Az egyik fórum társunknál vadásztam őzbakra április harmadik hetében. A vetés még elég alacsony volt ahhoz, hogy az erdősávokat kivéve jól beláthattuk a területet. A repcében álló őzet még jól meg lehetett ítélni, a búzában a fekvő őz feje is kilátszott.
Az első nap egy visszarakott őzbakra próbáltunk rácserkelni. A bak a vetés közepén feküdt két sutával. A szelünk nem volt jó, de a síkvidéken nem volt más választásunk, mint az árok melletti nádas szélén felcsúszni a bakig. Egyre közelebb és közelebb kerültünk a bakhoz, amikor az hírtelen szelet kapott és felállt. A bak mereven felénk figyelt, de nem ugrott el. A távolság 180 méter körül volt. Féltem, hogy a bak elugrik, ezért a lőbotra helyeztem a puskát és megpróbáltam meglőni. Sajnos a lövés csak a bak jobb első lábát érte térd fölött, így a két suta és a bak hatalmas kört leírva eltűntek az egyik erdősáv mögött… #@*&$*!#%@$&!!!
Megtaláltuk az erdősávban az átváltás helyét és a vért, majd spektívvel felfedeztük a sebzett bakot a szomszéd táblában feküdve. Megpróbáltuk megközelíteni a bakot, de a bak megugrott és a két sutával megint távolodott tőlünk, majd az egy másik erdősáv mögött végleg eltűnt. Közben egyre sötétebb lett. Még reménykedtünk abban, hogy a bak talán feláll a közeli repcében, de a sebzett bakot nem találtuk.
Nyomott hangulatban telt a vacsora. Dühös voltam magamra, hogy elengedtem azt a lövést. Közelebb kellett volna mennem! Ha a bak megugrik, akkor az így volt megírva, hogy ne aznap legyen vége számára ennek a világnak. Ha pedig sikerül közelebb csúsznom és jó helyen meglőni, akkor meg egy érdekes cserkelés végén hozhattam volna terítékre az öreg bakot. Utólag persze már hiába bántam, de éreztem, hogy ezért a lövésért nagy kár volt…
Másnap természetesen az öreg bak táblája közelében ért a lővilág. Spektívvel megint és megint átnéztem a szomszédos táblákat, több mint 20 őzet figyeltem meg, köztük négy bakot, de a sebzett bakot sehol nem láttam. Hajnalban láttam viszont három kutyát a sertéstelep közelében. Gondoltam talán a telep kutyái szöktek ki a kerítésen.
Már a sokadik eredménytelen “járőr” kört írtam le aznap reggel a spektívvel, és vészesen közeledett a reggeli vadászat vége, amikor furcsa hangokat sodort felém a szél. Kutyák ugattak valahol!!! Persze erre azt lehet mondani, hogy faluhelyen mindig ugatnak a kutyák, mi van ebben különös? De ez nem egy házőrző kutya monoton ugatása, egy verekedés dühős acsarkodása vagy párosodás előtti kaffantások voltak, nem! Ez valami egészen más volt! A KUTYÁK VALAMIT ÁLLÓRA CSAHOLTAK! Ezen a területen ritka a vaddisznó és egy korai gidát már régen lefojtottak volna a kutyák, ez valami más lehet! Egy gyors telefon és a kiderült, hogy a sertés telepnek nincsenek is kutyái…
Közben a többiek is megérkeztek és hárman elindultunk felderíteni a furcsa hangokat. Útközben kétszer is megálltunk hallgatózni, de a csaholás folyamatosan egy helyről, az egyik erdősáv közepéről jött, légvonalban alig 400 méterre attól a helytől, ahol a sebesült bakot utoljára láttuk.
A helyszínen furcsa látvány fogadott minket. A sebzett bakot valószínűleg még az éjszaka megfogták a kutyák, keményen megtépték és addig űzték amíg a bak az utolsó erejével bemenekült a mély vízbe, ahol az árokban végül kimúlt. A mély vízben nem tudtak hozzáférni a bakhoz a kutyák, így folyamatosan ugatva köröztek a csatorna partján. Ez vezetett minket nyomra. Az egyik kutya helyben maradt, de a másik kettő sem úszta meg ép bőrrel.
Nem szép látvány a megtépett bak, de szeretném ide tenni a képeket, hogy a mélyzöldek is lássák, hogy három kis termetű házi kedvenc “édes, aranyos kutyuska” is milyen durva dolgokra képes.
Az igazságnak több oldala van, így ennek a történetnek is több tanulsága lehet.
A vadász oldaláról az, hogy jobb ma elengedni a vadat lövés nélkül, mint egy rossz lövéssel és rossz lelkiismerettel hosszú órákon át keresni.
A bak utolsó erejével olyan helyre menekült, ahol a kutyák nem fértek hozzá. Ezzel utólag is megbosszulta azt, hogy így megmarcangolták a kutyák. Hiszen a kutyák ugatása vezetett minket nyomra.
A kutyák úgy cselekedtek, ahogy Madách írta “rosszra tőr és jót cselekszik”. Ha nincsenek a kóbor kutyák, vagy nem vadásznak, akkor a bakot soha nem találjuk meg. A csatorna mély és hideg vizében a bak elsüllyedt volna és így még szag alapján sem találtuk volna meg. A kutyáknak biztosan megvan a véleménye a hálátlan emberekről… De ez már egy másik történet része lenne.
U.I.: A trófea kis koponyával 324 g volt, de aznap délután esett még egy bak a területen, amelyik kis koponyával 467 g súlyú volt és ezüst érmes.
