Én is gratulálok, Marksman. Valóban szép róka!
Tegnap Újév alkalmából sétáltam egy nagyot a területen. Vadászmesterünk azt mondta, mehetek ahová csak jólesik, ma nem lesz kinn senki.
Éltem is a lehetőséggel...
Az idő gyönyörű volt, szebbet nem is kívánhat az ember cserkeléshez, nézelődéshez. Sétám és a vállamon lógó 223-mas IZS egy rókának szólt, mely az utóbbi időben már többször lógott meg közvetlenül az orrom elől. A tanyánk legelőjén tanyázott - ezt abból gondolom, hogy mindig ott találkoztam vele (és ott is hagyott faképnél minden egyes alkalommal
) - , ezért a "sétát" ott kezdtem meg. Szóróm is itt volt néhány hete, melyet a legeltetés miatt át kellett helyeznem máshová, mivel a juhászok, a birkák és a kutyák állandó jelenléte finom szólva megváltoztatta a vad járását és a szórót mondhatni kerülték. Először tehát ide indultam egy kicsit nosztalgiázni. Persze ezúttal láttam disznónyomot és túrást az itt hagyott almatörkölyben...
A nap hétágra sütött, a fűszálakon a dér ragyogott a fényében. Megmondom őszintén, szinte rossz kedvvel gondoltam arra, hogy sötétedéssel innen haza kellesz majd menni. De elhessegettem magamtól ezt a gondolatot, inkább igyekeztem kiélvezni a cserkelésnek minden egyes másodpercét, amit ilyen gyönyörű időben tölthetek.
Rókakoma persze nem került az utamba a szokott területrészen, úgyhogy nem bajlódtam a keresésével, hanem elsétáltam szép csendben és a szélre ügyelve a legfrekventáltabb területrészekre. Számos jel tanúskodott arról, hogy a már több napja mozdulatlan vadállományunk (talán a frontok miatt) szilveszter éjszaka igencsak nem tartóztatta magát. Rengeteg túrás, s a nappal meglágyult földben később megfagyott nyomok tömkelege tanúskodott az újévi mulatságról!
Vadat nem sokat láttam, ami érthetetlen egy ilyen szép időben. A szomszédos terület határán láttam néhány dám-tarvadat, melyek a bozótos szélére feküdtek ki napfürdőzni. Fel is másztam egy közelebbi lesre, onnan gusztálgattam őket a keresővel, már emennyire lehetett az irdatlan távolság miatt. Kicsit süttettem magam a nappal, aztán amilyen óvatosan felgallyaztam oda, éppoly nesztelenül távoztam. Ahogy a cserkészútra kiértem, végigpásztáztam a földeket. Egyik pillanatban a szememet megkapta egy szürkés-vöröses tömeg az egyik szántó közepén. Fekvő őz?- gondoltam magamban. De akkor hol a nyaka és a feje? Új értelmet kapott a mai cserkelés: ennek a végére járok!
A test meg-megmozdult, amennyire lehetett látni abból a 400-500 méteres távolságból. Szép lassan lopakodtam a cserkészúton, mely a földek között vitt, s tudtam, hogy kanyarulatánál maximum 100-110 méterre leszek majd a furcsa jószágtól (kivéve, ha nem valami otthagyott gazt cserkészek éppen be
- volt már ilyen
), ezért nem is siettem különösebben.
Ahogy elértem az említett helyet, már messziről láttam, hogy nem gaz lesz az és nem is fekvő őz, de nem is kóbor kutya, melyre út közben gondoltam. A távcső egy akkora vadmacskát varázsolt elém, amilyet még a büdös életben nem láttam, pedig már találkoztam jó néhánnyal!
Hiúz!!! - villant át az agyamon, mikor ültében felém fordulva megmutatta nagy szőrös buksiját. Felállva aztán mutatta is, hogy szép hosszú uszály is része ennek a roppant nagy testnek, s a lábak is kurtábbak, mint rokonának. Borzasztó nagy volt, háta majdhogynem olyan vastag volt, mint a kutyámnak és kétséget kizáróan szerintem még el is látta volna a baját - ami néha nem is ártana..
Kb. 120 méterre lehettem tőle. Ekkor támadt egy gondolatom: tettem egy próbát, kíváncsi voltam, mennyire tudom becserkelni Őkelmét. A dolog ment is volna, a szántó szélétől vagy 50 méterre állt egy szép gazos rész (ehhez eljutva alig több mint 60-70 méterről gusztálgathattam volna
), mely engem részben kitakart, s hétrét görnyedve meg is indultam felé a szántón.
Hiba volt, mert az árkon átugorva láttam csak, hová kerültem: a parlagfűnek és egyéb gyomoknak araszos száraz szárai vettek körül. Egy lépést nem lehetett tenni recsegés-ropogás nélkül. Kb. 80 méterre jutottam, mire a macska megunta a dolgot, s mire felegyenesedtem, egyszerűen köddé vált. Sajnáltam, hogy próbára tettem a türelmét, mert ellenkező esetben a cserkészúton a bokrok takarásából percekig figyelhettem volna és gyönyörködhettem volna benne. De az alkalom elmúlt, a lehetőséget pedig én dobtam el. Majd máskor!
