egyet-egyet külön. Próbálom célozni őket, de nem igazán működik. Egy nagy fekete folt, amiből néha egyet-egyet kiugrasztanak, de az még gyorsabban siet is vissza a közepébe.
A fénnyel nem is lenne bajom, mert bár hold az nincs, de borult az idő és ilyenkor a felhők vernek vissza annyi fényt a város és a falu fényeiből, ami mellett kényelmesen tudnék lőni.
Ha lenne mire. Néha szabadon áll egy süldő, de mögötte van két másik. Ha külön is megy az egyik mozog folyamatosan.
Közben megeszik a kukoricát is és kezdenek eloldalogni. Kezdek beletörődni abba, hogy a bőség zavara miatt ebből ma nem lesz zsákmány, amikor a majdhogynem tiszta placcra kiállt egy süldő és keresztbe is fordult. Leteszem a keresőt és ráfogom a puskát, kicsit magasra teszem a szálkeresztet és elhúzom a ravaszt. Mire a villanástól újra látok a süldő már az oldalán fekszik és nem mozdul.
A lövésre nagy kavalkád, a konda nem igazán tudja honnan jön a veszély, egy süldő közvetlenül a les alatt áll és keresi a szelet. Ráfogom a puskát, az 5,6-os elvégezné a dolgát, de egy, mára elég.
Menjen a többi…..
