Őzbak

[Lesipuskás]

Üdv Urak!

Tavaly mutattam pár bakot, amiket meló közben fotózgattam és kíváncsi voltam megismerem e őket idén. Szerintem az egyiket megtaláltam, de kíváncsi lennék a szakértő szemek mit látnak?! Helyileg ugyanott fotózom.

2014:

2015:

Ha ugynaz, akkor egyértelmű hogy valami mechanikai dolog miatt satnyult el előző évben az egyik szár, és idén szabályos formát hozott, na nem mintha nem lenne silány most is!

Üdv: Lesi 

[Erdojaro (Molnár Attila)]

Szia Lesipuskás!

Én a 2014-es képet egy éves baknak nézem. A harmadik képen már a rózsák "háztető" formája miatt legalább háromnak.
De ha tévedek, akkor sem látok benne nagy jövőt.

  Attila

[Lesipuskás]

Azt tudom hogy nokedli bak Attila, az érdekelne, hogy szerintetek is ugyanaz a bak van a képeken?! Itt egy sorozat tavaly augusztustól máig, ugyanonnan.

[dobbasszus]

Azt tudom hogy nokedli bak Attila, az érdekelne, hogy szerintetek is ugyanaz a bak van a képeken?! Itt egy sorozat tavaly augusztustól máig, ugyanonnan.

Kíváncsi leszek tud-e erre valaki érdemi választ adni, esetleg magyarázattal. Én nem foglalnék állást

[Hegedűs Sándor]

Szervusz Lesi.
Én úgy gondolom,hogy nem ua a két bak .a tavalyi képen lévő egy fiatal baknak nézem .az idei képek egy közép korú vissza rakás jeleit mutató legény.
a másik dolog,hogy mivel az Őz territoriális vadfaj és a bak otthonterülete erősen táplálék és egyed szám függő ami 30-300 ha között is mozoghat és elméletileg minden tavasszal átrendeződnek a viszonyok ,nem biztos hogy ua a területre áll be .Ezért nagy valószínűséggel nem ua a Bak.
üdv:HSanyi

[uzbence]

+ a fülükön sem ugyanúgy állnak a szőrszálak...

[Forend]

Szervusz Lesi.
Én úgy gondolom,hogy nem ua a két bak .a tavalyi képen lévő egy fiatal baknak nézem .az idei képek egy közép korú vissza rakás jeleit mutató legény.
a másik dolog,hogy mivel az Őz territoriális vadfaj és a bak otthonterülete erősen táplálék és egyed szám függő ami 30-300 ha között is mozoghat és elméletileg minden tavasszal átrendeződnek a viszonyok ,nem biztos hogy ua a területre áll be .Ezért nagy valószínűséggel nem ua a Bak.
üdv:HSanyi

Szerint helyes és korrekt a válaszod... 

[iblase]

Ma reggel ily' módon ajándékozott meg a Természet születésnapom alkalmából...



 

Nem az agancsot kellett volna első körben ellőni, így túl pici lett.

[csontmetsző]

Mikor érintésnyire illan el a lélek!

Ballagok a benőtt kocsi csapáson, bujkálok a behajló ágak között. Igencsak elvadult a hely, mióta utoljára erre jártam. A szél hol innen fúj, aztán jó időre elpunnyad az izzasztó hőségben, aztán megiramodik amarra, hogy aztán ismét fáradtan eltespedjen a csalán árnyékában. Böngészem a nyomokat magam előtt. Néhány szarvas nyomot keresztezek, arrébb pedig őzbakkotrás és hántás látszik. Talán az Övé. Lakik itt egy kedvemre való legény, akit bár csak egyszer sikerült meggusztálnom, még barkás aganccsal, de mondhatom megbizseregtette a vadászvérem. Széles rövid feje, vaskos nyaka és akkoriban teljesen ágnélkülit mutató egyenes agancsai voltak, meglett erdei bakhoz való sűrű testalkattal. Egy másik alkalommal kilestem egy lombok közötti résen bekacsintó napsütéses foltban szundikáló már kivörösödött bakot, talán az is ő volt, de az igazi nagy találkozás még nem jött létre köztünk, hiába kerestem idáig. Közben elérem a kiszemelt x lábú lest egy falatnyi réten. Amolyan tündéreknek való, mesebeli rétecske a tanyákkal megszórt erdő mélyén. Eltelik egy óra, majd egy másik és nem mozdul vad a környéken. Miért is mozdulna, hiszen efféle őzbak az utolsók között indul esti sétájára, megtanult már vigyázni magára ezen a számára veszélyes környéken. Ha nem így lenne, már régen elporladt volna nyomtalanul ő is a tarhonya között egy füstös öntöttvas fazékban. Hátradőlve hallgatom a rigók perlekedését, a kakukk szavát, később az éjszakázni készülő fácánok kakatolását, mikor elindul bennem egy bizsergető érzés, hogy balra kell sandítanom. Teljesen hangtalanul, mintha egyenest az égből ereszkedett volna alá, egy vöröslő szoborként Ő áll a rétecske szélén, a Tímársori öreg bak! Még a szívdobbanásom is kihagy. Hát végre eljöttél! Makulátlan a gúnyája, mint a frissen kikefélt-kivikszolt parádés ló, olyan fényesen fest új ruhájában az őzbak. Visszarakott agancsa is beérett, apró tüskeszerű kinövések jelzik a valamikori ágak helyét. Lassan megelevenedik a bronzba öntött test és amint szaglálódva kijön mellettem a megszürkült rétre, már a puska is a vállamban pihen. Babrálnom kell kicsikét a távcsővel, mert annyira szűk a rét és olyan közel jött ki a bak, hogy már itt is áll a lábam alatt kilenc lépésre, mikor az eldörrenő menykőtől megtörik szemében a fény. Máskor, mire a vadhoz lép az ember már szikrája is elillan az életnek, de most érintésnyi távolságból történik mindez. Önkéntelenül lépek a mozdulatlan vadhoz és leguggolva nyugtatom kezem az oldalán. Ez már nem Ő csak a haszontalanná vált porhüvely és mégis tisztán érzem minden apró idegszál rezgését a bársonyos bunda alatt. Sosem tettem eddig ilyet, elmondhatatlan élmény. Egyszerűen méltóképpen szerettem volna elvenni valami csodát, amit talán nem is érdemeltem meg. Nem voltam meghatott, nem voltam megbánó, egyszerűen mély tiszteletet éreztem az elejtett vad iránt. Ahogy így elmerengtem, azon kaptam magam, hogy holdfényben fürdik az erdő körülöttem és a kellemetlenkedő szarvas legyek is noszogatni kezdtek: Indulj már, Te betyár!

