Elfelejtett gondolatok:
GONDOLATOK AZ APRÓVAD VÉDELMÉRŐL
2005.11.15. 20:46
mezőgazdaság gépesítése egyre több áldozatot követel a vadállományból. Egyre nagyobb munkaszélesség, menetsebesség, egyre kevesebb emberi közreműködés és egyre nagyobb hatékonyság jellemzi a mezőgazdaságot...
GONDOLATOK AZ APRÓVAD VÉDELMÉRŐL
A mezőgazdaság gépesítése egyre több áldozatot követel a vadállományból. Egyre nagyobb munkaszélesség, menetsebesség, egyre kevesebb emberi közreműködés és egyre nagyobb hatékonyság jellemzi a mezőgazdaságot. A növekvő támogatások a géppark fokozatos modernizációját eredményezik. A biztos jövedelmet jelentő növekvő támogatások okán nő az érdeklődés a mezőgazdaság iránt, az ellenőrzés a munkák tényleges elvégzésére ösztökéli a termelőket. Új technológiák jelennek meg az új gépekkel, így a szénakészítés is háttérbe szorul az új szilázskészítési technológia terjedésével. Ez a kaszálások idejét előbbre hozza, és a kaszálások gyakoriságát is emelni fogja, még nagyobb veszélyt jelentve ezáltal a vadállományra. Ugyanakkor nincsenek jól bevált, megbízható berendezések, megoldások a vad felderítése és mentése terén. A téma érinti az állatvédelmet is, hiszen a sérült egyedek megcsonkítva élhetik túl a mezőgazdasági munkákat, ám az esetek többségében több-kevesebb szenvedést követően nyomorultul elpusztulnak.
Az agrár-környezetgazdálkodás megjelenésével új követelmények jelentek meg a gyakorlat számára. Azonban a környezetbarát kaszálási módszerek gyakorlati alkalmazása nem terjedt el széles körben, hiszen a program által érintett gazdák száma is csekélynek mondható. A környezetbarát kaszálás lényege az, hogy a tábla közepén, vagy a fogás közepén kezdve, kifelé haladva kell kaszálni. Így a vad a szegély felé takarásban tud menekülni, és el tudja hagyni a veszélyes területet. A legjobb, ha a szegély az első kaszáláskor állva marad, mert legtöbbször ez a 6 m széles szegély ad otthont a fészekaljaknak.
Az országban egyre több helyen pályázható zonális (térségi) érzékeny természeti területekhez (ÉTT) kötődő agrár-környezetgazdálkodási programok közül a gyepgazdálkodási programok már ezen elvárások gyakorlati megvalósításához kötik a támogatások kifizetését. (Agrár- környezetgazdálkodásról és támogatásairól bővebben a
www.air.gov.hu oldalon.) De az ország nagy részén csupán a mezőgazdák jóindulatán múlik, hogy milyen eszközökkel és módon takarítják be szálastakarmányukat. Ezért kiemelten kellene foglalkozni, elsősorban az apróvadas területek esetében ezzel a kérdéssel.
A hagyományos módszerek (kaszálás kézi kaszával) hatékonyságuknál fogva nem lehetnek ma versenyképesek nagy területek esetében. A láncos vadriasztó hatékonysága alacsony, többnyire a felnőtt egyedek menekülését váltja ki, a fiatal egyedeket méginkább rejtőzködésre ösztönzi. Ha a korszerű technikai megoldások közül a hőérzékelőt és a mechanikus vadriasztót egyesítik (német fejlesztés, Deutsche Jagd-Zeitung 2004/5), akkor a megbízhatóság kérdése merül fel. Ugyanis a hőérzékelő hűvös, tehát reggeli és esti órákban hatékony, de a gép, amire szerelték, nem ekkor végzi munkáját. Ha pedig sok téves riasztást észlel a gépkezelő (traktoros), akkor előbb-utóbb a legnagyobb jószándék ellenére is elveszíti türelmét.
A megközelítésben van a hiba. A mezőgazda, a traktoros, akire hárítottuk eddig a feladatot – azaz észlelni és biztonságba helyezni a vadat – nem érdekelt ebben. Ő elsősorban a gyors és hatékony, eredményes (olcsó) munkavégzésben érdekelt. Még pénzjutalommal is nehezen bírható együttműködésre bizonyos határon túl.
Nem marad más hátra, be kell látnunk, mindaddig marad a régi módszer, amíg új technikai megoldás nem születik. A vadász illetve a vadgazda kaszálás, rendsodrás, bálázás előtt kutyával be kell járja a területet. Lehetőleg fel kell derítenie az apróvadat, vagy el kell riasztania a kaszálás, rendsodrás idejére. Mi lesz a mentett fészekaljakkal? Néhány évtizeddel ezelőtt ez nem volt gond, hiszen minden falusi udvaron volt kotlós, és ki lehetett költetni a mentett tojást. Ma azonban már más a helyzet. Kifejlesztettek kis teljesítményű keltetőket, amelyek felhasználásával megoldható a probléma. Természetesen az elhúzódó kelés és nevelés több gondot okoz, de ügyes megoldásokkal leküzdhetők ezek az akadályok.
A fészekalj helyének megjelölése és kaszálatlan foltok meghagyása, nem hiszem, hogy járható út ebben az esetben. Az ilyen kaszálatlan foltok az intelligens fészekrablók (varjúfélék) és ragadozók (például róka) figyelmét hamar felkelthetik, és ha már egyszer megtanulta, mit jelent a jelzés illetve a kaszálatlan folt, több kárt okoz, mint amennyi hasznot reméltünk. Arról nem is beszélve, hogy a kártevő ember figyelmét is felhívja ez a megoldás. Mindezen túl a föld művelőjének is nehezen kezelhető egy foltokkal tarkított gyep vagy lucernatábla. Sokkal kezelhetőbb viszont egy kaszálatlan szegély, főként, ha a kieső hasznot valaki megtéríti.
A technikai fejlesztés esetében pedig változtatni célszerű az eddigi gyakorlaton. Nem olyan megoldást érdemes keresni, amely a mezőgazdasági munkát végző géphez és személyhez kötődik, hanem olyan megoldást kell keresni, amely a vadmentésben érdekelt vadgazdához kötődik. Szét kell választani a mentést és a mezőgazdasági tevékenységet időben is, és a munkát végző személyében is.
Szeged, 2005. február 8.
Szuda Zoltán
környezetgazdálkodási agrármérnök
vadgazdálkodási szakmérnök
