Bemutatnám eddigi vadász-pályafutásom (és valószínűleg a hátralévőé is) leg-különlegesebb dám-trófeáját.
Az elejtésének körülménye röviden: Jó sok éve egy október végi hajnalon, a derengő fénynél arra lettem figyelmes, hogy pár bika üt-ver egy szerencsétlen párát az egyik rét szélében. Fele akkora testtel rendelkezett mint ők, de testfelépítése alapján koros bikának tűnt. Még is furcsa volt, hogy semmit sem látok a fején. Aztán még a teljes lővilág előtt ott is hagyta a többi bikát és egy vékony rudasra felnőtt vöröstölgy erdősítésbe húzódott vissza. Jó széllel megkerültem és amint a fény elegendő volt hozzá, lassan utána osontam. Pár perc múlva meg is láttam, ahogyan fekve piheni ki a viszontagságokat. Észre vett, fel is állt, de abban a pillanatban már szólt is 45/70-es puskám. A lövést talán már nem is hallotta. Agancsa akkor teljesen keménygumi-szerű volt, hajlítható és rugalmas. A közben eltelt 12 év alatt teljesen kikeményedett. Teste használhatatlan volt, mert tetőtől talpig gennyes sebek borították, tömege valahol 35 kg körül járhatott, a nálunk 8-10 évesen normális 60-70 kg helyett. Hasürege tele volt vízzel, heréi hiányoztak, a vizelet egy gennyező lyukon, a két combja között csepegett belőle, habár hím ivarszerve megvolt.
Az elgondolkodtató, hogy hol tudott elbújni egy intenzíven kezelt 8000ha-os területen ennyi időn át, mert valószínűleg soha sem volt normális, hétköznapi bika??
