Így bőgés vége felé igyekeznünk kell a tarvad vadászatával, mivel területünk jellegéből adódóan, mihelyt lejön a lomb, eltűnnek, mintha soha nem lett volna itt szarvas. Bikák már bőgés elején elestek, így a teheneken a sor, különös tekintettel, hogy ide is kellene vadhús, oda is ígértünk, szóval gazdasági racionalitása is van a dolognak, bármi csúnya is ebben a „csodaszép” világban.
Kedves helyem egy tölgy szálas, vastagon tarkítva szelídgesztenyével, mindkettő vastagon potyog, a rőtvad imádja. Délelőtt körülnéztem, jól összejártak mindent, szemlátomást rendszeres egy nagyobb rudli látogatása ebben a tagban. Délután, már jó időben egy meredek oldal tetején ülök egy tölgyfa tövében, alattam tölgyes szálas, baloldalt fiatalos, jobbra meg alátelepült égeres. Ígéretes hely.
A nap még vastagon süt, máris két őz csipeget alattam, egy suta és egy közepes erdei bak, soha sem lesz jobb az biztos, de a bakkvóta is kiürült, így csipegettek békében tovább. Érdekes, hogy ők is a makkot szedegették. Úgy látszik ilyenkor mindenki makkot és gesztenyét eszik errefelé, azért is nem ácsingóznak ki a mezőkre, ahol a vadásztársak már egy jó ideje, reménykedve várják a kiváltó szarvasokat, eredmény nélkül.
Ahogy nyugszik a nap, úgy hallok egyre közelebbről motoszkálást, pici ágtöréseket, roppanásokat. Valami közeledik, az biztos, de a messzelátó sem mutat semmit. A szelem kiváló, ezt a cigaretta stabilan mutatja. Némi határozottabb roppanás után a lenti égeresből kilép egy szarvastehén, komótosan figyelget és szaglászik, néha felkap egy-egy szem makkot. Biztonságban érzi magát.
Rövidesen már hárman vannak, kiegészült a tehén a borjával és egy ünővel. Szép egészséges család.
Lapulok a tölgyfa mellett, mert messze bizony nincsenek, onnan látcsövezek és hallgatom, ahogy még valami recseg-ropog a számomra beláthatatlan szálasban. Néha teljes csönd, majd koppanások, alighanem valamiféle bika fontoskodik ott lent. Úgy is volt, mert néhány perc múlva kilép egy csenevész páratlan nyolcas, egy bodzabokorral harcol, nem túl nagy elszántsággal. El is unja hamar és makkozni kezd ő is. Megcélzom próbaképpen, nyilván meg is tudnám lőni, de itt a hegyen még akármi is lehet belőle, no meg bikakvótánk sincsen több. Így hát szépen szétszóródnak alattam és szedegetik a makkot, gesztenyét. Közben erősen kezd szürkülni, ugyanakkor egy újabb árnyék jelenik meg a fiatalos szélén, rövid kontroll a messzelátóval, tehén, ünő, borjú, bika megvan, ez egy újabb szereplő!
Alaposan megtávcsövezem, tehén, egyedül van, kicsit tartja is a távolságot a többiektől. Úgy gondolom ez egy egyedüli , borjatlan tehén, ez lesz az enyém. Alig 70 méterre áll keresztben, nem volt nehéz megcélozni és blatt mögé odalőni. A lövésre felvágja az elejét és nagy iramban vágtat le a szálasba, be a számomra beláthatatlan szedres részbe. Ott törés-zörgés, újabb törés majd csend…..
A kis rudli és a bika viszonylag nyugodtan bekocog oda ahonnan jöttek, nagyon kényelmesre vették.
Elővadászok egy obligát cigarettát, közben összepakolom a hátizsákot, melyen ültem, kiveszem a lámpát elteszem a messzelátót és várok még egy picit. Tíz perc múlva, már erős szürkületben megkeresem a rálövés helyét, ami viszonylag könnyen megy, mert megjegyeztem a nagy tölgyet mely mellett állt a lövés pillanatában.
A tölgy mellett ezt találom:
Majd ilyeneket:
És jó negyven méter után ezt:
Nem volt nehéz megtalálni.
A háborús 8x57JS a jó öreg cseh patronnal tette a dolgát. Mint már sokszor....
Üdv, a Vadásznak.