Sziasztok!
Elkészült a történet első fele. előre is elnézést kérek, kicsit hosszúra sikeredett
Szóval, a hétvége úgy kezdődött, hogy péntek este Norbi barátommal néztünk a rókák után. Ki akartuk próbálni szépen felújított, frissen belőtt 222-es puskáját, csak a ravaszdik nem
álltak kötélnek. Kettőt láttunk, ezek nagyobb távolságban és elég idegesen viselkedtek, lőni nem lehetett.
Szombat este rám került a sor a polgárok őrzésében. Ezt elég jól össze lehet kötni a rókavadászattal, mert csak a faluba bejövő ismeretlen gépkocsikkal kell foglalkoznunk (ha egyáltalán van ilyen). Községünk tulajdonképpen zsáktelepülés, ezért a főút figyelése a fontos.
Állandó társammal, Sanyival indultunk útnak. Egy ellenőrző kör után - melynek során meggyőződtünk róla, hogy nem tartózkodik ismeretlen jármű a faluban és benéztünk pár percre az ifjúsági klubba is – elővettem az Izs-t és a keresőlámpát. Nézzük a rókákat! Közben úgyis látjuk, ha valami történik a faluban.
A M. utca, és az Újtelep üres, már ami a ravaszdiakat illeti.
Az első vörös szempárt a K. utca végén, a mezőben vesszük észre. Ez a környék egyébként a már régen nem látott „Meggyes utcai Rém” területe. Mostanában a disznóságairól sem hallok sehonnét. Vajon él még ez az óvatos, rutinos állat, vagy valahol elérte a végzete?
Sajnálnám, ha valahol méltatlan halál lenne a sorsa, nem ilyet érdemel. Ellenfelem, de nem ellenségem.
Persze, az is könnyen lehet, hogy él és virul, és a néha-néha a messzeségben megcsillanó, még távolról is gyanakodva figyelő szempárnak ő a gazdája.
Ez a mostani róka is a lőhatár legszéléről nézeget felénk. 200 méterre saccolom, már amennyire lámpafényben lehet távolságot becsülni. Félig szemben ül. Körvonalai egybemosódnak a szántás szürkés-sárgás színével, alig látható, jóformán csak sejthető alakjából ki-kitáncol a szálkereszt. Ez így nem jó!
Hívni nem akarom, hiszem úgyis észrevett már. Lőni pedig ennyire bizonytalanra nem fogok. Sima hibázással is csak a további esélyeimet játszanám el vele szemben, és akkor még nem is beszéltem az esetleges sebzésről! Talán lesz még majd jobb helyzetben is…
Megfordulok a kocsival és otthagyjuk.
Ahogy megyünk kifelé a balatoni út irányába, a H. utca alatti mezőn csillan a következő szempár. Kilépek a kocsiból és a tetőre fektetem a puskát. Majd’ ugyanolyan messze van, mint az előbbi, de itt jobb a háttér. Egy kis réten ballag a koma, öreg akácos van mögötte. Tökéletesen látszik a céltávcsőben, hogy az egyik hátsó lábára erősen sántít. Erről mesélt a falugondnok múltkor, hogy a disznóóla mellől szaladt el reggel! Nem akart engem zavarni vele
(hétvége volt), de aznap éppen megnéztem a mellettünk levő nádat a Bellával. Ezek szerint ez a róka volt bent, egy villanásra láttam is, de a bokrok között lelépett.
Jobb kéz felé baktat a koma, erősen szaglászik közben. Nem mutat valami jó célt, még várok, hogy teljesen keresztbe álljon. Közben újabb szemek villannak a róka mellett, jobbra-balra őz álldogál. A jobb oldali kint a rétszélben, és figyeli a közeledő komát, a baloldali a fák közül nézeget, csak a szemét látni. A három állatot egyáltalán nem zavarja a lámpafény, igaz, messze is vagyunk és a szelünk is jó.
A rudi csak nem akar megállni. Lent az orra, valamit nagyon keres, kutat. Most egy földön heverő fatörzshöz ér, annál szimatol. Közben az őz elmegy mellette, de azt bámulja, mit csinál a róka. Lőni még mindig nem lehet, és nem is bánom. Sokallom a távolságot, még nem érzem, hogy „formában” lennék.
Vissza is ülök a kocsiba, továbbmegyünk.
Körülnézünk az Újtelepen, de sehol semmi. Megállunk egy kicsit beszélgetni a balatoni út mellett, néhány autó húz a város felé, biztos bulizni mennek a fiatalok. A falu irányába szinte mozgás sincs.
Jó fél óra múlva ismét nekiindulunk, hátha közelebb jött már valamelyik „páciens”. A rét most üres, hasonlóképpen a „Rém” mezője is. Na, mindegy, irány vissza. A H. utcán araszolunk a falu központja felé, közben a patakpartot vizslatjuk. Ez az utca ugyanis olyan, hogy csak az első felén vannak mindkét oldalon házak, utána már a baloldalon üres telkek, kiskertek váltogatják egymást, helyenként nyáras telepítés, akácliget, bodzás. Mögöttük patak, annak túlpartján az a rét és akácos, ahol a sánta róka és az őzek voltak. Az egyik üres telek végébe, a patakpartra a héten egy kis kaját tettem ki, abban reménykedve, hogy talán egyszer ott érünk majd rajta rókát.
És most jött el ez a pillanat, a telek végében ott ül a koma!
