A róka és vadászata

[Balázs1987]

Sok rókát látok én is idén nappal. Szerintem a "pocok invázió" miatt.

[sakraf84]

Üdv!

Felénk is (Mezőföld) jóval több a róka, mint az elmúlt évben. Tegnap este egy frissen kaszált réten lesről 6 rudival találkoztam, ebből kettőt sikerült meglőnöm. Fegyver: Marlin XS7 308win, lőszer: Norma Vulkan 11.7 gr. Lőtáv: kb. 60-70 m


https://c2.staticflickr.com/6/5546/14540904104_455200a199_m.jpg

Még világosban kb. 20 órakor jött: Nem fogadott szép látvány!!

https://c1.staticflickr.com/3/2905/14562527453_347d7b3d18_m.jpg

Üdv: Viktor

[Zolimester]

Sziasztok!

Nem tudom, ki hogy van a róka lámpás vadászatával, de szerintem hasznosságán túl izgalmas is. Idén három alkalommal tudtuk eddig megforgatni a lámpát barátnőmmel, én vezettem és lőttem, ő volt a lámpa felelős. Ezen alkalmak során négy süldő rókát hoztunk terítékre, minden kimenetelre jutott. A mellékelt kép azt az alkalmat örökíti meg, amikor kettőt is sikerült elejteni, egyet golyóssal, egyet sörétessel, egymástól nem messze. Előbbi 71, a második 30 lépésre volt a lövés pillanatában. Használt lőszerek: 7x64 Sako HH 11 g / Saga 4 mm átmérőjű sörét. Egyiket sem kellett keresni. (Nem úgy, mint az egyik korábbit, amikor is szó szerint be kellett kúsznom a repcébe, mert állva már nem lehet haladni benne.)

Szia!
Gratulálok!
(De nem sajnálod lerakni így a fegyvereidet a földre?)

[csontmetsző]