Jóccakát!
   
 2015.06.02.

[Karácsony Károly]

Jó a vad is és a vadász is . . . !           

[dobbasszus]

Mikor érintésnyire illan el a lélek!

Ballagok a benőtt kocsi csapáson, bujkálok a behajló ágak között. Igencsak elvadult a hely, mióta utoljára erre jártam. A szél hol innen fúj, aztán jó időre elpunnyad az izzasztó hőségben, aztán megiramodik amarra, hogy aztán ismét fáradtan eltespedjen a csalán árnyékában. Böngészem a nyomokat magam előtt. Néhány szarvas nyomot keresztezek, arrébb pedig őzbakkotrás és hántás látszik. Talán az Övé. Lakik itt egy kedvemre való legény, akit bár csak egyszer sikerült meggusztálnom, még barkás aganccsal, de mondhatom megbizseregtette a vadászvérem. Széles rövid feje, vaskos nyaka és akkoriban teljesen ágnélkülit mutató egyenes agancsai voltak, meglett erdei bakhoz való sűrű testalkattal. Egy másik alkalommal kilestem egy lombok közötti résen bekacsintó napsütéses foltban szundikáló már kivörösödött bakot, talán az is ő volt, de az igazi nagy találkozás még nem jött létre köztünk, hiába kerestem idáig. Közben elérem a kiszemelt x lábú lest egy falatnyi réten. Amolyan tündéreknek való, mesebeli rétecske a tanyákkal megszórt erdő mélyén. Eltelik egy óra, majd egy másik és nem mozdul vad a környéken. Miért is mozdulna, hiszen efféle őzbak az utolsók között indul esti sétájára, megtanult már vigyázni magára ezen a számára veszélyes környéken. Ha nem így lenne, már régen elporladt volna nyomtalanul ő is a tarhonya között egy füstös öntöttvas fazékban. Hátradőlve hallgatom a rigók perlekedését, a kakukk szavát, később az éjszakázni készülő fácánok kakatolását, mikor elindul bennem egy bizsergető érzés, hogy balra kell sandítanom. Teljesen hangtalanul, mintha egyenest az égből ereszkedett volna alá, egy vöröslő szoborként Ő áll a rétecske szélén, a Tímársori öreg bak! Még a szívdobbanásom is kihagy. Hát végre eljöttél! Makulátlan a gúnyája, mint a frissen kikefélt-kivikszolt parádés ló, olyan fényesen fest új ruhájában az őzbak. Visszarakott agancsa is beérett, apró tüskeszerű kinövések jelzik a valamikori ágak helyét. Lassan megelevenedik a bronzba öntött test és amint szaglálódva kijön mellettem a megszürkült rétre, már a puska is a vállamban pihen. Babrálnom kell kicsikét a távcsővel, mert annyira szűk a rét és olyan közel jött ki a bak, hogy már itt is áll a lábam alatt kilenc lépésre, mikor az eldörrenő menykőtől megtörik szemében a fény. Máskor, mire a vadhoz lép az ember már szikrája is elillan az életnek, de most érintésnyi távolságból történik mindez. Önkéntelenül lépek a mozdulatlan vadhoz és leguggolva nyugtatom kezem az oldalán. Ez már nem Ő csak a haszontalanná vált porhüvely és mégis tisztán érzem minden apró idegszál rezgését a bársonyos bunda alatt. Sosem tettem eddig ilyet, elmondhatatlan élmény. Egyszerűen méltóképpen szerettem volna elvenni valami csodát, amit talán nem is érdemeltem meg. Nem voltam meghatott, nem voltam megbánó, egyszerűen mély tiszteletet éreztem az elejtett vad iránt. Ahogy így elmerengtem, azon kaptam magam, hogy holdfényben fürdik az erdő körülöttem és a kellemetlenkedő szarvas legyek is noszogatni kezdtek: Indulj már, Te betyár!

Jóccakát!
   
 2015.06.02.

A bak szép! A történet gyönyörű! Az élmény -úgy hiszem- örök!

[Vinczelehel]

Mikor érintésnyire illan el a lélek!

 Robi! Nagyon jó bak és nagyon jó írás. Csak gratulálni tudok.

[Sakac]

Mikor érintésnyire illan el a lélek!

Robi!

 

[U.Péter]

Gratulálok Robi!

[Erdojaro (Molnár Attila)]

Robi!

Gratulálok!