Őzbak

[U.Péter]

Esetleg kicsit részletesebben? 

 

Ez ne az én dolgom legyen   

A Te bakod trófeájáról lesz majd kép?

 

[nagyi 571027]

Ez ne az én dolgom legyen   

A Te bakod trófeájáról lesz majd kép?

 

Várjuk a történetet! 

...kicsit csúszik a trófea kikészítése, de ígérem, amint kész, teszek fel képet... 

 

[Zolimester]

Megtörtént 

Főzőcskézni tessen inkább, mert már mindkét oldalam lukas!!!
    

[U.Péter]

Felraktam! 

[Anti]

Megtörtént 

 
Hát igen. Peti nem viccelt. Tényleg kiengedte Norbert bakjának a bátyját. 

 

[Borzgróf]

Hát igen. Peti nem viccelt. Tényleg kiengedte Norbert bakjának a bátyját. 

 

Gyönyörű, gratulálok Anti!!

[csontmetsző]

Nem semmi ez a Péter, olyan mint a Mikulás. Mindenkinek a kívánsága szerinti ajándékot húzza elő a zsákjából.
Gratulálok az elejtőknek és Petinek is!

[galoscsabus]

Mindenkinek szívből gratulálok, akik ezekben az őzbakos összeesküvésekben részt vettek....úgy is mint felhajtó, úgy is mint vadász
Ilyen öreg bakok márpedig nincsenek is!
Punktum!!!
Jobban járok, ha nem is hiszem el az egészet....

Kedves Antal Olvtárs!
Valamivel bővebb lére eresztve nem lehetne olvasni róla?????
 

[Zolimester]

Az idei őzbakszezonom

Társaságunknál – mint minden évben – augusztus 16.-ától szabadítják fel az őzbak elejtési lehetőséget, ami sajnos egyik évben sem több pár darabnál, és noha a tagság általában közönyös az őzbakkal szemben (is), legalább annyi tagtárs azért szokott lenni a helyi erők közül, mint amennyi a bakok száma, így igyekezni kell a magamfajta „vidékinek”, ha nem akar lemaradni…
„Természetesen” egyszer sikerült csak nem lemaradni eddig.

Úgy volt, hogy idén is a többiek voltak a szerencsések, én csak háromszor próbálkoztam, de az üzekedés végén nem könnyű összefutni a bakokkal, pláne egyből olyannal, ami kimeríti a kritériumokat, vagyis 300 gramm alatti selejt. Az ismert revíreket hiába bújtam, másnak volt szerencséje.

Aztán pár napja jött egy körlevél, hogy egy fizető vendég visszamondta a foglalását, így szeptember utolsó hetére még egy bak felszabadult.

Rá két napra a hajnal az ismerős részeken talált. Ismerünk egy jó visszarakott bakot, egy szőlők karéjozta pár hektáros füves-bokros katlanban, amire üzekedésben egy vendég is rápróbált kétszer, de nem volt elég gyors, az öreg bak reflexei jobbak, mint az öreg vadászéi…

Utam ide vezetett először, a szárzúzóval készített nyiladékon próbálkoztam volna be, de a tarkómat megcsapó szél tervem megváltoztatására késztetett.
Tovább mentem egy zabtarlóra, aminek az árvakelésén látták azt a nyársas bakot többször az utóbbi időben, amit én korábban a mellette lévő akácos tarvágásban szoktam. Ott a neki legjobb helyen szokott tartózkodni, a derékig érő felgazosodott akáchajtások közül mindig csak szinte láb alól szokott felugrani, és pár ugrással bent teremni az erdőben…
De ezúttal üres volt a zabtarló.

Elballagtam rajta a tarvágásig.

