Ez meg a vadkárbak. Gyümülcsösbe járt be és a gazda vért kívánt. Szép nyárvégi rét a ravatala.
Ez max. 3 éves, valamicskével még jobb lett volna, de nem sokkal. Gyenge adottságú bakocska. A másikat én is 5 év körülire sacolom. Szinte hihetetlen, hogy néha milyen komoly sérüléseket vészel át a vad. Egy ember ilyenekbe simán belehalna. Már én is találkoztam pár hasonlóval pályafutásom alatt. Pl. a tavalyi üzekedéskor lövetett bak amit a másik fórumra feltettem.
Janikám! Várjuk ennek is a történetét. Gratulálok hozzá!
Köszönöm! 3 évesre saccoltam én is.
Íme a története:
A vadkárbak története még áprilisra nyúlik vissza. Akkor jött egy bejelentés egy kiskerttulajdonostól, hogy a szarvasok szétverték a gyümölcsfáit. Látatlanul is tudtuk, hogy nem szarvas, hanem minden bizonnyal őzbak a tettes. A hobbikertészünk nem kér kártérítést, de kérte csináljunk valamit. Kertje az erdő szélén, be sincs kerítve, nem is sok mindent kérhetett volna. Szerencsétlennek egyébként a disznók is felszántják a gyepet rendszeresen. El is aludt az ügy.
Mígnem egy augusztusi napon meg nem jelent megint. Kicsit feldúltabban, mint tavasszal. Panaszkodik a tag erősen, miszerint nem elég, hogy összevernek és lerágnak mindent a szarvasok (sicc..)most, már világos nappal kergeti a kertjében a szarvas az őzet. Összetipornak mindent, de lehet, hogy a szarvas már le is ölte az őzet, mert az sírt erősen.
Alig tudom elharapni a röhögést, amikor mondom neki, hogy őzek lesznek azok és nem ölik egymást. Nem tudom meggyőzni, csak hajtogatja, hogy ne mondjam már neki, ő ismeri a szarvast…..
Pár nap múlva hajnalban arra felé néztem. Előtte próbáltam a hazaváltó disznók útját elállni, de nem találkoztam velük. Minden bizonnyal máshol csúsztak vissza az erdőbe, vagy egyszerűen kint maradtak a 100 ha kukoricában.
Amikor az említett gyümölcsös felé eltávcsöveztem nem láttam semmit, de ahogy közelebb értem sikerült meglátni a magas fűben két fület. A fülekhez egy suta tartozott, ez néhány perc után kiderült. A kert melletti parlagon álló gazosban fekszik. Keresem a bakot mellette, de nem látszik más. Várok egy negyed órát, hátha történik valami. Egy olyan jó tíz perc után az erdő szélétől olyan jó 300 méterre, elválik két vörös folt. Szaporán közelednek és két őz formáját veszik fel. Egyből a hátsót távcsövezem, látszik, hogy bak. Gyenge hatos, rövid ágak, egy igazi erdei bokorbúvó. Sejtem, hogy ő a gyümölcsfarongáló, láttam errefelé már néhányszor. A távcsövet a puskára cserélem és megpróbálom megcélozni. Nem nagyon megy, mivel csak a nyaka áll ki a magas gazból. Viszont lassan vonul egy alacsonyabb részhez, ahol a nyárelején kaszált fű még csak arasznyi magasra nőt. A suta, amellyel érkezett lefekszik a másik sutától 3 méterre. Bakom lassan araszol előre, eléri a rétet, itt már meg tudom célozni. A mogyoró célzóbotomhoz teljes nyugalommal szorítom hozzá a karabélyt és megcélzom a bakot a lapocka mögött.
A lövés iszonyatosan nagyot dörren, ezen az erdőtől övezett, harmattól áztatott, hajnali réten. A bak összerándul és természetellenes tartásban fut még 20 métert, majd hirtelen elnyeli a virágos rét zöldje. Egyik hátsó lába picit felágaskodik, mintha megmutatná merre pihent el örökre, majd lassan eltűnik az is. Valahogy nagyon megérintett ez az utolsó kis mozdulat…….
Mire visszaértem a kocsival már a kertészünk is éppen ereszkedett le a biciglijével a kertje mellé. Messziről integet, hogy hallotta a „durranást” és hogy mi van. Mutatom neki a bakot, mire elégedett képpel mondja, hogy „ Hála istennek, hogy megfogta” és „Na ugye, hogy szarvas.”
Valahogy nem volt kedvem újra vitázni, ráhagytam, hogy bizony ez egy jókora szarvas….
