Sziasztok!
A mai nap rám mosolyogtak az égiek, és én visszamosolyogtam!
Történt ugyanis, hogy elejtettem az első dámbikámat!
Egy kedves vadászbarátom meghívására múlt hét csütörtök óta próbálkoztunk a tagi bikája ügyében az újlengyeli erdőkben. Igazán példamutatóan, Diána istennő azonban csak fokozatosan engedett a hőn vágyott „első” közelébe. Csütörtökön egy idei süldőróka, szombat reggel egy dámtehén a borjával, majd vasárnap reggel egy spíszer, egy tehén és egy igazi barcogó bika került elénk. A gond csak az volt, hogy esélyt sem kaptam a lövésre, pedig egy jó hangú, sötét bika volt, amolyan lapát nélküli vacsi selejt (gímszerűen dárdás). A spíszer kiszúrt minket és vitte az öreget is.
Viszont ma reggel igen jó előjelek voltak. Én a kissé zajos ruhám helyett a bridzsesz nadrágomat vettem fel, Sztahó Csabi barátom pedig otthon felejtette a fényképezőgépét.
Egyszóval minden összeállni látszott. Valami hatodik érzék azt súgta, hogy ma történik valami. Még az egyik guthi erdész ismerősömet is felhívtam tegnap, hogy mit javasol a barcogó bika megközelítése kapcsán (azt mondta hogy jó széllel, mint a siketfajdot „ugorjuk be” a barcogás alatt, figyelve a tarvadra és a fiatal bikákra).
Persze minden másképp alakult…, hisz a vadászatban nem az a szép amit ad, hanem amit ígér!
A várva várt bika nem barcogott (pedig hétfőn este kitartóan tette azt késő estig), mi pedig álltunk mint Bálám szamara. Ekkor kaptunk egy telefont a velünk kijött vadásztárstól, hogy a kukoricatarlón (két alkalommal ültünk ott) kint van egy bika néhány tavaddal. Nosza, nekiindultunk és ahogy kiértünk a tarló sarkához, megláttuk a bikát, amely érdekes, gímszerűen dárdás agancsot rakott fel. Mint egy szobor állt ott, egy gazcsomótól takarva. Nem tudtunk közelebb jutni hozzájuk, így kb. 130-140m-ről kellett felkészülni a lövésre. Vagy 20 percig vártam a megfelelő alkalmat, szegény meghívóm már nehezen bírta. Ecetfák és akácok között voltunk. Végül is átmentünk kutyamagasságban egy akáchoz, ahonnan már esélyesebb volt a helyzet. Csabi a balkezével elhajlított egy vékonyabb ecetfát, hogy lőni tudjak. Ekkor a tehénnek valami nem tetszett, egyfolytában velünk átlósan figyelt éberen. Egyszer csak látom, hogy a bika felcsapott farokkal kicsit megugrott, majd következő mozdulattal bal srégan megállt. Csaba már majdnem könyörgött, hogy most vagy soha, de akkor már éppen elengedtem a lövést. Mivel igen magasan hagyott, gazos kukoricaszárak voltak, így magas váll lapra céloztam. Jó becsapódás, majd eltűnt a bika. Tűzbe rogyott a gerincét is súroló lövéstől. Az első dámbikám.
Innen már csak a különleges trófea fölötti örömködés és a végső tiszteletadás, terítékfotó volt hátra. Azonban ezek is fontos részei a vadászatnak…
Nomeg az az önzetlen hozzáállás, amit a még szinte kezdő vadásztárs tett azzal a telefonon történt jelzéssel! Le a kalappal előtte!
Végül szeretném ezúton is megköszönni Sztahó Csabinak a lehetőséget, nekem már csak élni kellett vele!
Az első képen kalapban Sztahó Csabi, mellette az önzetlen Jani. Az utolsó képen piros körrel jelöltem a leadott lövés helyét.
Minden érintett vadásznak hasonló élményeket kívánok az első dámbikájához!