Lassan hazafelé vettem az utamat. A nap eddig a hátam mögött volt, s nem vettem így észre, hogy igencsak igyekszik a horizont felé. Sarkon fordultam, s az új szóróm felé vettem az irányt, amelyet mindenképp meg akartam nézni, mielőtt hazatérek. Átvágtam egy szántón, melynek túloldalán már látszott a széles patak mellett álló magasles. Úton odafelé vettem csak észre, hogy a disznók keresztbe-kasba járnak itt, nyomuk nagyon sok helyen volt látható, pedig egy 25 ha-os darabról van szó, melynek csak egy pici töredékét volt csak alkalmam út közben vizslatni. Szóval nem is tettük olyan rossz helyre új hadiszállásomat
.
A szóróhoz érve biztató jelek fogadtak: a sütőtökök ki vannak kezdve, az erjesztett csemegekukorica szerte-szét (persze csak a csutka van meg), a csöves tengerinek pedig fele hiányzik. A törköly pedig össze van zilálva. Elégedetten vettem az irányt a tanya felé, ahol a kocsi állt, s ahol a Rókakoma is meg-megejti esti és hajnali sétáját. A szemem ugrott ki, mikor a legelőre lépve megláttam futó alakját, amint a legelő közepén lévő kefe-sűrű nyaras felé halad.
Lehetett vagy 300 méterre, így lövésről szó se lehetett, futó vadra pedig egyébként se szívesen teszek lövést. Ahhoz még kell egy kicsit tanulnom...
A szél felőle fújt, s orrát a földhöz közel tartva vonult, rólam nem vett tudomást. Futottam a bokorsor szélén, ahogy a tüdőm bírta, hátha a nyaras túloldalán elé kerülhetek. Már elértem a nyaras túlsó szélét, mellettem egy magasles állt a patak partján. Kb. 150 méterre volt a nyaras így. Másszak fel a lesere és várjam, hogy kiváltson a fiatalosból? - vívódtam magammal. De mi van, ha nem a nyarasban van, hanem csak elment mellette a túloldalt és beváltott a legelő másik szélén húzódó patakba?
Ebben a pillanatban kaptam telefonhívást. Csengőhangként több állathang is el van mentve hazánk faunájából, hogy odakinn se kelljen lenémítani, s még így se tűnjön fel a vadnak, ha esetleg fontos hívást kapok. Apámnak a róka lett beállítva, s pont Ő hívott, hogy hol a frászban tökölök egész délután??!
Néhány másodpercig - amíg felvettem a telefont - az éjszakánként sivalkodó rókahang töltötte be a közvetlen környezetemet. Megmondom őszintén, a beszélgetés után szöget is ütött egy pillanatra a fejembe, hogy az iménti sirám milyen hatással lesz a rókára, ha a fülébe jut. De el is hessegettem ezt a gondolatot, hisz a nyaras, ahol Őkelme eltűnt a szemem elől, ehhez messze volt. De titkon bíztam a csirkefogó jó fülében.
Közben megfordult a fejemben az is,hogy nem-e tiltott és etikátlan-e az ilyesfajta próbálkozás, de hát én telefonon beszéltem csupán, a hanghatás csak járulékos volt, nem pedig szándékos.
Éppen kikapcsoltam a készüléket, mikor látom, hogy a róka, mint akit zsinóron húznak, jön kifelé a nyarasból, s nagy kört futva próbál oda eljutni, ahol én a tettek "mezejére" léptem.
Folyvást felém figyelt, de szelet akart fogni, így oda igyekezett, ahol én a legelőre behatoltam. A szél oda legyezett, méghozzá felőlem.
A nap már lement, az utolsó sugarak festették meg az ég alját, ez volt már csak az egyetlen fényforrás. A kis 223-mas agyát lassan emeltem rá a lőbotra. Nem vett észre. Futása közben meg-megállt a róka,s felém tekintett, ahonnan korábban valószínűleg a sirámot vélte hallani. Már-már lövésre szántam el magam, de még vártam, hadd jöjjön közelebb. Lehetett vagy 170 méterre, s a CZ gyorsított elsütőbillentyűjéhez szokott kezemmel nem akartam kockáztatni egy sebzést, még akkor sem, ha dúvadról van szó.
Nos ez addig ment, míg a tökéletes alkalomra várva a róka bele nem ért a jó szélbe, s orrát meg nem facsarta a szagom. Mint akit fenékbe rúgtak, úgy vette az irányt a pataknak, ahol néhány másodperc múlva el is tűnt.
Az alkalom elmúlt, de egyáltalán nem bosszankodtam. Utólag belegondolva szégyen is lett volna meglőni a valószínűleg a modern technika "vívmányával" előcsalt állatot. Majd legközelebb, de akkor lenémított készülékkel.
Őszintén szólva nem is reméltem, hogy egy ilyen primitív készülék által kreált csalogatás is hatásos. Nagyon meglepődtem az eredményen, de egy kicsit el is szégyelltem magam rögtön az események után, hogy egy modern készülék hatására spendáltam. Azért remélem, hogy nem poroljátok ki ezért nagyon a seggemet
. Azóta már csengőhangot váltottam, most a fácánriasztás dívik.
Remélem, hogy nem untattam senkit a hosszú elbeszéléssel, s akinek esetleg nem áll módjában mostanság vadászni ilyen-olyan elfoglaltság miatt, az most remélem tett egy szép sétát velem.
Vadászüdvözlettel: Beregi