Az egy katlanszerű völgy kezdete, a pereméről jól belátni. Óvatosan mentem, a nap a hátam mögül sütött, így egy fa irányába mentem, hogy annak az árnyéka rejtse az enyémet… Egyszer csak egy őz alakját vettem észre a szélső akáchajtások között. Suta, állapítottam meg csalódottan, pedig ismerünk itt egy gombos bakot is, szép fekete, 3 centis dik-dik fejdísszel. De ez suta, fehér virágos gazban áll. Pásztázom vadul a környékét, hogy hátha ott a környéken a bak, de nincs. A „suta” viszont épp mozdítja a fejét, mikor legközelebb a kereső lencséjével arra nézek, és lám, valami fehérke vele együtt mozog, ami mégse lehet virág! Hű, nézem jobban, ez is egy gombos bak, de csak egy kis nyársacskát látok a fején! Az elejtés szándéka egy pillanat alatt megszületik, csak kivitelezni nehéz, mert a bak ugyan nincs messze, de a völgybe pipiskedve benézve látom csak, takarják a felnőtt gazok, a lőbotom a kocsiban hagytam, és amúgy is épp ügetni kezd befelé a katlanba…! Remélve, hogy a saját maga keltette zajtól nem hallja meg, gyorsan pár métert előre szaladok, ahol épp olyan alacsony a növényzet, hogy még letérdelve is ellát a puskacső a bak felé. Mire térdre rogyok, a bak épp megáll a fahordó út túlsó nyomában, így csak a lábai vannak takarásban, az oldala kivöröslik a zöld hajtások hátteréből. De ezt már a céltávcsövön át nézem, a távolság nem több 60 méternél, ennek megfelelően rövid célzás után már indul is a lapocka mögé a lövedék! Becsapódást nem hallok, de a bak hatalmas iramban lódul a völgynek, és ahogy felemelem az arcom a puskatusról, szabad szemmel látom a vörös sebet az oldalán, pont ott, ahová céloztam. Nem nyúlok a zárhoz, figyelem a bakot, ami jó húsz méter megtétele után hirtelen megáll, és felém kezd figyelni. Aztán pár másodperc után farolva eldől a gazban… Ekkor pár méterre tőle hirtelen felugrik az ismert kis dik-dik, és tanácstalanul elindul. Ezer szerencse, hogy nem a puskával foglalatoskodtam közben, mert könnyen lehet, hogy különben az „alteregóra” egy második lövést útjára engedtem volna!

Kis várakozás után mentem a fekvő bakhoz. A bal szára valóban olyan 5 centis nyárs, a jobb egy kis bütyök, ami ki se látszik a szőr közül.

Így indult nekem az idei őzbakszezon! 

[csontmetsző]

Gratulálok a kis krampuszhoz és a puska is nagyon mutatós, nagyon egyedi, nagyon bejön így!

[Anti]

Mindenkinek szívből gratulálok, akik ezekben az őzbakos összeesküvésekben részt vettek....úgy is mint felhajtó, úgy is mint vadász
Ilyen öreg bakok márpedig nincsenek is!
Punktum!!!
Jobban járok, ha nem is hiszem el az egészet....

Kedves Antal Olvtárs!
Valamivel bővebb lére eresztve nem lehetne olvasni róla?????
 

 
De.  

A hétvégét főleg vadászattal töltöttük, Zolimester barátommal együtt U.Péteréknél próbáltunk szerencsét.
Péntek estétől vasárnap reggelig vallattuk a területet, én Petivel cserkelgettem, Zolimestert a hivatásos vadász kísérte.
Főleg őzbakra szerettünk volna vadászni, de disznóval, szarvassal való találkozásnak is volt esélye - nem maradt volna csendben a puska akkor se. A dúvadról már nem is beszélve.
Valami miatt (fronthatás?) nem volt túl erős a vadmozgás, kevesebb állatot láttunk, mint szoktunk és reméltünk.
Persze azért Zotya szombat reggel lőtt egy szép erős bakot. Aminek a fényképes beszámolóját nemsokára felteszi –igaz?   (A "mákosgesznyó" a dikdik után...)
Mi Petivel főleg fiatal és/vagy kímélendő bakokat láttunk, abból se sokat.
Elérkezett a vasárnap hajnal, az utolsó esély. De hiába értünk ki pirkadatra, a köd miatt még sokáig csak korlátozott látó és lőtávolsággal voltunk megáldva. A kukoricatáblák közé beékelődött tarlókat – vetéseket jártuk végig. Azon a területrészen a nyomokból ítélve több konda diszó is garázdálkodik, szarvasok is szépen mozoghatnak. Csak mikor?
Jó nagy kört sétáltunk, már visszafelé tartottunk. Az utolsó kukoricatábla sarkánál kikukucskálva, a szélén vezető út mellett két őz legelészett. Az egyik kicsit széles terpesztésű, de „semmi különös” lőhető baknak mutatkozott. Már éppen húztam volna a ravaszt, amikor elsötétült a céltávcsőben a kép. Beleheltem a lencsét. Gyors törlés után még célra tartottam, de a bak ebben a pillanatban belépett. a kukoricába. Kicsit vártunk, hátha kijön. Nem jött.
Az esélytelenek nyugalmával indultunk tovább visszafelé. Nem sokkal hagytuk el a pontot, ahol az előző bak állt, mikor jobbról a kopasz feltáltárcsázott földön át két őz futott keresztül, srégen felénk.
Gyorsan bebújtunk a kukoricás szélébe, és távcsövünkkel rátapadtunk a közeledőkre. A látványtól rögtön (magamhoz)    a puskáért nyúltam. Ravaszul megvártam míg lőtáva érnek és megszólalt a nagyvegyes…

 

 

[Zolimester]

Gratulálok a kis krampuszhoz és a puska is nagyon mutatós, nagyon egyedi, nagyon bejön így!

Köszönöm!  