Két kopott töltény

Miközben betárazom a Mausert, meg kell állapítanom, hogy gyönyörű nyári napunk van ma. Végre nincs elviselhetetlen gatyarohasztó hőség és nincs a szokatlanul hideg lics-locs idő sem. Napsütéses, kenyérnek valót érlelő kellemesen meleg Július elseje van, és ez feldobja a hangulatom. Járok egyet a búzatáblák között. Egy-két tarló is van már és talán a szellem bak is elém kerülhet, amit egyszer futólag láttam.  Két darab sokszor betárazott és barnás kékre oxidálódott hegyű lőszert töltök felülre. Lassan öt hónapja sétáltatom a puskát anélkül, hogy elsütöttem volna. Mialatt a kopaszbúza és kukoricás találkozása mentén alkalmas helyet keresek a kisszékemnek, azon jár az agyam, hogy a francba lettem vadász? A famíliánkban soha senkiben nem égett ez a szenvedély. Ahogy gondolatban keresem a törést az életemben, rájövök, hogy nincs is. Nem valamikor lettem vadász, hanem mindig is az voltam. Porba fingó korom óta az vagyok. Gyufaskatulyával a zsebemben bújtam a réteket és mindenféle tücsköt-bogarat kilestem és összeszedtem. Titkos családi fotók tanulsága szerint esetenként egy szál ádámkosztümben péklapátnyi zsíros kenyérrel felfegyverkezve indultam a szöcskefogó szafarikra. A zöld lombszöcske volt az én nagyvadam. Mint fajdkakas vadászaton, a hangja alapján próbáltam kifigyelni és belopni a zsákmányt. Ameddig ciripelt a koma egyre közelebb lopakodtam és szűkítettem a kőrt, amin belül rejtőzhetett a gazban. Mikor elhallgatott én is megtorpantam. Ha kellett, lépés közben egy lábon állva figyeltem, hol mozdul a kórók között a hosszú csápú nagy zöld szöcske. Aztán volt mikor sikerült megfogni és volt, hogy elugrasztottam és csak a röptében gyönyörködtem. Aztán ahogy nőttem, egy utcabeli idősebb légpuskás gyerekkel messzebbre is elportyáztam a falu körül, vadszedőként. Akkor már komolyabb huncutságok is voltak a számlámon, de ezt hagyjuk is a múlt ködébe veszni, mielőtt átcsapnék egy divatos „ahogy elkezdődött” típusú elbeszélésbe, inkább körbetávcsövezek. Az előttem húzódó búzatáblán túl valami mozog a tarlón. Először csak a fülei billegnek a kalászok felett, majd felemeli az orrát és kiderül, hogy egy róka. Óvatosan felállok, és a lőbotra fektetem a puskát. Ha többet látok a bal felé bóklászó rókából, akár meg is lőném, csak ne lenne annyira messze. Óvatosan fordul a biztosító, követi a fonálkereszt a ravaszdi útját és az meg is áll egy helyen, ahol kilátszik a marja is a kalászok felett. A célkereszt eléggé kóvályog a rókán, ezért lövés helyett szusszantok egyet-kettőt, majd mikor egy még jobb helyen megáll a zsivány, lapockájára célozva odalövök neki. Süvít a lövedék, majd porolva huppanik, de a róka csak arrébb kocog. Az ördögbe, teljesen elhibáztam! Nem bosszant a dolog különösebben, mert nehéz cél volt és néha hibázhat is az ember. Ez még belefér. Szerencsére ő sem érti mi történt és nem is vette zokon. Süldő róka. Követem, ami a fedezék mögül kilátszik belőle, és amikor tanácstalanul leül tekingetni, halkan újabb töltést tolok csőre és megcélzom a hófehér ing és a rozsdás zakó találkozásánál a nyaka tövét: ZUPP! Porfelhő támad a becsapódás helyén és úgy láttam, a róka koma kocog tovább sértetlenül. Kezd nevetséges lenni a helyzet, ez a róka golyóálló!- állapítom meg. Én is követem tovább az újabb bekészített töltéssel. Hol eltűnik a takarásban, hol meg kikandikál a hátvonala is. Valószínűleg magasat lőhettem, mert ellenkező esetben hallani kellett volna, amint a lövedék a búzakalászokat szántja. No, akkor most kissé lejjebb tartok, egy gondolatnyit belefogok a búzába. Amikor jó helyen megáll a páncélinges róka, összeszedem magam és odagyújtok harmadjára is. ZuppCshíííhh! Na, ez stuccolta a búza tetejét, tisztán hallatszott. A rókába mintha darázs csípett volna, magasra ugrott és berohant a kotorékba. A kotorékot csak most vettem észre az árpatarló túlsó szélén. Hát ezt elbénáztam. Megyek egy kört cserkelek, hátha az őzekkel több szerencsém lesz- határoztam el. (Végül is nem lett. 6 sutát láttam, bakot meg egyet sem.) Visszaérve összecsomagolom a motyómat és elindulok rókaügyben után keresni, ahogy a regula megkívánja. Kíváncsi vagyok arra is, milyen messze volt rálövéskor valójában. Lelépem a gabonatáblát, egy-kettő, aztán százhúsz és a tarlón így tovább száznegyvennyolcig. Valahová ide lőttem. Vér sehol, így elmegyek még vagy húsz métert valamilyen jel után kutatva, ahol majdnem rálépek egy frissen lőtt rókára, gyönyörű laplövéssel! Az anyját, hát mégis meg vagy kiskomám!- rikkantottam örömömben. Tökfödőm a lőbotra akasztva megadtam neki a tiszteletet, ami ilyenkor jár. Jól esik kicsit leülni és kiélvezni a zsákmányszerzés örömét, elgondolkodni arról, hogy az élet milyen szép.  Esteledik, fél tíz elmúlhatott – órát és telefont sem vittem, vadászni és kikapcsolni mentem - és én még meg akarok nézni hazafelé egy disznó túrta árpatarlót, indulnom kell. Alig teszek meg tíz lépést, amikor majd átesek egy újabb frissen lőtt rókán! Emberek, sose rosszabb hibázásokat! Körülbelül ilyen érzés lehet aranyrögre találni. Ahogy nézem az előbbi róka az elsőnek tett lövés eredménye, ez pedig a nyaktövön lőtt második Rudi. A harmadik lövésem pedig az agyalás miatt alá mehetett, vagy eltérült a kalászokon. Az volt az igazi hibázás. Ezek szerint három süldő róka egerészett a tarlón és váltófutásuk megtréfált engem. Nem volt vér a kotorék bejáratnál sem, így a harmadik sértetlenül megúszta a kalandot.

