Üdv!
Hétfőn meghívást kaptam Koldusszállásra Apósom régi vadászcimborájától ünő vadászatra. Tavaly besegítettem vadkárelhárításon, mivel nem tudott kiülni pár alkalommal így én mentem helyette. Bár ez nekem egyáltalán nem volt teher vagy fáradtság.
Szóval, Imre jött értem 19:30-ra és kivitt a vadászházhoz, beiratkoztunk és elindultunk a les felé. Egy szép nagy a vad számára telepített lucernaföld szélén volt a lesünk. Felmálháztunk, lepakoltunk és gyönyörködve távcsöveztem a mezei nyulakat ahogy a lemenő napban élvezik a terített asztalt. Nemsokára megérkezett az erdő sűrűjéből egy fiatal tavalyi bika, Imre spektívvel figyelte és megállapította, hogy ez bizony egy selejt egyed. Minket viszont más érdekelt, de tapasztalatszerzésre jó volt vizslatni a bikát egy hozzáértővel az oldalamon.
Amikor kipakoltam a táskám tartalmát, előkerült a közel 3kg-os lőzsákom is.
Kérdezte is Imre, hogy az meg mi? Azt mondja túl sok bizodalma nem volt még sosem ezek iránt, de aztán a spektívvel kipróbálta 60x-os nagyításban és elégedetten bólogatott mert nem remegett a látómező!
Megígértem, hogy varratok neki is egyet mert talán akad még annyi granulátumom.
Amíg ezeket kitárgyaltuk megérkezett a várva várt ünő, de sajnos tőlünk vagy 250-300m-re legelészett az erdő szélén. A bika közben szépen elsunnyogott a kerítés mentén.
Kis idő múlva megérkeztek a tehenek a borjaikkal, így (már számomra is) világossá vált, hogy ez tényleg az az ünő amelyiket vártuk.
Szerencsénkre egyre közelebb ódalgott egy lucerna bálához, amit én referencia pontnak tekintettem, mert annál messzebb nem szívesen lőttem volna rá. (Közben Imre faggatott, hogy mekkora távolságra lőttem eddig a legmesszebb, mondtam egy rókát lőttem 2 éve kb: 120m-ről.)
Imre szerint is ha odáig beér nyugodtan megcélozhatom, és csak akkor lőjek ha teljesen biztos vagyok magamban. Már egészen a bála előtt volt az ünő, amikor végre keresztbefordult és nyugodtan eszegetett, ekkor előretoltam a rückstekkert és kibiztosítottam a fegyvert. Miután a lap mögé helyeztem a keresztet és megvártam a nyugodt lélegzetet, lőttem. Szokás szerint egy pillanatra nem láttam semmit az elsütés után, de felnéztem és úgy tűnt jó helyen találtam el, mert rögtön elfeküdt. Közben Imre leverte a fejemről a kalapot és szólt, hogy bár jó lövésnek tűnik azért tegyek be egy újabb töltényt a puskába.
Pár percet vártunk, aztán odasétáltunk az elejtett vadhoz, és valóban jó helyen találtam el az ünőt, kis bemenet kis kimenet, bordát nem is ért a lövés.
Megkaptam a töretet és a gratulációt, majd az avatást. Szarvasvadász lettem.
Köszönöm Imrének és persze Dianának ezt a csodálatos, élményekben gazdag nyári estét.