Gyorsan kiugrom a kocsiból - ideális helyzet és távolság - de ez már sok neki, elindul és átmegy a patakon. Nem siet, így biztos vagyok benne, hogy mindjárt megáll a réten. Így is történik, csakhogy egy vékony nádcsík van közöttünk, amin keresztüllátok ugyan, ám a lövést elengedni nem merem, hiszen biztosan elcsapná a csepp kis lövedéket. Várni kell.
Egyenlőre a takarás mögött molyol a rudi, vagy kétszer felcsillan a remény, hogy egy arasznyi tiszta folton keresztül oda tudom küldeni majd a golyót a megfelelő helyre, de pár centi mindig hiányzik. Nem látom szabadon a lapockáját.
Végre elindul, bármerre megy, nekem jó. Balra kezd osonni, néhány lépés után megfordul, és a másik oldalon hagyja el az életet jelentő nádast. És megáll, teljesen keresztben, mintegy 60-70 méterre tőlünk…
Itt, a falu talán legmélyebb pontján, szinte egy kis katlanban, megdöbbentő hangon dörren a rövid csövű Izs. Válaszul idegileg instabil házőrzők kórusa zúdul fel, üvöltve nyilvánítanak véleményt az éjszakai csendháborításról. Ez azonban nem különösebben érdekel. Örömmel veszem tudomásul, hogy a lövés azonnal elcsapta a rókát, az már a földön fekve rúgja az utolsókat. Milyen kis dolgoknak hogy lehet örülni! Újra pontos a puskám! Vagy két hónapnyi szünet után ismét lőttem egy rókát! Ihajj, sőt tyuhajj!
Eufórikus lelkiállapotom kb. 3 másodpercig tart. Mert a következő pillanatban a biztosnak vett zsákmány felpattan, és rohan visszafelé, párhuzamosan a patakkal.
Döbbentek kapkodok, közben agyam tudja, úgyis hiába. A tölténytartó a zsebemben, mire kihalászom, a róka eltűnik a sötétben.
Na, most ez mi volt? Hova a bánatos nyavalyába lőttem megint?
:'(
Az tiszta sor, hogy reggel jövök majd Bellával, de a tapasztalatok szerint úgysem lesz meg! Valami hülye horzslövés megint. Hogy az a….!!!
Sanyi közben forgatja a lámpát, hátha még meglátunk valamit. És tényleg, a rét közepén, de sajnos egy égerfa csoport takarása mögött egy helyről csillog egy szempár. Innét nem jó, de a bekötőútról odalátni, sőt lőtávolságra van. Halvány a remény, de lehet, hogy ott feküdt el a sebzett??? Gyerünk!
A Mazda megugrik, ahogy beletaposok a gázba. Fél perc, és már egyvonalban vagyunk, de előbbi helyzetünkre merőlegesen. Innét néztünk először a sánta rókát.
És most is ő sétál a réten! Lényegesen közelebb, mint előbb, olyan 150 körül saccolom. Jön le a patak irányába, de lassan, keresgélve.
Fene egye meg, nehéz a kocsi tetején biztos támaszt találni! Fészkelődöm, helyezkedem, de sehogy sem jó. Végül kikapom a hátsó ülésről a vastag mellényemet, azt gyűröm a puska alá. Így már rendben, de lőni még nem lehet, mozog a róka.
Hirtelen meglátok valamit, amitől teljesen lázba jövök…
- Jobbra Sanyi, jobbra világíts! Még,még, még, most jó!!!
A lámpafényben ott fekszik az elsőnek meglőtt róka! Teljes hosszában elnyúlva hever, de a fejét még forgatja. A szeme csillant be a távcsőben. Ezek szerint mindjárt vége van. Ez megnyugtató.
A másik most halad el előtte, szemlátomást egyáltalán nem törődik vele. Csak keresgél a füvön.
Most viszont baj lesz, halványul, sárgul a lámpafény, merül a kocsi akkumulátora. Gyorsan benyúlok az ablakon, még éppen elindul a motor. Hangjára megtorpan, felénk néz a sánta róka, de aztán megy tovább. A szálkereszt követi. Nem gondoltam volna, de szerencsém van, a mellény jótékonyan tompítja a motor és a karosszéria rezgését, nyugodtan lehet célozni.
A ravaszdi megáll, egyhelyben matat, csakhogy farral felénk. Múlnak a másodpercek, aztán keresztbe fordul…
Na, most pontosan odaküldeni a golyót…
- Durr!
Valami halkan csattan a távolban és a meredten fekvő róka megtört szemei jól látszanak a fényben. Ez már valami!!!
El kellene menni értük. Nyugodtabb és biztosabb lennék a dolgomban, ha kutyával és sörétes puskával jönnék vissza, tehát már fordulunk is hazafelé. Közben hívom Szabolcsot, itt az alkalom, hogy tacsija végre dolgozzon, de nem veszi fel, már alszik.
Így Bella jön és a bock.
Egyiknek sincs már dolga. Az első róka körül tiszta vér minden, de az igazi megdöbbenés csak most következik. A legjobb helyen, közvetlenül a lapocka mögött vitte át a golyó, és a túloldalon kb. 50 Ft-os nagyságú kilövés van.
Nyomorult állat ezzel a tökéletes lövéssel még vagy 60 métert elrohant, és csak percek múlva pusztult el. Egyszerűen hihetetlen ez a szívósság.
A sántát kicsit hátrébb és magasabban érte a kis Sako mag, az nem ment egy lépést sem. Kiviszem őket a kocsihoz. Mindkettő közepes kan, a sánta hasa kormos. Nem idős állat egyik sem.