A puska - Mosin-Nagant újraértelmezve - egyedüli darab ebben a formában a világban, nem kevés munkám van benne.
A tus megosztja a közvéleményt vadásziasság szempontjából, de nekem nagyon tetszik.
 

[Zolimester]

Ahogy Anti is írta, a hétvégét Petiéknél töltöttük.

Péntek este egész a közeli nagyváros szélére ültünk be, nagyon közel a házakhoz, egy kukoricás széléhez. Nekem egy kissé túl urbánus volt a környezet, pedig vadmozgás volt, őzeket láttunk a tilos lőirányban, illetve már sötéttel valami nagyvad is elvonult a nádban, de a nagy autózajtól a finomabb neszeket nem lehetett kivenni.


Szombat reggel aztán arrébb próbáltunk szerencsét, egy nagy cukorrépaföldre mentünk.

Még sötéttel kiértünk, ácsorogtunk is az autónál indulás előtt. A virradat első fényeinél beosontunk a táblákat szegélyező fasor mentén.

Elhagytuk a kukoricatáblát, ami mögött megálltunk, és a répa mellett lopakodtunk tovább. A szelünk pont az utunkkal párhuzamosan előre fújt, ami jó volt a répatáblában lévő őzek esetén, de ami a szélén volt, az bizony szagot kaphatott. És kapott is. Egyszer csak alaposan megijesztett bennünket egy suta, ami meglehetősen közel kelt fel hozzánk a répalevelek közül, és riasztott. Amíg én őt távcsöveztem, kísérőm észrevette, hogy a fasorból egy bak kiugrott, és beszaladt a répába. A térd fölé érő takarásban szökellt, a suta is csatlakozott hozzá. Az látszott, hogy magas az agancs, de inkább a hátsó ágakban van a tömeg, előre rövidek az ágak. Beszaladtak vagy jó kétszáz méterre a répába, de nem álltak meg, hanem folyamatosan haladva távolodtak. Lövésre gondolni sem lehetett a magas növényzet, a nagy távolság, no meg a hajnali pára és fényviszonyok miatt. Nézegettük őket, amíg láttuk, de egy kis földhajlat mögé beértek, és akkor elvesztettük őket szem elől.

Pár perc múlva viszont még messzebb értek, ahol a földhajlat már emelkedőben volt, és ott legelgetve vonultak a kukoricatábla felé. Gyorsan döntöttünk, hogy a kukorica szélében rájuk megyünk, talán megvárnak. A legszélső művelőnyomon mentünk, többször meg-megállva távcsöveztük őket, de egyre fogyatkoztak, végül már csak egy őzet láttunk egész a kukorica mellett, bő háromszáz méterre. Nem volt értelme tovább menni, egy helyből távcsöveztük az őzet, amiről, köszönhetően a közben felkelő napnak, kiderült, hogy bak. Ebből a távolságból a 7x50-es távcső szemághiányosnak mutatta. Meg is beszéltük, hogy biztos másik bak, mint a korábbi, ez lám, kifelé jön a kukoricából, stb… Mert a bak hirtelen elindult, és ráállt arra a művelőnyomra, amin mi is álltunk, és egyenesen ránk nézett. Nem tetszhettünk neki, még ilyen messziről sem, mert kis fixírozás után inkább beljebb ment a répába, és a velünk párhuzamos nyomra állt rá. Látszott, hogy felénk akar jönni, talán a fasorba, nappali pihenőre. Mi ezt már a kísérőmmel persze mind térdre rogyva szemléltük. A lőbotot összecsúsztattam, a puskát már rá is tettem, hogy ne akkor kelljen mozogni, ha közelebb lesz. A bak pedig egyre közeledett, már leereszkedett a hajló aljára. Azt láttuk, hogy nem villás, hanem hatos, hosszú szárú, de rövid szemágakkal. mégiscsak minden bizonnyal a reggeli bak igyekszik vissza a tanyájára! Kísérőm biztatott, hogy készüljek fel, ha lőtávolba ér, és tiszta minden, akkor lőjek rá. Ezt könnyű volt mondani, de nem volt könnyű kivitelezni, pedig a bak már a lőtávolság határán belülre ért. Viszont végig szemben közeledett, a répa levelei majdnem a háta tetejéig értek, és mi több, kissé a hajló széle mögött álltunk, így távcsővel hiába láttunk át a répalevelek felett, a puskacső annyival lejjebb volt, hogy a répalevelek és a közte néhol feljövő magas gazszárak a lövedéket eltéríthették volna útjából. Várni kellett. A lábunk már nagyon zsibbadt, de a bak csak közeledett… Egészen olyan hetven méterig, de ott a legrosszabb helyen állt meg. Kiszúrt minket, és majdnem két percig meredten nézett ránk. A céltávcsövön át néztem, de gyakorlatilag a nyaka látszott csak, és homályosan látszottak a pár méterre lévő gaz erős szárai…A nap hátulról sütötte a bakot, mögötte a pára kezdett felszállni, a hosszú agancsa nedvesen csillogott… Gyönyörű látvány volt! Kísérőmet viszont épp ekkor késztette mozgásra a zsibbadás, szerencsére majdnem eltakartam teljesen. Talán ezért nézett olyan sokáig a bak? Végül eldöntötte, hogy tovább jön. Már szabad szemmel néztem, hogy hol lesz olyan rés a növények között, ami elég a lövéshez, de a bak nem jutott el a kinézett résig. Negyven méterre lehetett, amikor hirtelen megállt, kihúzta a nyakát, és ránk nézett. Felejthetetlen látvány volt, a hátulról sütő napfényben az összes, harmattól csillogó gyöngyöt láttam az agancsán, a lefelé ereszkedő rózsáit, a fehérre kifent ágvégeket… Nekem kell ez a gyönyörű bak! Pár pillanat után úgy csinált, mintha lépne egyet, de nem, hanem csak még feljebb nyújtotta a nyakát, az orrán remegve szívta a levegőt… Lelki szemeim előtt már láttam, ahogy egy másodperc múlva ugrik a takarásba riasztva… Az nem lehet, ez az én bakom, ezért már megzsibbadtam, gyorsan, mielőtt letelik az az egy másodperc…! És a lövedék utat talált a bak szügyéhez a répalevelek közötti féltenyérnyi résen. A halálosan eltalált bak lábai még teljesítették az utolsó parancsot, de pár méter futás után már csak a répalevelek mozgása jelezte, hogy ma reggel az öreg bak egy fél másodperccel elkésett.

