egy kis olvasni való:
Unikornis
Esténként, néha reggel bakok nyomában settenkedek mostanában. Várom az üzekedés igazi fellángolását, az őznászt. Még a kocsiból ki sem szálltam a múltkoriban, már láttam is egy lőhető kis bakot. Miután elugrott még egy ördög átment mellettem az úton, kukoricásból kukoricásba. Ezt már céltávcsövön keresztül kísértem, de földútra egyébként sem lőnék, meg valahogy nem is akaródzott. Lő botról leemelve vállamra kanyarítottam a fegyvert és cserkelni indultam. Néhány száz méterrel arrébb kergetőző őzpárt loptam be. Csurom vizesen tapadt rám a rekkenő nyári estén az ing, mivel az utolsó métereket törpejárásban tettem meg. Szemág hiányos, középkora elején járó bak volt. Dísztelen, magas, vékony aganccsal, akár a télvégi fagy szítta kórószár, fakó és gyöngytelen szárakkal. Lőhető, de elengedtem. Incselkedtem vele, a sípommal hívogattam, de kiröhögött. Fáradtan feküdt a tarlón és unottan riasztott válaszul. Aztán egy borz majdnem fellökött (cserkelés közben 5 méterre rám trappolt), azt is elengedtem. Nem volt szívem megtörni a csendet-nyugalmat lövéssel.
Jól esett a settenkedés, hogy részévé válhatok a természetnek, és azt hittem most adtam nekik valamit, az életüket, hiszen nem lőttem. A következő őzet sikerült méterekre belopnom. Néztem, ahogy hajtja a füleivel a szúnyogokat, ahogy hunyorog a szemébe repülő zümmögő sokaságtól. Egyszóval jól szórakoztam a nagy színházban. A következő pillanatban akkorát koppant a kalapomon egy eltévedt öklömnyi bogár, talán csapó cserebogár, hogy majdnem leverte a fejemről a tökfödőt. Akkor jött a "megvilágosodás": Hiszen itt, csak én kaptam! A természet apró csodáival gazdagodik, aki nyitott szemmel járja a pagonyt.
Aztán tegnap este a türelem apró kis trófeával örvendeztetett meg. Terület ellenőrzés közben egy repce tarlóra befordultunkban Nándi komám autóból kipattanva a kocsi tetejéről vallatta a nagy Leica-val a túloldalt. Két őz állt gazba lehajtott fővel, egymásnak szemben. Hirtelen bakokra gondoltunk, de az önfeledt rohangászás után egymás nyomában vonuló őzpárt tovább spektívezve Nándi felvillanyozódott:
- Meglehet, be kellene töltened.
- Mit látsz, nem suta hatos bakkal?
- A kisebbik neked való, amolyan egyszarvú forma!
A 200 m távolság közben valamelyest csökkent, de a füttyre a füle botját sem mozdító kislegény birka nyugalommal folytatta esti sétáját. Kicsit elé kerülve, most már alkalmasabb pozícióból, olyan 150-160 méterről a nagy „krumplival” oldalba tiszteltem az árvakelésbe megtorpanó unikornist. A becsapódásra be bicskázó bakocska lábon kibírta a nagy ütést és úgy 50 méteres kacskaringós halálvágtával jutalmazta a szívlövést.
Hát így jutottam a hetyke trófeához, újra gazdagodtam. Nem volt hőstett, de a társamnak igaza lett, nekem való bak volt a kis unikornis.
Utóirat: Valójában mindkét agancstő megvan a trófeán, csak a másik oldali apró borsószem ki sem látszik a homlokszőr közül és az 5 centi forma nyárs átvette szerepét, középre hajlik. A heréi épek, fejlettek voltak, jó kondícióban volt az öregebb bak szánsegédje.
Vadászüdvözlettel: Robi
