Tisztelt Fórumtársak!
Én főleg olvasója vagyok itt a történeteknek, most mégis vállalkoztam aktuális élményeim leírására. Remélem, senkit nem untatok majd.
Kedves vadász Barátom meghívása egy kis 200 gramm alatti kacska selejt bakocskára szólt a Cserhátba. Tegnap délután 16:45-kor gördültem be a faluba, ő már ott várt a megbeszélt helyen, üdvözlés, gyors helyzetértékelés, aztán kaja. Szürkemarha gulyás friss kenyérrel.
Nem túl sokat, hogy az ösztönt ne nyomja el.
Kaja vége, felcuccoltam a szobámba, gumicselló fel, kabát, táska, lőbot át a Mazdába, puska betölt, irány a terület 17:50-kor. Sokat nem kell menni, mert az egész falu körül erdő és gyümölcsös, szóval jó terep. Hamar kinn is voltunk vendéglátónk gyümölcsösében. Szép nagy terület, megsaccolni se tudom, de pár száz hektár lehet… A vadászati forma barkácsolás, majd megfelelő egyed esetén rácserkelés. Nem is kellett sokat várni, mire a kordonos alma sorok között az első őzeket megláttuk. Pár suta, aztán bakok is voltak, de a kicsik még barkában, ill. volt pár ígéretesnek ítélt egyed is, így ezeket nem bántottuk. Aztán megpillantottunk az egyik sorban két bakot, az egyik nagyobb, bőven 300 feletti, a másik kisebb. Meghívóm: „rámegyünk a nagyra, meglövöd!”
De mondom mi kicsiben maradtunk, aszongya: „az mindegy”
Kocsi megáll, kiszállás, de a bakok nem álltak meg, komótosan, de lépdeltek át a sorokon, mire a nagyobbik kiszúrt, és eltűnt a szemünk elől, de mivel őt kerestük, így a kisebb is. Jártuk le föl a sorokat puskával, lőbottal a kézben, de semmi, aztán meglátjuk a nagyot, már jó 200-ra az egyik sor végén, a horizonton állva. Nincs lövés, vendéglátóm bosszús kicsit, én nem. Viszont ekkor kilép a sorban úgy 80-ra a kisebb. Kapom a kérdést, hogy lövöm-e? Én bólintok, biztosítok, stekker előre, szálkereszt lapockán, DURRR. A bak áll.
Lőbotról lőttem, de valahogy sikerült elbaltázni így is, minden esetre a bak nem mozdul, így gyorsan ismétlek, célkereszt ugyanott, DURRR, becsapódás, a bak átveti magát a következő sorba, eltűnik. 19:00, harangoznak, cigire rágyújtok, komótosan odasétálunk. Nincs kétség, éreztem, hogy meglesz. Meg is van a vér, és a kordon másik oldalán a már élettelen test, bőséges, élénk rózsaszín tüdővérben, mintaszerű blatt lövés. Nem szenvedett, megnyugszom. Birtokba vettük, megadtuk a végtisztességet, és megelégedéssel gusztálgattuk a trófeát. Vaskosabb, de rövid, kicsit görbe szárú, szép barna színezetű hatos, a két szár dőlésszöge közt feltűnő különbséggel, 250 gramm körülire becsültük. Töve és a rózsája alapján olyan 4 évesre ítéltük, nagyon tetszik, örömöm határtalan volt, még teríték fotót is elfelejtettünk készíteni, annyira magával ragadott a hangulat, de az emlék megmarad.
Feltettük a bakot a platóra, és irány vissza a házhoz. Közben kapom a kérdést, hogy kell-e a hús? Hát mi tagadás, kellett.
„Akkor viszont lőni kell még egyet.”
Ezt egyelőre még nem tudtam hová tenni, de mire hazaérünk, megtudom, hogy főzőversenyre kell neki is egy őz húsa, így én tennék szívességet, ha még egyet lőnék. Én meg olyan vagyok, mint a jó úttörő, ahol tudok, segítek.
A bakot kiraktuk a háznál, a prózai részt egy szakosodott haverra bíztuk.