Utóirat: A disznóval már nem lett ilyen szerencsém. Nagyon ropogtak a rögök a csizmám alatt és cserkelés közben néhányszor sikerült őzet elugrasztanom. Természetesen jó hangos őzriasztásokkal tarkított lopakodás sikeredett. Pedig a világos szalmás háttér jó lett volna a tarlón. A tiszta égbolt mellett remekül megmutatta volna a kint turkáló disznót.  Jókora kan jár arra. 20 centistől is hosszabb gerinc sörtéket hagyott tavasszal maga után a dagonyázó sarában és a komoly csapás időnként feltűnik az idehúzó szomszédos repcetáblánál. Akár most is itthon lehetett, de más dolga is akadt ezen az éjszakán, mint holmi nyugodt tarlóturkálgatás. Ütemes kutyaugatás csengett a repce közepéből. Kóbor kutya fogta-forgatta a vadat az áthatolhatatlan sűrűségben. Jó darabig hallgattam botomra támaszkodva. Úgy tűnt a kan valami belvízfoltba befeküdhetett hűsölni, az eb meg köröz körülötte ugatva és néha elfáradva ő is nekihasalva ugatja a behemótot. Tökös jószág lehet ez a blöki, ha belekötött ebbe a termetes kanba. Ennek ellenére reméltem, hogy kilyukasztja a csahos bőrét az öreg bicskás, mert az állóháború végét bizony nem volt módom kivárni! Reggel munkába kell mennem, hát jó éjszakát kívánva indultam haza.           

2014.07.01.
Vadászüdv: Cs.R.

[dobbasszus]

