Gratulálok, szép trófea! De már holnap van, hol a meglepi?
Elnezest!!! Kestem!
Ígéretemhez híven küldöm annak a derék baknak a történetét, amit Szik segítségével hoztam terítékre. Utólag is köszönöm neki az érdekes vadaszatot!
Bevezetőnek el kell, hogy mondjam, hogy valószínűleg hibáztam, amikor még márciusban azt kértem Sziktől, hogy a vadászat időpontja május 3-4-5-6-án legyen. A múlt évben április 15-én kezdtem az őzbak vadászatot és pár nap alatt már több bak is terítékre került. Sajnos volt közte olyan nagyon jó formájú bak is, amelyiknek a színe még messze nem volt tökéletes április közepén. Ezért azt gondoltam, hogy talán mégis igazuk lehetett a régi vadászoknak, amikor csak május 1-től vadásztak őzbakra. Na, erre majdnem ráfaragtam! Idén a meleg és az eső miatt a növényzet két hét alatt úgy megnőtt, hogy nagyon nehéz volt vadászni.
Már harmadik napja jártunk Szikkel a bak után. Minden nap láttuk legalább egyszer a kiszemelt bakot, de lövéshez nem jutottam. Első nap egy teljesen lehetetlen helyen jelent meg a bak, egy másfél kilométer hosszú és közel 800 méter széles napraforgó vetés közepén! Hogy mit keresett az alig 1-2 centis napraforgó közepén a két sutával azt nem tudom. Amikor az erdősáv szélén állva megláttam a 400-500 méterre lévő bakot, akkor ő is észrevett és megállt, hosszan nézett egyenesen felém. Talán valamit előre megérzett…
A harmadik nap az első fénysugarak egy erdősáv szélén találtak. Na jó, a napsütés enyhe költői túlzás volt részemről, mert erősen felhős volt az ég és esőre állt. Az esőre nem is kellett sokáig várni. Eleinte csak szemerkélés volt, de utána átment lassú áztató esőbe. A második órában már teljesen eláztam, de a madarak nagyon élvezték a helyzetet. A terepszínű ruhámban nem zavartam őket. Ebben az időben készült a következő videó (23 Mb), amit innen lehet letölteni (kérek mindenkit, hogy kapcsolja be a hangfalat is):
http://label.home.cern.ch/label/vadaszforum/kun-3.mpgTalán a videó átad valamit abból a hangulatból, ahogy ott leskelődtem az esőben, bőrig ázva, gyönyörködve a madarak szerelmi kórusában.
Két és fél óra várakozás után az eső elállt, de teljesen elmosta reményeimet is. Gondoltam veszíteni valóm már nincs, így előjöttem az erdősávból és átnéztem az erdősáv másik oldalára, ahol derékig érő búza volt. Legnagyobb meglepetésemre az eső elálltával két őzet vettem észre messze a búzában. Egy pillantás a vizes kereső távcsőbe és már tudtam, hogy az én bakom áll ott vagy 300 méterre. Az őzek nyaka látszott csak ki a vizes búzából, így lövésről szó sem lehetett. Gyorsan lepakoltam mindent a vizes fűbe, csak a puskát és a lőbotot vittem magammal és elindultam az erdősáv és a búza között. Közben az őzek is elindultak az erdősávval párhuzamosan. A suta ment elől és elég gyanakvóan nézte az erdősáv szélén mozgó terepruhás foltot. Amikor a suta feje fent volt, akkor én megálltam, nem mozdultam. Amikor a suta és a bak feje lent volt, akkor megpróbáltam gyorsan de hangtalanul előbbre jutni. Vagy 400 métert mentünk így és lassan, de biztosan egyre közelebb loptam magam az őzekhez. A vetés nem volt teljesen egy síkban. Az egyik helyen volt egy másfél-két méteres kis dombhát. Ezen a részen a vetés is alacsonyabb volt. Az elől haladó suta elég jól látszott itt a vetésben. Na ez az én helyem, gondoltam és még pár métert előre siettem és felállítottam a három lábú lőbotot. Hamarosan a bak is odaért az alacsonyabb búzába és 140 méterről blattra célozva rálőttem. Sajnos az alacsonyabb búza ellenére sem volt más választásom, mint hogy megpróbáljak átlőni a vizes búzán. A bak a lövés után helyben felugrott, a hátát begörbítette és legnagyobb meglepetésemre jó erőben elrohant a dombocska mögé. A 300-as magnummal ritkán szokott ilyen előfordulni, ha blatton találom a vadat. Nagyot dobbant a szívem, és a fél világ megfordult velem. Mi történt? Elhibáztam volna?
Fogtam a puskát és a lőbotot, és a derékig érő vizes búzában rohantam a dombocska tetejére. Most már mindenem vizes volt. Már csak arra vigyáztam, hogy a puska és a távcső száraz maradjon. Amikor felértem a dombhátra akkor a túloldalon csak az üres búzatábla fogadott. Se suta, se bak, csak a végtelen derékig érő vizes búza… Rossz érzések kezdték markolászni a szívemet!
Aztán hírtelen megláttam a búza szélén, jó messze, oldalt ácsorgó sutát. Állt és nézett visszafelé, mintha várna valakire! Az első jó jel! A suta valószínűleg a bakra vár.
Hirtelen a szemem sarkában megvillant egy fej a búzában. Az őzbak próbált felállni, de azonnal le is feküdt megint. Lassan elkezdtem közelíteni a bak felé. Először a búzában csak a letaposott részt láttam meg, majd óvatosan előre araszolva megláttam a bak agancsát majd a fejét is. Már nagyon beteg volt. Már nagyon nehezen vette a levegőt, de a feje még fent volt. Megsajnáltam.
Erős, okos bak volt, méltó ellenfél! Nem akartam, hogy tovább szenvedjen, ezért vagy 10 méterről nyakon lőttem, megadtam neki a kegyelemlövést. Bevégeztetett!
Talán ezt érezte meg előre a bak, amikor három napja hosszan a szemembe nézett. Valószínűleg életem végéig el fog kísérni az a fél perc, amikor a vastag nyakú bak farkasszemet nézett velem.
A kepek annak a buza tablanak a szelen keszultek, ahol a bak teritekre kerult. Latszik, hogy a buza is es a fu is milyen magas volt mar. Ezen az erdosavon mentem vegig az ozek utan. A tavolban az az erdosav latszik, ahol a cserkelest elkezdtem.
