Áprilisban kétszer láttam, de nem akartam meglőni.
Múlt hétvégén négyszer mentem ki rá, de vagy nem jött elő, vagy a sötétben ugrott el tőlem.
Pénteken felültünk a lesre a fiúkkal, de Dávid köhécselt, és a bak lehet hogy ezért, lehet hogy csak mókából nem mutatkozott.
És eljött a szombat, amikor cselt eszeltünk ki. Dávid felült egy távolabbi lesre, ahonnan rálátott a bak kiváltóhelyére, Áron és én pedig elmentünk egy távolabbi leshez, hátha arra tette át székhelyét a "bakunk" ( bár ekkor még csak reméltük
). Kicsi fiam elmajszolgatott egy szendvicset, mikor villog a telefon, Dáci az, izgatottan mondja: Api, kinn áll a bak, megismerem. Fél hét, kicsit korainak tartom, de hiszek a gyereknek, így elindulunk a jó kilóméteres sétára, Ári hozza a lőbotot.Az búzatábla széli erdő mellől kinézve megdobban a szívem, Ő az, a régen keresett bak. A szálkereszt táncol rajta, hiába segít a lőbot, majd egy fél lélegzet, az izmoknak parancsot küld a józan ész az ösztön felett, és útjára indul a 30-06-os mag, hogy elérje csúcspontját az ismert vad elejtése, és a ravatalára dőlt Őzbak halála az utána maradó űrbe lökjön. Furcsa, hogy nekem, a "gyilkosának" fog hiányozni a legjobban az acsai erdőből.