Két kopott töltény

Miközben betárazom a Mausert, meg kell állapítanom, hogy gyönyörű nyári napunk van ma. Végre nincs elviselhetetlen gatyarohasztó hőség és nincs a szokatlanul hideg lics-locs idő sem. Napsütéses, kenyérnek valót érlelő kellemesen meleg Július elseje van, és ez feldobja a hangulatom. Járok egyet a búzatáblák között. Egy-két tarló is van már és talán a szellem bak is elém kerülhet, amit egyszer futólag láttam.  Két darab sokszor betárazott és barnás kékre oxidálódott hegyű lőszert töltök felülre. Lassan öt hónapja sétáltatom a puskát anélkül, hogy elsütöttem volna. Mialatt a kopaszbúza és kukoricás találkozása mentén alkalmas helyet keresek a kisszékemnek, azon jár az agyam, hogy a francba lettem vadász? A famíliánkban soha senkiben nem égett ez a szenvedély. Ahogy gondolatban keresem a törést az életemben, rájövök, hogy nincs is. Nem valamikor lettem vadász, hanem mindig is az voltam. Porba fingó korom óta az vagyok. Gyufaskatulyával a zsebemben bújtam a réteket és mindenféle tücsköt-bogarat kilestem és összeszedtem. Titkos családi fotók tanulsága szerint esetenként egy szál ádámkosztümben péklapátnyi zsíros kenyérrel felfegyverkezve indultam a szöcskefogó szafarikra. A zöld lombszöcske volt az én nagyvadam. Mint fajdkakas vadászaton, a hangja alapján próbáltam kifigyelni és belopni a zsákmányt. Ameddig ciripelt a koma egyre közelebb lopakodtam és szűkítettem a kőrt, amin belül rejtőzhetett a gazban. Mikor elhallgatott én is megtorpantam. Ha kellett, lépés közben egy lábon állva figyeltem, hol mozdul a kórók között a hosszú csápú nagy zöld szöcske. Aztán volt mikor sikerült megfogni és volt, hogy elugrasztottam és csak a röptében gyönyörködtem. Aztán ahogy nőttem, egy utcabeli idősebb légpuskás gyerekkel messzebbre is elportyáztam a falu körül, vadszedőként. Akkor már komolyabb huncutságok is voltak a számlámon, de ezt hagyjuk is a múlt ködébe veszni, mielőtt átcsapnék egy divatos „ahogy elkezdődött” típusú elbeszélésbe, inkább körbetávcsövezek. Az előttem húzódó búzatáblán túl valami mozog a tarlón. Először csak a fülei billegnek a kalászok felett, majd felemeli az orrát és kiderül, hogy egy róka. Óvatosan felállok, és a lőbotra fektetem a puskát. Ha többet látok a bal felé bóklászó rókából, akár meg is lőném, csak ne lenne annyira messze. Óvatosan fordul a biztosító, követi a fonálkereszt a ravaszdi útját és az meg is áll egy helyen, ahol kilátszik a marja is a kalászok felett. A célkereszt eléggé kóvályog a rókán, ezért lövés helyett szusszantok egyet-kettőt, majd mikor egy még jobb helyen megáll a zsivány, lapockájára célozva odalövök neki. Süvít a lövedék, majd porolva huppanik, de a róka csak arrébb kocog. Az ördögbe, teljesen elhibáztam! Nem bosszant a dolog különösebben, mert nehéz cél volt és néha hibázhat is az ember. Ez még belefér. Szerencsére ő sem érti mi történt és nem is vette zokon. Süldő róka. Követem, ami a fedezék mögül kilátszik belőle, és amikor tanácstalanul leül tekingetni, halkan újabb töltést tolok csőre és megcélzom a hófehér ing és a rozsdás zakó találkozásánál a nyaka tövét: ZUPP! Porfelhő támad a becsapódás helyén és úgy láttam, a róka koma kocog tovább sértetlenül. Kezd nevetséges lenni a helyzet, ez a róka golyóálló!- állapítom meg. Én is követem tovább az újabb bekészített töltéssel. Hol eltűnik a takarásban, hol meg kikandikál a hátvonala is. Valószínűleg magasat lőhettem, mert ellenkező esetben hallani kellett volna, amint a lövedék a búzakalászokat szántja. No, akkor most kissé lejjebb tartok, egy gondolatnyit belefogok a búzába. Amikor jó helyen megáll a páncélinges róka, összeszedem magam és odagyújtok harmadjára is. ZuppCshíííhh! Na, ez stuccolta a búza tetejét, tisztán hallatszott. A rókába mintha darázs csípett volna, magasra ugrott és berohant a kotorékba. A kotorékot csak most vettem észre az árpatarló túlsó szélén. Hát ezt elbénáztam. Megyek egy kört cserkelek, hátha az őzekkel több szerencsém lesz- határoztam el. (Végül is nem lett. 6 sutát láttam, bakot meg egyet sem.) Visszaérve összecsomagolom a motyómat és elindulok rókaügyben után keresni, ahogy a regula megkívánja. Kíváncsi vagyok arra is, milyen messze volt rálövéskor valójában. Lelépem a gabonatáblát, egy-kettő, aztán százhúsz és a tarlón így tovább száznegyvennyolcig. Valahová ide lőttem. Vér sehol, így elmegyek még vagy húsz métert valamilyen jel után kutatva, ahol majdnem rálépek egy frissen lőtt rókára, gyönyörű laplövéssel! Az anyját, hát mégis meg vagy kiskomám!- rikkantottam örömömben. Tökfödőm a lőbotra akasztva megadtam neki a tiszteletet, ami ilyenkor jár. Jól esik kicsit leülni és kiélvezni a zsákmányszerzés örömét, elgondolkodni arról, hogy az élet milyen szép.  Esteledik, fél tíz elmúlhatott – órát és telefont sem vittem, vadászni és kikapcsolni mentem - és én még meg akarok nézni hazafelé egy disznó túrta árpatarlót, indulnom kell. Alig teszek meg tíz lépést, amikor majd átesek egy újabb frissen lőtt rókán! Emberek, sose rosszabb hibázásokat! Körülbelül ilyen érzés lehet aranyrögre találni. Ahogy nézem az előbbi róka az elsőnek tett lövés eredménye, ez pedig a nyaktövön lőtt második Rudi. A harmadik lövésem pedig az agyalás miatt alá mehetett, vagy eltérült a kalászokon. Az volt az igazi hibázás. Ezek szerint három süldő róka egerészett a tarlón és váltófutásuk megtréfált engem. Nem volt vér a kotorék bejáratnál sem, így a harmadik sértetlenül megúszta a kalandot.