Még egyszer köszönöm, Peti!
 

[nagyi 571027]

A mindenségit, nem akármi bakok, nem könnyű szavakat találni a méltatásukra!
Gratula az elejtőknek és persze minden résztvevőnek!

Ezek után szinte már meg sem merem írni, de tegnap este jó sorsom és valószínűleg Szent Hubertusz (szombaton ugyanis eme nemes italt fogyasztottam, egészen tekintélyes mennyiségben) engem is összehozott az alábbi gyönyörűséggel.



Egy ártéri tarló melletti lesre vackoltunk fel kísérőmmel, egészen korán, fél hatkor már tettre kész voltam.
A tarlót minden oldalról az itt szokásos ámorakác (gyalogakác, süketakác) veszi körbe, a vadnak fantasztikus búvóhelyet biztosítva. Néhol annyira sűrű, hogy néhány méter megtétele is komoly gondot okoz, sötétben sokszor lehetetlen.

Élt a természet, jó mozgás volt. Fácánok, nyulak, ölyvek minden felé, néhány őz tarvad is kimerészkedett egészen korán, a nyílt terepre.

Tőlünk bő 300 méterre egy bak is megjelent, igaz nem távolodott el a sűrűtől, tartotta a jó, ugrásnyi távolságot. Meggusztáltuk a spektívvel is a lőhetőnek tűnő, igen szemrevaló bakot. Szinte fekete agancs, minden bizonnyal veri a 400 grammot. Idáig nem ismerte kísérőm sem, óvatos, öreglegény lehet, most sem volt kinn sokáig. Meg is jegyezte, jó lenne meglövetni még a hátralevő két napban egy „tehetségesebb” vendéggel, jól jönne az ára a kasszába.
Nem sokkal hét előtt jelent meg Ő, meglepetésünkre nem is túlságosan óvatoskodva lépett ki a sűrűből.
Társam azonnal bólintott, intett szemével, Őérte jöttünk.
Innentől kezdve a szokásos módon felgyorsultak az események, vagy csak az adrenalin löket miatt nem érzékeltem az időt. A lövés után a bak szinte orra bukott, de volt még annyi ereje, hogy behatoljon a sűrűbe.
Ott aztán hallottuk a rövid törést, éreztük, hogy nem tehetett meg néhány lépésnél többet.
A képzeletbeli cigi elszívása után, /én azért a szokásos, „de mi van, ha mégsem” érzéssel /lementünk a rálövés helyére.
Pár csepp vér, aztán pár lépés után sokkal több, és a bak valóban ott feküdt, immár élettelenül, a bokrok között.
Közben egészen beesteledett, a sűrűben már kellett a lámpa és a vaku a fényképezéshez.
A vadászházban aztán még egyszer felravataloztuk, itt tudtam néhány rendesebb fotót készíteni.




Köszönet a szép délutánért, estéért meghívómnak és persze mindenkinek, akinek része volt benne.

 

[Kama]

Gratulálok mindenkinek!

Basszus mi van itt???
Szeptember vége van, a bikás topik pang, a bakos meg jobban pörög, mint üzekedéskor!
Ráadásul jobbnál-jobb bakokkal...