Üdv!
A tavasz (vagy kora nyár?) beköszöntével megpezsdült az élet a területünkön. Röpke két hét leforgása alatt terítékre került az idei év első vaddisznója, és meglőtték az aranysakál bizonyító példányát is. Persze boldog-boldogtalan azóta is ezeket a területrészeket üli szorgalmasan... Na, ebből nem kértem, így egy kevésbé háborgatott részt választottam ma estére.
Még fenn volt a nap, amikor kisétált a búzára egy igazi, nekem való bak: bő négy évesnek saccoltam, mindkét agancsa villás volt. Hosszú percekig boldogított a látványával. Meg sem mertem mozdulni, hiszen nem volt messzebb tőlem 20 méternél. Aztán egyszercsak, ahogy érkezett, ugyanolyan hangtalanul tűnt el.
Egyre párásabb lett a levegő, a nap lassan eltűnt a fák mögött. Mintha motoszkálást hallottam volna tőlem jobbra.
- Mi volt ez? Ááá, biztos csak a szél szórakozik...
Aztán megpillantottam "őt", aki miatt jöttem: magasra tartott fejjel közeledett a fűben. Annyira közel volt, hogy egy pillanatnyi kétségem sem volt afelől, hogy kiszúr. De nem, Diána ma rám mosolygott. Sikerült a puskám hangtalanul magamhoz húznom, a biztosító tolóka is némán csúszott előre. Rókám szembefordult, én pedig másodpercnyi célzás után útjára engedtem a halálos sörétrajt. A lövés azonnal letaglózta. Aztán csak néztem sokáig...
A vadászláz elmúltával lassan összepakoltam, majd odasétáltam hozzá. 15 lépés, mindössze ennyit kellett megtennem. Közben végig azért fohászkodtam, hogy ne szuka legyen.
Ahogy felfordítottam, kiszakadt belőlem egy mély sóhaj: kis testű, de kan!
Kerestem egy méltóbb helyet a gyümölcsfák előtt, hogy a végtisztességet megadhassam neki.
