Téli délután. Alkonyodik. Léptek csikorognak a fagyos hóban, gyümölcsfák, szőlősorok mellett kell menni. A faluból felzaklatott házőrzők agresszív koncertje adja a hátteret.
Keresztút, mellette tisztított akácsor, rőzserakás mögött megfelelő takarás. Túloldalon mező, vegyesen szántás és tarló, távolabb derékszögben fasor. Tűrhető, ferdén szemből fújó szél.
A félhold magasan jár, de a világosság fogy, sokat várni nem lehet.
Élesen vág végig a kihalt tájon a bajba jutott nyúl keserves nyervogása. Aztán csend.
Lassan pásztáz körbe a tekintet, ám a táj üres. Várakozás.
Pár perccel később, rövidebben, még keservesebben sír fel a nyúl.
A távolban kutyaugatás és közé vegyül egy másik, furcsa hang: kau-kau-kau! Megkezdődött a koslatás!
Több száz méterre valami megy a mezőn. Felfelé, a határgyepű felé tart. Alacsony, és simán mozog. Ismét panaszkodik, keservesen, messzehangzón sír a nyúl.
Ólomlábakon telnek a percek. Aztán jóval közelebbről hallatszik a párra vágyó róka vakogása. Mintegy feleletként, megint felhangzik a nyúlsírás. Jajgat és nyöszörög, szörnyű nagy bajban van.
A fény egyre fogy. Már nincs sok idő hátra.
A tarlón mozdul valami. Hogy került ez ide láthatatlanul? Szöszmötöl, keresgél.
A rőzserakás mögött halkan, aprót cincog egy egér. Mégis messze hallatszik, a sötét folt határozott irányt vesz és óvatosan közeledik.
Feszülő izmok, akadozó lélegzet, centiméterenként vállba forduló fegyver. Fém csúszik fémen hang nélkül, a biztosító kioldva.
A ruhasuhogást meghallja a sötét folt. Megáll. Élesen, határozottan hangzik fel ismét a cincogás, erre meglódul, szaporán kocog, tökéletesen tartja az irányt.
Aztán ismét megtorpan, felvetett fejjel figyel. Teste egybeolvad a ráforduló csőtorkolattal…
Egy ujjgörbítés. Arasznyi, sárga láng villan, mély, tompa dörrenés gurgulázik végig a téli tájon. Alapos visszarúgás, hang nélkül összeroskadó fekete folt, felszakadó, eddig bent tartott lélegzet, a fülben hangosan dübörgő, zakatoló vérnyomás.
Azonban még nem végleges a zsákmány. Rúg néhányat, majd nagy keservesen talpra áll. Sántítva két lépést tesz oldalra, többre nincs ideje.
Ismét láng és dörrenés.
Megkönnyebbült sóhaj. Még egy sor nyúlsírás, majd lassú, kényelmes séta. Tiszteletadás,
