2011.05.30. Mátra
Meglesett pillanatok voltak ezek is, bár csak szerény fotók készültek, amik közlésre nem igazán alkalmasak. Írásban talán vissza tudok adni belőle valamit.
Somával már három napja nem voltunk sehol, ezért délutánra semmit nem tervezek, csak fogom a fényképezőt, állványt és nekiindulunk az erdőnek. Van egy távoli tarvágás, ahol már combig, derékig ér az újulat. Mellette valamivel régebbi ember magas sűrű fiatalos, körös-körül pedig szálerdő. Még kora tavasszal fedeztem fel magamnak ezt a helyet. Akkor egy jó nagy konda disznót ugrasztottunk ki véletlenül belőle. Ha Soma nincs ott, észre sem vettem volna őket. Bízok benne, hogy nem hiába gyalogolunk olyan messzire, talán mostanában is arra felé tanyáznak.
A felhőtlen égbolt, a szikrázó napsütés alkalmas estét ígér. Egy bő óra alatt elérjük a szomszédos tarvágást. Ott még a tuskókat is kiforgatták, most hatalmas rét zöldell az egykori erdő helyén, benne derékig érő fű. Tétovázok is kicsit, hogy talán itt kellene tanyát verni, sok a szarvas nyom minden felé, biztosan idejárnak legelni. Az első gondolaton azonban nem akarok változtatni, megyek jó széllel a kiszemelt hely felé. Útközben a vágás szélén csemegézünk kicsit. Már érik a szamóca. Na, ez biogyümölcs, Somának is ízlik. Kár, hogy nem valami szapora dolog.
A tarvágás közepén, a hegyoldal egyik törésének peremén áll egy fának támasztott ülőke. Tacskóval nem ép ideális, de majd megoldjuk valahogy, hogy ne essünk le. Fél nyolc előtt elhelyezkedünk. A hátunk mögött vagy négyszáz méterre akkor vált ki a sűrűből egy szarvastehén. Nyugodtan legelni kezd.
Csodálatos kilátás nyílik, körben ellátni vagy négy-ötszáz méterre, jó helyre állították ezt a lest. Ami a legjobb, hogy csak a madárdaltól hangos az erdő. A legközelebbi település is van öt kilométerre, az már elég nagy távolság, hogy elnyomja a civilizált világ zaját. Igaz látszik egy üzem, meg néhány épület, de hátat fordítok nekik, így minden tökéletes.
Soma az ölemben ül, a térdemen egyensúlyoz. Hirtelen balra fordul, orra remegve szívja be a levegőt és reszketni kezd, pedig jó meleg van. Ez biztos jele annak, hogy érez valamit. Kettőnk közül én vagyok a szem ő pedig az orr. A fülünk egy forma. Jól kiegészítjük egymást. Meg is látom a kora esti verőfényes napsütésben legelésző két süldőt. Nesze neked éjszakai vad. Ezek aztán rá se hederítnek, hogy testük még bőven árnyékot vet. Elég messze vannak, úgy százötven méterre. Nem igazán tudok jó képet készíteni ilyen távolságról. Lesz, ami lesz, Somát a hónom alá vágom és rájuk cserkelünk. Vagy legalább a közbenső szikláig. Elég könnyen megy a dolog, csakhogy onnan már nem látszanak ki a fűből. Na mindegy, a szél jó, tartják az irányt, eléjük vágunk. Három cserfa is alkalmas helyet kínál a rejtőzködéshez. Lopunk pár métert, de egy fiatal első agancsú kis bakocska kel a lábunk alól. Hogyaza…, de elharapom a végét és inkább leguggolok a fűbe. Soma a hónom alatt lapít. A disznók már jobb kéz felől vannak az oldalban, elkéstem. Olyan hihetetlen, hogy már odaértek, meg hárman is vannak. Aha, szóval öt süldő közé kerültem, most jön a másik kettő. Somát leültetem a fűbe. Gyorsan elő a puskát, a fotópuskát. Lődözök serényen. Elég gyenge eredménnyel. Lassan elkocognak. Na mindegy. Ezek közül egy vagy kettő már az enyém lett volna, ha tényleg vadászunk.
Visszaosonunk a lesre, talán jön még erre valami. Alig helyezkedünk el, máris egy suta két fülét pillantom meg. A mocorgás zajára állt fel nem messze a lestől. Hamarosan visszafekszik. Biztosan ott van a gidája is.
Nyolc előtt hirtelen kőgörgetés zajára kapjuk fel a fejünket. Soma ismét balra szimatol. A sűrű legszélén egészen az erdő alatt jókora fekete árny tűnik fel. Aztán ahogy előlép, jókora disznó lesz belőle. Soma egyre csak szimatol felé. Csodálom, hogy háromszáz méterről képes megérezni egy disznó szagát, mert egészen biztosan érzi. Jó, hogy még bírják az ízületei, mert biztosan szétesne, úgy reszket az ölemben.
A disznó szépen ballag felfelé a sűrű mentén. Ha jól látom kan, mégpedig bőven mázsa feletti. Egy pillanatig megfordul a fejemben, hogy elé kerülök, de aztán nyugton maradok. Kár lenne megijeszteni. Próbálom fotózni, a távcsőről egészen megfeledkezek, pedig azzal talán láthattam volna, hogy villan-e valami a pofájában. Lassan vonul, feltűnik még itt-ott egy pillanatra, majd elnyeli az erdő.
