Mivel a rókavadászat egyik kedvencem, inkább ide írok.
Szombaton, élénk szél kíséretében, egész nap hullott a rég várt hó. A meteorológusok szerint éjfélre eláll a havazás, lecsendesedik a szél, vasárnap napos, szélcsendes idő lesz – akkor hát vadászat.
Úgy határoztam, ki megyek fél öt-re, pirkadatig a szórónál ülök, majd cserkelek egyet a hajnali friss nyomokon, aztán, majd meglátom hogy alakul a nap.
Hát, hajnal háromkor még javában hullott a hó, igaz, a szél csendesebbre váltott. Sebaj, mire odaérek, majd megáll.
Az útviszonyok miatt ötre értem a területre. A még mindig kiadós hóesésben semmi mozgás nem volt a szórón és környékén, így hát negyed hétkor elindultam az erdei ösvényen reménykedve valami turkáncs találkozóba. Akár milyen óvatosan próbáltam lépni, a száraz porhó hangosan csikorgott. Ilyen nyikorgós csörtetéssel nem sok az esélyem, de hátha. Egy bő óra alatt, sajnos egyetlen friss nyomra se bukkantam, a vadak biztos valami szélvédett zugba húzódtak. Vissza a kocsihoz, reggelizés, egy bögre forró tea, aztán elő a sörétes, és indulás vallatni a domboldalon húzódó sövényeket. Közbe a havazás kezdet csendesedni, a szél is elállt. Ilyenkor, frissen hullott havon, könnyű a fácánt felzavarni: ha rátalálsz a nyomára, csak végig kel követni, ott lesz valahol a közelbe.
A bokrok közt nem sok nyom árulkodott a madarak jelenlétéről, de ráértem keresgélni. Közbe kiderült. A makulátlan hótakaró vakítóan csillogott, a fagyos levegő tele volt friss téli illatokkal, élvezet volt kint lenni a szabadban. Amott apró szapora nyomok, fiatal akácos fele vezetnek. Szorosabban fogom a 16-ost és lassan követem a nyomokat. Előbb egy tyúk kap szárnyra, majd egész közelről, kakatolva, egy kakas próbál menekülni, nagy szárnyrobaj kísérettel. Gyönyörű látvány a fehér táj fölött azúrkék égen repülő színpompás kakas, de megszólal a puska, és megtörik a varázst.
A madárral az aggatón átballagok egy 150-200 lépésnyire húzódó másik sövény felső végére. Odaérve szusszanok egyet, majd mikor indulnék, a sövény végén megpillantok egy rókát. Ki-be járkál a bokrokban, gondolom ő is vadászik, vagy szerelmi ügyekben tesz-vesz. Behúzódok a cserjék mellé, előveszem a sípot és elengedek egy strófát. A koma olyan 200-250 lépésre lehet, tovább teszi dolgát, nem úgy tűnik, hogy érdekelné a nyúlpecsenye. Hát, lehet ez szerelmes és nem éhes, rókául meg nem tudok. Várok még egy hangyányit, aztán még sírok halkabban egy rövidet nyúlul. Na néz csak, felkapja a fejét, és szaporán, mint zsinóron húzva, közelit. Még pislogni se merek, majd mikor úgy 30 lépésre ér, kiállok a bokor mögül. A ravaszdinak még annyi ideje volt hogy meglepődve lefékezzen, de a 8-as raj pillantás alatt, az örök mezőkre repítik.
Már a délutánba nyúlunk. Gyors ebéd a téli napsütésben, majd szóró feltöltés, aztán egy kis pihenés. Négy-kor felültem a lesre, elábrándoztam a színpompás alkonyatban. Besötétedett. Csodálatos a téli fagyos, tiszta égbolt, a sok ezer sziporkázó csillaggal . Csend és békesség.
Hat fele összepakoltam, és haza indultam. Gyönyörű nap volt, jót vadásztam.
Otthon, a csodálatos, élményekkel teli napot, egy pohár száraz vörösborral zártam.