Mi meg irány egy másik területrész, egy nagy lucernás, domboldalban (mondjuk ott minden domboldalban van, vagy az aljában). Egy darabig, kocsi, aztán lerak, felcuccol, és egy erdei úton séta felfelé a les magasságáig. Már látunk kint szarvasokat és őzeket is. A les a lucerna táblában egy vadrózsa bokorral övezve áll, de csak nyílt terepen át megközelíthető. Ki is jöttünk az erdőből, át a lucernán, görnyedve, a szarvasok már sehol, az őzek bevártak, még a lesre is sikerült felkúszni. Megnézzük őket, de amik közelebb vannak mind barkás volt meg suta, a távolabbiak meg 300 méter felett, oda én meg nem lövök még támasztékból sem. Közben egy dám tehenet is látunk csipegetni, pedig annak elvileg ott nincs helye, de úgy tűnik, terjeszkedik északról. Rossz a szelünk, mind elmennek. Mi várunk, én rágyújtok, nézelődünk, egy kakas meg egy ugrándozó nyúl, semmi egyebet nem látunk jó 20 percig. Ekkor 20:00, szól a harang. Fél 9 körül kezd éledni a terep, egy fiatal bika, egy tehén is mutatja magát, aztán őzek, de távol, és tovább távolodnak. Aztán a lővilág végén velünk szemben kivált az erdőből 3 őz úgy 100 méterre, de mindhárom suta volt, így persze nincs lövés. Közben annyira besötétedett, hogy bírálni már nem tudunk biztonságosan, így összecuccolunk, aztán irány a kocsi, majd haza. Mire megérkezünk, a bak már konyhakészen várt, és a vacsora az asztalon. Kajálunk, mert nagyon megéheztünk mindketten, a koccintás elmarad, viszont a másnap reggeli kimenetelre hagyom magam rábeszélni.
Így azzal válunk el, hogy 5:30-kor indulás. Elköszönünk, a nap véget ért. Kicsit rágódok még a hibázáson, hogy mit ronthattam el, de az öröm elnyomja az aggodalmam. Azt azért még mindig nem akarom elhinni, hogy 2 bakot is lőhetek, ha nem bénázom el…
Az éjjel sokat forgolódtam, nem aludtam jól, még bennem volt az élmény, meg az izgalom a hajnal miatt, meg aztán a nyugtató bor sem dolgozott bennem, így 3-4 óra forgolódós alvás után 4:50-kor kelés, készülődés, pár falat kaja, majd lent várakozok 5:20-kor a szállás előtt. Egy nyugtató cigi jól esik.
Vendéglátóm pontos, 5:30-kor már a kocsiban ülünk. Irány a lucernás. Vannak kint őzek, bak is van közte, de bent a tábla közepén, észrevétlen rácserkelni esélytelen. Közben a nap is megmutatja magát, úgy döntünk, tovább megyünk egy szomszédos gyümölcsösbe. Ott sokat keringtünk, de egy szarvason, egy sután meg egy szerelmes fácán páron kívül mást nem láttunk, így 6:15-kor irány a tegnapi almásba. Bizakodtunk, okkal.
Rögtön láttunk is egy bakot, barkás. Aztán tovább, a következő egy ígéretes, nincs lövés. Pár sorral feljebb egy újabb bak. Viszonylag hosszú, de vékony szárak, kifent ágvégek, rövid hátsó ágak, hatos. Rövid mérlegelés után a lövés mellett döntünk, kiszállás, puska, lőbot kézbe. Felvettem a pozíciót, miközben a bak ismét jó 80-100 méterre csipegetett tovább. Biztosítok, stekker előre, szálkereszt nyaktőre, DURRR. Elvágódik, nem mozdul. 6:30 van. Én besétálok, vendéglátóm begurul a géppel. Megvan, a lövés nyaktövön, ahová szántam. Ismét nem okoztam szenvedést, megnyugtató érzés. Tiszteletadás, sebtakarót és utolsó falatot adok neki, én megkapom a gratulációt és a töretet.
Örömöm fokozhatatlan, számomra nagyon tetsző, ismét olyan 250 gramm körüli, picit világosabb barnás színezetű, vékony szárú hatos, gyenge hátsó ágakkal, de szépen fent ágvégekkel, 3-4 év körülire becsüljük, jó kilövésnek ítéljük. Érdekes, hogy a két szár állása itt is mutat különbséget, még ha nem is annyira, mint az elsőnél. Rövid helyzetértékelés, egy bagó, aztán a bakot fel a platóra, és irány haza. Csodálatos, napos reggelünk volt, ami még fokozta az élményt. Visszamegyünk a házhoz. A két trófeát egymás mellé rakjuk, csodálgatjuk. Egy közös reggeli, mely az élmények átbeszélésére és a tapasztalatok összegzésére is jó volt. Búcsúzkodás, csomagolás, aztán élményekkel tele fejjel, és a vadászbarátság semmihez sem hasonlítható érzésével a szívemben távozom ettől a helytől, ahová mindig egy gyermek őszinte rajongásával fogok visszatérni.
Böngésztem a képfeltöltést, de nem érzem elég okosnak magamat hozzá…
Bocsánat, ha hosszú lett.