Már ezzel is elégedett lehetek, indulni kellene haza. Hosszú gyalogút áll még előttünk, de alig gondolom ezt végig, szemben a vágás sarkán nagydarab disznó tűnik fel. Jön vissza a kan. Jó nagy a fű, de a háta bőven kilátszik. Ott megy ni, vagyis most meg amott. Ez egy konda, nem a kan. Két nagy koca három vagy négy süldővel. Hát ezt nem hiszem el. Üzemelő szóró, etető nincs egy kilométeres körzeten belül, mégis ennyi vadat látni. Most már tényleg indulok. Erre egy bak tűnik fel szemben az erdő szélén. Jó öreg erdei bak. Mindkét oldalon villa. Igazán lőhető lenne. Ballag felém, maradok még. Röf. Mi van? Hátra nézek, hát egy disznó áll ott. Süldőnél nagyobb koca. Háta mögött a három süldő. A koca tétovázik, rossz a szelem, de legalább tizenöt méterrel alattam vannak, így bizonytalan a vezér. A süldők csámcsognak, nyikkangatnak, erre közéjük ront a mama. Csend legyen. Kicsit még figyelnek, aztán inkább visszahúzódnak a sűrűbe. Most látom csak, hogy azért a hátam mögött is zajlik az élet. Egy magányos tehén a lenti fiatalosban, az út szélén pedig egy tehén és ünő legel.
Na, most már tényleg indulunk. Lekászálódunk a lesről. A szagunk rögtön a koca orrába csap, nagyot fúj, és zörögve beljebb vonulnak. Megkerüljük sűrűt, közben végig kísérnek. Soma nehezen viseli, hogy nem engedem utánuk, de leintem. Most másként vadászunk.
A hazafelé vezető út a szarvasok irányába visz. Nem látok egyet se, aztán hirtelen valami vörös mozog előttünk. Tizenöt lépésre egy kisebb szarvas tehén legel elmélyülten egy csipkebokor túloldalán. Teljesen rossz a szelünk, így nem értem miért nem vesz észre. A feje mélyen a fűben, talán azért. Gondoltam megviccelem. Hat lépésről kívánok neki jó estét, mert jól nevelt gyerek vagyok. Vadat még nem láttam ekkorát ugrani. Ráadásul ugrás közben tengelye körül megfordult, hogy aztán két még nagyobb szökkenéssel eltűnjön a fák között. Soma meg se mukkant. Jó kiskutya. Hallgatjuk a méltatlankodó böfögéseket. Még jó, hogy nem értjük.
Tovább indulunk, de alig megyünk száz métert, valami közelít. Jobb felől egy szarvasünő trappol felénk. Alig van időm a fűbe roskadni, így is észrevesz. Halk csámcsogással próbálom félrevezetni, de nagy robajjal elugrik. Mi van itt? Minden vad megtisztel a mai estén?
Tovább megyünk, de letérünk a kocsiútról, mert az visszafelé kanyarodik. Van előttünk egy jól kijárt vadváltó. Ép a megfelelő irányba tart, belecsatlakozik a turista ösvénybe, ami az autóhoz vezet. A szél sajnos továbbra is hátulról fúj, így valamivel arrébb csak a már elugró tehenet és ünőt veszem észre. Még száz méter és kiérünk a ligetes erdőből egy régi tarvágásba. Két őz szökell előlünk. Kezdem magam nagyon otrombának érezni. Valahogy olyan, mintha mise közben felállna az ember és hangos cipőkopogással kimenne.
Próbálok még halkabban haladni. Sikerül is észrevenni egy előttünk legelő szarvastehenet. A fényerős távcsőben nagyon jól látszik. Teljesen gyanútlan, és a váltón közeledik felénk. Persze a szél rossz. Ne akarom, hogy elugorjon még ő is. Lekuporodok, és halk röffenésekkel tűzdelt csámcsogásba kezdek. Alig vesz észre, aztán lassan elüget.
Előkotorom a fejlámpámat, mert közben besötétedett. Bekapcsolom a piros fényt, csak úgy az ég felé. Nehogy erre járjon valami gyors kezű Old Shatterhand.
Szinte már meg sem lepődök, hogy a fák közé beérve egy egyes disznó rosszalló fújásai kísérnek. Valamivel arrébb már figyelmes vagyok. Halk neszezés felé közeledek. Elnyújtott fújás, vagy inkább sóhajtás? Mi lehet az. A távcsövem egy szarvastehenet mutat valamivel odébb, ami borját hívogatva megy előttünk keresztben, valahol ott lehet a borjú is, mert hallom, hogy neszez. Megvárom, míg elvonulnak.
Innen már hallani a patak csörgedezését. Gyorsan ereszkedünk lefelé a völgybe. Átkelünk a patakon, ki a murvás földútra. Hopp, valami kőzörgés, majd fújás. Magányos disznót zavartunk meg az esti, árokparti turkálásban. Méltatlankodva húzódik a fák közé. Innen már csak másfél kilométer, megszaporázzuk a lépteinket. Hallani még ezt-azt, de jó lesz már elérni az autót. Kettőkor kelni kell, mert vadászni megyünk…
Az "ORR"
Másnap hajnal
Egy hónapra való dózist megkaptam 4 óra alatt, még jó, hogy ezt nem lehet túladagolni.
Amúgy 16km volt a séta. Nem is gondoltam volna, ha a telefon nem mutatja.