Utóirat: A disznóval már nem lett ilyen szerencsém. Nagyon ropogtak a rögök a csizmám alatt és cserkelés közben néhányszor sikerült őzet elugrasztanom. Természetesen jó hangos őzriasztásokkal tarkított lopakodás sikeredett. Pedig a világos szalmás háttér jó lett volna a tarlón. A tiszta égbolt mellett remekül megmutatta volna a kint turkáló disznót.  Jókora kan jár arra. 20 centistől is hosszabb gerinc sörtéket hagyott tavasszal maga után a dagonyázó sarában és a komoly csapás időnként feltűnik az idehúzó szomszédos repcetáblánál. Akár most is itthon lehetett, de más dolga is akadt ezen az éjszakán, mint holmi nyugodt tarlóturkálgatás. Ütemes kutyaugatás csengett a repce közepéből. Kóbor kutya fogta-forgatta a vadat az áthatolhatatlan sűrűségben. Jó darabig hallgattam botomra támaszkodva. Úgy tűnt a kan valami belvízfoltba befeküdhetett hűsölni, az eb meg köröz körülötte ugatva és néha elfáradva ő is nekihasalva ugatja a behemótot. Tökös jószág lehet ez a blöki, ha belekötött ebbe a termetes kanba. Ennek ellenére reméltem, hogy kilyukasztja a csahos bőrét az öreg bicskás, mert az állóháború végét bizony nem volt módom kivárni! Reggel munkába kell mennem, hát jó éjszakát kívánva indultam haza.           

2014.07.01.
Vadászüdv: Cs.R.

Csak írj, csak írj...
 

[oceanwave]

Két kopott töltény

Ha nem is sütöd el a puskát, írhatnál többször is!   

[bird0]

Robi!
Köszönet a szenzációs hangulatot árasztó írásért!     
  Laci

[U.Péter]

Robi!

[Balkóbátya]

Most volt időm elolvasni.

[J.vadász]

Robi!
Élmény volt olvasni!
Nekem nagyon tetszik ez a " Csontmetsző "-s stílus, írhatnál gyakrabban!
Üdvözlettel: J. vadász

[Forend]

Robi!

 

[rezső73]

Ez ám igen,élvezet volt olvasni! 

[Szmöre]

        Szép jó napot!

         A tegnap esti tarlólátogatás eredménye egy terítékre hozott szép kan róka! 

        http://kepkezelo.com/images/33j5c2f7pd03rlhucfx.jpg

        http://kepkezelo.com/images/t279wzgcgf27ltfdv1a.jpg

[Marksman]

Robi! Szuper a stílus Élmény volt olvasni! 

[Dzsabba]

 

Az utóbbi időben nagyon sok rókát hibáztam. Volt mikor a célcső ment el, vagy a repce tarló térítette el a lövedéket, és persze én is bénáztam. Tegnap este azért majdnem minden összejött. Már délután 1-kor kimentem a területre egy kis nyomozás, varjúzás , szóró és víz feltöltése miatt. A szárnyas kártevők épségben maradtak  (rosszul választottam meg a leshelyet). Aztán 7 körül leültem egy tarló szélére. Meg is jött a koma időben, de 300m-re tőlem, viszont szép lassan haladt felém. olyan 200-230m-re  tőlem megfordult és elindult visszafelé. Rókát nem engedünk el lövés nélkül, így egy kicsit fölé tartva rálőttem. Elvágódott, aztán felugrott és jól elszaladt. Arra gondolok hogy kicsit sokat tartottam fölé, és csak horzsolta a lövedék. Zsörtölődtem is magamban hogy megint hibáztam (ez volt 9.) , de hát nem volt mit tenni. Kb egy óra múlva jött egy másik, pont arról amerre a szél a szagomat fújta, de ahogy a tarló széléhez ért megfordult és elindult visszafelé. Gyorsan ráraktam a szálkeresztet és rácuppantottam. A róka megállt, és én engedtem is útjára  is a 3.65g-os magot. Volt becsapódás, de nem hagyott nyugodni ezért odamentem. Megnyugodva láttam meg az oldalán feküdve. Nagyon boldog voltam és visszaültem a lesemre. Fél 11-kor jöttem le mert kavargott a szél. Mentem lefényképezni, és ekkor jött a meglepetés!

Én valamilyen viperának gondolom.